Aktuális

Utastuszkolókat alkalmaznak a milánói metrón

Markos ellenőrök nyomnak be minél több embert a milánói metrószerelvényekbe – hivatásosan. A tokiói metrótól kölcsönzött módszert már januártól alkalmazzák az északolasz városban.
Az olasz nyomóemberek nem viselnek fehér kesztyűt mint japán kollégáik
Az olasz nyomóemberek nem viselnek fehér
kesztyűt, mint japán kollégáik

Addig utazzatok a metrón, amíg össze nem nyomnak! – adta hírül a milánói sajtó a közlekedési újdonságot. Az egyes számmal jelölt, városközponton áthaladó metróvonal öt állomásán kísérleti jelleggel alkalmazzák januártól a bedobóembereket. Olaszul ugyanis így nevezték el azt a harminc ellenőrt, akinek feladata a reggeli és délutáni csúcsforgalomban a „közlekedési káosz enyhítése az utasok minél gyorsabb le- és felszállásának segítésével” – közölte a milánói közlekedési vállalat (ATM).

Az olasz nyomóemberek nem viselnek fehér kesztyűt, mint japán kollégáik, de munkájuk pontosan ugyanaz lesz: reggel nyolc és tíz óra között, valamint délután fél öttől hét óráig tuszkolják be az utasokat a metrókocsikba.

Munkába állításukat az indokolta, hogy az új évtől a gépjárműveknek fizetős lesz a városközpontba való behajtás, és ezért a metróval utazók számának jelentős növekedése várható. Sűrűbbé teszik a járatokat, de ha az utasok nem igyekeznek a le- és felszállással és nem nyomulnak be elegen a kocsikba, túl nagy lesz a tömeg a peronokon – ezen fognak a nyomóemberek segíteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top