“Képtelen lettem volna a menhelyen hagyni a kutyát”

Nérót első gazdájától lakossági bejelentés alapján vették el és állatmenhelyre került: a ma már jó kedélyű, minden apró mozgó dologra rácsodálkozó kutya betegségét egykori tulajdonosa hagyta annyira elhatalmasodni, hogy véres sebek voltak a dobermannon, helyenként a szőre is kihullott, a lába begyulladt, egy ideig járni sem tudott. Hosszú hetekbe telt, mire a tatabányai menhelyen meg tudták gyógyítani a legyengült, beteg állatot, éppen ezért először nem is került fel az örökbe fogadható kedvencek listájára, csupán a virtuálisan gazdára várók közé került a neve (ez annyit jelent, hogy gondozását lehet támogatni).

Zoltán a Facebookon, a program honlapját böngészve talált rá az ebre, és döntötte el egy pillanat alatt, hogy segítene neki. Ám az augusztus 20-i első találkozástól szinte egyenes út vezetett az összeköltözéshez.

– Amint megláttam, azonnal eldöntöttem, hogy egy nap hazahozom magammal – mondja Zoltán. – Csak még azt nem tudtam, hogyan. Ezért amíg nem sikerült megoldást találni, naponta jártam le hozzá Budapestről Tatabányára látogatni. Tényleg szerelem volt első látásra. Végül szereztem egy olyan albérletet, amelyikbe kutyával lehetett költözni és közel van a munkahelyemhez, hogy napközben haza tudjak hozzá menni, hogy levigyem. Rengeteget foglalkozom Néróval, naponta legalább négy órát sétálunk.

Az új gazdi kilencéves kora óta foglalkozik kutyákkal, első kedvencét is befogadta a család.

– Annak idején édesanyám munkahelyén született két kutya. Az egyiknek nagyon szerencsétlenül alakult a sorsa: elütötte egy autó és elpusztult. Anyu ekkor döntött úgy, hogy nem szeretné, ha a másik testvérrel történne valami, így inkább hazahozta, hogy nálunk biztonságban, szeretetben éljen. Azelőtt soha nem gondoltuk, hogy lesz kutyánk, azóta viszont nagyon ragaszkodunk hozzájuk, főleg a keverékekhez. Miután ez első elment, a második négylábú családi barátot is befogadtuk. Ő egy malamut és német juhász keverék volt, akit el akartak altatni. Végül egy éve ment el. Utána egy ideig nem volt állatom, mert időközben felköltöztem a fővárosba – mesélte Néró új tulajdonosa. – Amikor a Facebookot böngészve rátaláltam erre a programra, csak az ugrott be, hogy itt egy újabb lehetőség arra, hogy segítsek. Úgy éreztem, a havi 5000 forint jelképes összeg, ennyit megtehetek.
A szerencsés feketeség végül az első olyan kutya lett, akit támogatója a valóságban is befogadott a virtuális örökbefogadási programban.

Néró nagyon hamar megbízott gazdájában, míg másokban nem, ami Zoli szerint érthető. – Nagyon sokat foglalkoztam vele, hogy olyan nyugodt legyen, mint amilyen ma már. Amikor először láttam, nagyon félénk, zárkózott és vékony volt. Azóta rengeteget hízott, de még mindig van mit felszednie.

– Ugyanolyan makacs és fafejű, mint én – mondja Zoli, ha azt kérdezzük, mit szeret a legjobban a kutyában. – Ez szinte rögtön kiderült. Az elején például az ágyért is „meg kellett vele küzdeni”, most már ilyen gond nincs: tökéletesen összeszoktunk – a kutyák nem felejtik el, ha valaki jó volt hozzájuk.