Aktuális

Rekordfiatal női képviselő debütál az uniós parlamentben

A svéd politikusnőt már két évvel ezelőtt megválasztották, ám csak a közeljövőben léphet hivatalba.
Amelia Andersdotter

Amelia Andersdotter

Kép: Wikipédia 

Az 1987-es születésű Amelia Andersdotter a svéd Kalóz Párt jelöltjeként még 2009-ben szerzett mandátumot az Európai Parlamentben, ám a bürokratikus huzavonák miatt csak idén decemberben foglalhatja el képviselői helyét. Alig 24 évével azonban még így is ő lesz a testület eddigi legfiatalabb tagja.

A 2006-ben alapított Kalóz Párt a szerzői jogok és szabadalmak megreformálását tűzte ki elsődleges céljául, szeretnék legalizálni – többek között – az online fájlcserét, programjukban szerepel továbbá a magánszférához való jog erősítése mind az interneten, mind pedig a mindennapi életben.  

A politikusnőt leginkább a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos témák foglalkoztatják, Brüsszelben elsősorban a telekommunikációs ágazat szabályozásának kérdéseivel szeretne majd foglalkozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top