Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól

Kiss Ráchel még 2009-ben, 27 évesen, két gyerek és ötévnyi szoptatás után szánta rá magát plasztikai műtétre. „Ott ezt a bizonyos szóban forgó implantátumot ajánlották, nem volt alternatíva, mondták: ez a legeslegjobb, sohasem kell kicserélni, ezért is ilyen borzasztóan drága. Már félig altatásban voltam, amikor kérte az orvos, hogy hozza a férjem a pénzt. Ott perkálta le a kezébe a 2100 eurót, se számlát, semmit sem kaptunk. Utána pokoli fájdalmaim voltak, de az orvos azt mondta, hogy ez normális” – meséli Ráchel, aki még egy évig küszködött a tünetekkel és végül egy ultrahangos vizsgálatból derült ki, hogy „minden gyulladásban van”. Végül egy másik intézmény másik orvosát keresték meg, ott elvégezték a cserét. „Két hét múlva teljesen tünetmentes voltam – meséli Ráchel. – Azóta nincs semmilyen problémám, eltekintve a szövetroncsolódásoktól...” Ráchel bíróságra vitte az ügyét, de a pert elvesztette, pedig igazságügyi szakértői papír van a kezében arról, hogy bal mellében szöveti elváltozások indultak el, amelyek szoros összefüggésben vannak a PIP implantátum hordásával.![]() |
| Dr. Molnár Miklós |
![]() |
| Ollári Andrea |
Legújabb a címlapról:
Többé nem fél mosolyogni Katalin – Én is szép vagyok
Teljes élet allergiásan is! Kata62 2012-01-19 21:56
Ennek a cikknek nem a szerencsétlenül járt nők a főszereplői, hanem egy mindenhol szerepelni vágyó s tényeket elferdítő hölgy, két ügyvéd, egy plasztikai sebész és egy implantátum forgalmazó.
egyébként a PIP a harmadik legnagyobb implantátum gyártó volt, miért nem hihették el az orvosok, hogy jó is?
csúnyán becsapta a világot a gyártó, ennek minden szereplő az áldozata. a cikk szerint a jogászok meg az egyik áldozat képvieletében a másik áldozaton akarják behajtani a kárt. jó üzlet lehet, de erkölcsileg igencsak kifogásolható,
Manapság nagyon sokan hirdetnek akciót implantátum cserére itthon és külföldön, mert ez az egész sztori hihetetlen nagy, megújult keresletet generál az ismételt műtétekre. ld. szepsegbroker.hu oldalon PIP implantáltak klubestje...).
szóval én inkább a szakfelügyelő főorvosnak hinnék és a minisztériumnak, nem a fényképes megszólalóknak. Ha viszont fénykép, akkor a szakfekügyelő főorvos fényképét is illett volna betenni. Így kilóg a lóláb.
Barika1 2012-01-19 15:58
Azt mondta erre egy híres magyar plasztikai sebész, hogy biztosan másképp nyilatkoznának erről kérdésről ezek az urak, ha minden alkalommal, hogy gyermeknemzésre is alkalmas tevékenységet folytatnak, fél centivel megrövidülne a nemi szervük (ez utóbbi szerv megnevezésére valójában a neves szakember egy másik kifejezést használt).
Nem mindenki gondolkozik úgy a testéről, mint ciliszekeres, evica74. Sajnálom, hogy nem tudok ide képet mellékelni, hogy a legtöbb esetben egy nő, hosszú mérlegelés után miért is szánja rá magát egy ilyen műtétre.
Egyébként kikérem magamnak, aki diplomás vagyok, hogy nem vagyok épeszű. A tények szerint sokan nem vagyunk azok.Annak viszont kifejezetten örülök, hogy nem vagyok ilyen rosszindulatú, begyepesedett agyu!!!
.
szja22 2012-01-19 11:30
Úgy látom, hogy az eddigi kommentelők vagy nem olvasták el a cikket, vagy problémájuk van a szövegértéssel.
A műtét előtt álló nőknek azt mondta a plasztikai sebészük, hogy az a lehető legjobb implant, amit kaphat...Tehát más alternatívát nem ajánlottak nekik és akkor még nem is tudhatták, hogy ipari szilikonnal vannak töltve.
No és az nem meglepő számotokra, hogy voltak olyan plasztikai sebészek, akik már évekkel ezelőtt tudták, hogy a PIP nem jó minőségű?! És miért van az, hogy az egyik plasztikai sebésznél már 40-en cseréltek PIP implantot és igenis problémákat fedezett fel a kivétel során, és a másik (ráadásul a szakfelügyelő főorvos) szerint a cseréseknél nem volt semmilyen gond? Úgy látszik, a szakfelügyelő főorvos úr még mindig nem elég tájékozott afelől, hogy az ország többi plasztikai sebésze mit tapasztal, csak a saját praxisáról beszél, amikor országosan összegyűjtott konkrét adatokkal kellene már szolgálnia. Felháborító a szakmai hozzáállása!:'(
Evica74 2012-01-19 08:22
Nos, én is hasonlóképp gondolkodom ez ügyben. Szerénységem szerint éppeszű ember nem vágatja fel magát csupán esztétikai okokból. Ráadásul egy fél vagyonért. Az emberi butaság tényleg határtalan...
Eléggé elszomorít, hogy olyan világban élünk, ahol (bár néha kifejezik milyen fontos a belső érték ), a külcsínre helyezik a hangsúlyt nem kis túlzásokba esve olykor.
Az megint más, ha egészségügyi okból van szükség plasztikai műtétre, az természetesen fontos és támogatandó.
Magdicica 2012-01-18 23:23
Hat,itt Franciaorszagban eredetileg az orvosokat kezdték hibaztatni,mivel ok is tisztaban vannak azzal,hogy a PIP szilikon nem felel meg az eloirasoknak.A gyarto céget csak ujabban vették elo,tehat a cikk igy nem teljesen igaz.
ciliszekeres 2012-01-18 23:05
Öszintén szólva nem tudom öket sajnálni. Egy bizonytalan eredetü trutymóval megtöltött párnát beoperálni a szervezetbe, hát nem normális!
Nők Lapja Cafe 2012-01-18 23:05
Miután Franciaországban bejelentették az egészségre veszélyes PIP implantátumok visszavonását, mind több országban jelezték: indokolt a szilikonok cseréje, és annak költségét legalább részben magára vállalja az állam. Vis major helyzetről beszélnek, vagyis arról, hogy sem a páciensek, sem az orvosok nem felelősek azért, hogy rossz minőségű implantátumok kerültek nők százezreinek a mellébe. Ezt azonban a jogászok vitatják.
Tovább a cikkre...
2 hozzászólás
10 hozzászólás Már 961 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30