Digitális fényképezőgépek
Már 8 490 Ft-tól
Miközben a nem dohányzók örömmel várják az új évet és az új játékszabályokat, a vendéglátósok előre rettegnek, hogy csökken majd a forgalom. Nemcsak a cigitilalom tántoríthatja el a kocsmázástól a népet jövőre, hanem a növekvő alkohol- és dohányárak is. „Szerintem a házibulikban van a jövő, ott lehet olcsóbban inni, cigizni” – mondta nekünk egy népszerű belvárosi kávézó vezetője, aki attól tart, hogy jövőre bezárhatja a boltot.

Mennyibe kerülnek nekünk a dohányosok?
A szabályozásnak mégis van helye, miután a hazai cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak és a 11. évfolyamos diákok 32 százaléka naponta cigizik az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet idén elkészült felmérése szerint. A dohányosok gyakran érvelnek azzal, hogy a magas adók miatt ők bőven megfizetik a dohányzásból eredő károkat, de ez a GKI összesítése szerint nem igaz. A dohányosok sokkal többe kerülnek, mint amennyi pénz befolyik az államhoz, '98-ban például 116 milliárd forint volt a bevétel, a kiadások viszont megközelítették a 300 milliárdot. Ebből 217 milliót a korai halálozás miatt meg nem termelt jövedelem ad ki.
Attól mégsem kell félnie a dohányosoknak, hogy szilveszterkor éjfél után kiverik a kezükből a cigit. „Aznap még nem lesz gond, hiszen van egy türelmi időszak március 30-ig – mondta el nekünk az Opera mellett található Balettcipő ügyvezetője, Osváth Zoltán. – Örülök, hogy bevezették ezt, arra számítok, hogy nálunk nem bevételkiesés lesz, hanem növekedés, mert eddig nem lehetett tökéletesen megoldani a két társaság szeparálását. Az elszívó sosem elég, tökéletesen füstmentessé csak úgy lehet tenni egy helyet, ha betiltják a dohányzást.”
Mi történik a lázadó dohányossal?
Ha a három hónapos türelmi idő után valaki egy étteremben, kocsmában vagy szórakozóhelyen fütyülve a tilalomra mégis rágyújt, azzal a dolgozók sokat mégsem tudnak kezdeni. „Tudom a szabályzatot, majd rászólunk. Állítólag csak ez a kötelességem, hiszen nem vagyok én rendőr” – mondta nekünk a belvárosi kávézó vezetője.
Bár erőszakot nyilván nem fognak alkalmazni, ha valakivel nem lehet bírni, nekik is érdekük, hogy az ilyen eseteket megoldják. Egy vendéglátóhely üzemeltetőjét, aki nem akadályozza meg a dohányzást, 100–250 ezer forintra büntethetik, de ugyanez a tétel vonatkozik a pultosokra is, mivel ők is a jól csengő rendelkezésre jogosult kategóriába tartoznak. Ha valaki annyira peches, hogy rajtakapják egy ellenőrzésen, az húszezer és ötvenezer közötti összeget írhat majd hozzá a dohányzás költségeihez, és közterületen a közterület-fenntartók is lecsaphatnak rá. Az egészségvédelmi bírságnak nevezett büntetés legnagyobb tétele az 1–2,5 millió forint, amit az intézményekre szabhatnak ki.
„Én törvénytisztelő vagyok, és tudom, hogy ha valaki rágyújt, én vagyok a felelős – jelentette ki Rajos Gabi, aki a családias Gabi Kávézót viszi egy bérház aljában, és a szabályzatot készenlétben tartja a pult mögött, bár nem ért vele egyet. – Majd bekapcsolom a diktafont, mielőtt rászólok, és be is jelentem a rendőrségen. Mindenhová ki lesz írva körbe, hogy tilos a dohányzás, dombornyomással is, hogy le lehessen tapogatni! A vendégeim dohányozhatnak kinn az utcán, de akkor majd a ház lakói szólnak, hogy köhögnek, vagy felmegy a füst, és befújja egy vihar az ablakon. Majd szájkosarat is teszek a vendégek szájára.” Az új törvény azért is csípi a szemét, mert mint mondja, „jövőre egyetlen helyen lesz engedélyezve a dohányzás: a szivartermekben a 86 csillagos helyeken”.
A rendőrség mossa kezeit
A tehetetlen üzletvezetők vagy alkalmazottak viszont hiába telefonálnak majd a rendőrségnek, és a felháborodott vendégek se mennek velük sokra, ha zavarja őket, hogy a kedvenc bárjukban továbbra is fújják rájuk a füstöt. „A Magyar Köztársaság rendőrségének nem feladata a szóban forgó törvény betartatása, így eljárni nem tudunk a bejelentések kapcsán. A bejelentőket át fogjuk irányítani az illetékes szerv felé” – tettek minket helyre, amikor erre a közepesen alultájékozott polgár nevében rákérdeztünk.
Az illetékes szerv az ÁNTSZ, ellenőrei járják majd a vendéglátóegységeket, munkahelyeket, közintézményeket rendszeres ellenőrzési terv szerint, de váratlan akciókat is terveznek. Ebben több ezren vesznek részt jövőre az intézmény tájékoztatása szerint. „A 06 40 200 493-as telefonszámon lehet majd a törvény rendelkezéseinek betartásával kapcsolatban az észrevételeket közölni. Ezen a számon a leszokáshoz is segítséget kaphat majd a telefonáló” – magyarázta a dolgot kérdésünkre az ÁNTSZ-től Demjén Tibor, a Dohányzás Fókuszpont vezetője.
A tanárok kezében sincs eszköz
Nagy eredménye lehetne a tilalomnak, ha a fiatalokat visszatartaná a dohányzástól, de erre nem sok esélyt lát az a tanárnő, aki a cigiző tinikről szóló cikkünkre reagált: „Várom már a január elsejét, amikor kijelölt helyen sem lehet többé dohányozni az iskola udvarán. De valószínűleg ez sem hoz majd változást, ha szankcionálási eszközt nem adnak mellé a kezünkbe – írta. – Sajnos a mi sulinkban is dohányzik a diákok nem ötven, de kilencven százaléka. Konkrétan a saját osztályomból ketten nem, ők is testvérek, tehát egyetlen család tudta elérni, hogy a gyereke ne váljon tizenhat évesen függővé. A függőséget szó szerint kell érteni, egy tanulmányi kiránduláson elsősorban nem a pisilés miatt kell megállni a busszal, hanem másfél óra után már remegő kézzel gyújtanak rá a bagóra.”
Nem könnyű eldönteni, hogy egy részeg vendéggel vagy egy lázadó korszakát élő tinivel lesz nehezebb. A tanárnő problémáját az ÁNTSZ-nek is felvetettük. Mint elmondták, megbüntetni biztos nem fogják az iskolát, ha nem tudják megakadályozni az udvaron való dohányzást, mert a véleményformálás a cél.
Ahol már bevezették
A vendéglátóhelyekre visszatérve, a Balettcipőben viszont nem számítanak problémákra. „Részlegesen már bevezettük a tilalmat, reggel és délután három között egyik helyen sem lehet dohányozni, és ezt a vendégek 99 százalékban megértették. Az esti időszak neccesebb lesz, de a lényeg, hogy a rendelet mindenkire fog vonatkozni, ha viszont lesznek kivételek, akkor ahol betartják, ott forgalom-visszaeséssel fognak szembesülni – mondta Osváth Zoltán, és hozzátette: – Úgy veszem észre, hogy több a nem dohányos, mint a dohányos, és a dohányosoknak toleránsnak kell lenniük.” Szerinte azoknak a helyeknek, ahol van melegétkeztetés, kevesebb a félnivalójuk, ahol viszont az italon kívül mást nem árulnak, ott biztosan nehezebb lesz.
Megkérdeztük az A38-at is, ahol régóta nem lehet rágyújtani, de azon meglepődtünk, hogy ez a tilalom a kezdetektől él, hiszen úgy emlékeztünk, hogy akkoriban még vígan fújtuk a füstöt sokadmagunkkal a koncertek alatt. Kiderült, hogy nincs tévedés, csak ennyire lassan alkalmazkodott a szabályhoz a vendégsereg. „Kezdik jobban betartani, mert megszokták, és közben több helyen is bevezették ezt – mondta Kozlov Sándor, a hajó sajtóreferense és programszervezője. – Egy nagyobb partin most is előfordul, hogy többen is rágyújtanak. Szoktunk csinálni közvélemény-kutatásokat, és az egyéb javaslatoknál a legtöbb kérdés pont ezzel kapcsolatos – tette hozzá Kozlov Sándor. – A közönségünk fele-fele arányban megosztott. Sokan sajnálják, hogy nem lehet, sokan azon akadnak ki, hogy mégis rágyújtanak. Ha ilyen történik, mostantól minden esetben rájuk fogunk szólni.”
Legújabb a címlapról:
Többé nem fél mosolyogni Katalin – Én is szép vagyok
Teljes élet allergiásan is! Torolt_felhasznalo_738772 2012-01-19 21:18
A mi városunkban (70 ezren lakják) minden kocsmában és más vendéglátó egységben tudomásul vették, hogy ki kell menni dohányozni. Két eredmény:
1. Mindenki kint dohányzik, az egységekben meg lehet maradni, nem dohányfüstös.
2. Nőtt a forgalom, mert nagyon sok nem dohányos is bejár már a helyekre.
Egyébként egy pesti jazz kocsma tulajdonos ismerősömet megkérdeztük tegnap, mert nagyon félt, hogy visszaesik a forgalom, neadjisten be kell zárni, erre fel ő volt a legjobban meglepődve, hogy jót tett az üzletnek a rendelet, sokkal több a vendége.
Ennyi. Jóéjt!
topánka1. 2012-01-19 21:14
Sziasztok!
Újabb jelentés: a kocsmák kiürültek, a kezdeti újdonság már nem újdonság, megszokták, maradnak inkább otthon a vendégek.
Volt már ellenőrzés is a városban.
TiaMaria 2012-01-19 21:11
Sok igazság van a szavaidban, csak az a baj hogy nesze nekünk is, mert ha mert mi, rendes, tisztességes, dolgozó, adófizető, becsületes polgárok is cumizunk emiatt. nem kicsit. nagyon. sajnos
ciliszekeres 2012-01-19 21:02
A dohányosok el sem tudják képzelni, hogy mennyire zavar a cigarettafüst másokat. Azt túlzásnak tartom, hogy pl. egy villamos megállóban ne lehessen rágyújtani, de a zárt tér az más. Az ott dolgozók is szívják a füstöt, ha akarják, ha nem, a nem dohányzó vendégek is. Nyugaton ez már simán müködik, sem étterem sem pedig kocsma nem ment csödbe, csak nálunk van felzúdulás. Aki bagózni akar, az menjen ki. Sajnos fényévnyire le vagyunk maradva azzal, hogy másokra tekintettel legyünk.
Turulmadár 2012-01-12 16:35
A fejekben kell eldőlni mindennek.
Sajnos ez a kormány azt hiszi, az ő törvényei megoldanak mindent.
Hát nem! Szinte minden pont a visszájára sül el. Egyre jobban megy a fekete gazdaságnak.
Sokkal jobban teljesít. Nesze neked adóbevétel! De megérdemlik!
búzavirág13 2012-01-09 14:51
A Kezdeti optimizmusom kezd alábbhagyni.
Sajnoss egyre több helyről hallom, hogy a dohányzási tilalom bevezetése a vendéglátó helyeken, KEDVEZ A ZUGKIMÉRŐKNEK:'(
Főleg faluhelyeken, de itt a városban is. Na meg nem csak az, majd arra a végén kitérek.
Maguk a vendégek mesélik, akik vidékről járnak be dolgozni, hogy otthon megmondták a kocsmárosnak, mivel nem lehet nála dohányozni, elmennek oda, ahol az illető a házánál a saját borát és a saját pálinkáját árulja, és még cigizni is lehet a melegbe, nem kell kimenni.Már nagykerben is vásárol, azt is árulja.Meg még olcsóbb is az ital, mint a vendéglátó helyen.
Egyre többen járnak hozzá.
A jövedéki adó emelése, az egyre növekvő járulék és rezsi emelés áremelést okozott, amit az illegásis hely üzemeltetőjének nem kell befizetnie és röhög a markába.
búzavirág13 2012-01-08 17:32
Sziasztok!
Főleg téged köszöntelen nagy szeretettel Topánka!Mi vendéglátósok, tartsunk össze:)Az bizony kellemetlen lehet, hogy a nemdohányzók piszkálódnak, gúnyolódnak.
Na de gondoljunk csak bele, nincs az a dolog, ami megne osztaná az embereket, a kárörvendés az emberi rosszindulat melegágya, gusztustalan egy emberi tulajdonság az biztos!
Kávézó emberek náluk is maradtak el sajnos.Sok kicsi sokra megy, szokták mondani.
Itt nálunk azt ezidáig nem vettem észre, hogy a nemdohányzók gúnyolódnak, szerencsére.
Most a héten nem panszkodhatok a forgalomra, de ilyenkor hónap elején mindig ez van, a hónap végén már újságot fogok olvasni .Na de mindigis ez volt.
A jóra kell gondolni, és az egyik jó, ami a tilalommal nekem jót tett, hogy nem kell műkönnyet használnom, nem vörösödik be a szemem, elszívó ide vagy oda, azért így mégiscsak más.A többiről nem is beszélve.
Én megértem azokat az embereket is, akik azt írták, hogy hiányzik nekik a füstös kiskocsma, hogy füst nélkül nem is igazi az egész, nade ők is biztosan vannak olyan toleránsak és intelligensek, hogy belátják, mi akik nap mint nap abban a füsten dolgozunk, számunkra mennyire rossz és káros.
Én is féltem az elején, hogy mi lesz, hogy fog alakulni, ezt le is írtam a topik elején.
topánka1. 2012-01-08 10:53
Sziasztok.
Jelentek én is. Nálunk az éttermekben nincs probléma. A kiskocsmákban folyamatos a zúgolódás. Azt még valahogy elfogadják, hogy ki kell menniük, amit nehezen viselnek, az az nem cigiző vendégek folymatatos gúnyolódása. Nem lennék meglepve, ha ebből lenne baj. Maradtak el vendégek, akik nem isznak alkoholt, csak kávét, helyettük nem jöttek mások.
2 hozzászólás
10 hozzászólás Már 8 490 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 961 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30