Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
A 26 éves színésznőt eddig inkább kislányos, visszafogott vagy szemérmes, kosztümös szerepekben láthattuk, most azonban szokatlanul szexi fotókat készítettek róla a GQ magazin márciusi számába. Keira a fotókon nem sok mindent hagy a pasik képzeletére, ugyanakkor igazi, angol úri hölgyhöz méltóan elegáns és nőies is tud maradni.
![]() | ![]() |
Fotók: dailymail.co.uk
A fiatal sztár a vele készült interjúban bevallotta, gyerekként diszlexiás volt, de már akkor is rajongott a színészetért. Édesanyja, aki Emma Thompson mellett dolgozott, egyszer hazavitte neki az Értelem és érzelem című film forgatókönyvét, azzal próbálva olvasásra ösztönözni a lányát. Mivel a kis Keira nagy rajongója volt Thompsonnak, nem kellett kétszer mondani neki. „Hatéves voltam. Anyám azt mondta, kezdj el olvasni, mert Emma is ezt tenné a helyedben” – mesélte a színésznő, aki szerint a Jane Austin-feldolgozás rengeteget segített az olvasásproblémáin.
A fiatal sztárnak Austin később is szerencsét hozott, hiszen egyik legsikeresebb munkája a Büszkeség és balítélet című moziban nyújtott alakítása. És úgy tűnik, a kosztümös szerepek továbbra is megtalálják: legújabb filmjében, A veszélyes módszerben az ifjú pszichoanalitikus, Carl Jung páciensét alakítja, állítólag nem is rosszul. Néhány hét múlva magunk is meggyőződhetünk róla.
Legújabb a címlapról:
Többé nem fél mosolyogni Katalin – Én is szép vagyok
Teljes élet allergiásan is! vjucus2 2012-02-01 11:20
ja, és most, hogy jobban nézem, KnigHtley a művésznő.
gratulálok...
vjucus2 2012-02-01 11:12
AustEn tisztelt szerző, AustEn!!! :( :O
Nők Lapja Cafe 2012-02-01 11:12
Meglepően szexi dívaként, csábító tekintettel néz a kamerába a fiatal színésznő, aki az interjúban bevallotta, hogy forgatókönyvek segítettek a diszlexiáján.
Tovább a cikkre...
3 hozzászólás
10 hozzászólás Már 961 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30