Aktuális

Leleményes ötlet vírust árulni a neten?

Fertőzött nyalókát árult egy nő neten, hogy a vevők gyermekei hamarabb túlessenek a betegségen. Für Anikó különvéleménye.

FÜR ANIKÓA hír: Bárányhimlővel fertőzött nyalókát árult 50 dollárért (11 ezer forintért) egy szülő a Facebookon olyan családoknak, amelyek szeretnék, hogy gyerekeik mihamarabb átessenek a felnőttkorban már veszélyesebb betegségen. A nashville-i Wendy Werkit „friss tétel bárányhimlővírust” ajánlgatott nyalókán és játékszeren az említett díjazásért. Mint az asszony egy helyi tévének elmondta: úgy vette észre, sok frusztrált szülő tart attól, hogy „normális úton nem tudják elkapni” a fertőző betegséget a gyerekeik – innen származott a vírusüzlet ötlete.

Für Anikó véleménye:
Felnevettem, amikor olvastam a fentieket, annyira amerikai! Hát hol máshol fordulhatna elő ilyesmi? Meg elsőre annyira ügyetlennek tűnt. De csak elsőre. Aztán rájöttem, hogy épp ellenkezőleg: Wendy hallatlanul leleményes. Sőt, humánus! Továbbmegyek, innovatív!

Most tekintsünk el attól, hogy milyen körülmények között került a nyalókára a vírus (feltehetően Wendy a saját bárányhimlős gyereke szájába dugta a nyalókát, vagyis nem kimondottan laboratóriumi körülmények között). Micsoda ötlet! Tudjuk jól, hogy manapság már minden megelőzhető betegség esetében a védőoltást részesíti előnyben a gyógyászat, amivel csak lehet, beoltják a csemetéket (most épp ha jól tudom, a kislányokat rubeola ellen is, ami különösen tragikus kimenetelű lehet, ha később terhesen kapja el a nőnemű). Így védettség alakul ki a betegségekkel szemben, és nem fenyeget a veszély, hogy a gyerektől a család összes többi tagja elkapja, nem csekély gondot okozva ezzel mind az iskolából, óvodából, a felnőtteknek pedig a munkahelyről való kimaradással, az esetleges egészségügyi következményekről nem is beszélve. Mumpszon átesni például gyerekkorban sem kellemes, felnőtt férfiaknak elkapni viszont végzetes lehet, mert impotenssé teheti az illetőt. Vajon oltják-e a kisfiúkat mumpsz ellen?! Wendy vírusgazdasága is a prevencióra épül: ez már eleve progresszív. De az igazi zsenialitás mégis az átadás formájában rejlik!

Gondoljunk csak saját tapasztalatainkra: ha tűvel megszúrják az embert, az még felnőttkorban sem kellemes, pláne egy gyereknek! Természetesen az elviselhető kellemetlenségek közé tartozik az életben, de hát nem lenne jobb, ha már abban a korban találkoznánk a szurkálódással, amikor már fel tudjuk fogni, hogy nem ellenünk, hanem értünk történik?
Akár a felnőttek is megspórolhatnák az oltással járó szúrásokat – úgyis ad az élet bőven –, hiszen amint a minap hallottam a rádióban, a teremtés koronái jobban irtóznak a tűtől, mint a „gyenge” nők.

Tegnapelőtt oltattam be magam influenza ellen és hiába adta be kolléganőm édesanyja zseniális könnyedséggel, szinte észrevehetetlenül az injekciót, mennyivel kellemesebb lett volna egy finom cukorka vagy jégkrém formájában magamhoz venni a vírust!
Vagy aki nem az édeset, hanem a sósat kedveli, annak ropiban, perecben, pogácsában lehetne adagolni. Valóságos iparág virágozhatna fel ezen. Mondjuk egy étteremlánc, ahol a rendelés elengedhetetlen kelléke lenne az orvosi recept, és így módunkban állna kanyarós pörköltet, skarlátos salátát vagy mumpszos pitét rendelni – kinek-kinek gusztusa szerint.

Természetesen nemigen konyítok az orvostudományhoz, és lehet, hogy marhaság az egész, de az is lehet, hogy az élelmes amerikai háziasszony előrevetítette a jövőt. Én azért fogadni mernék, hogy ha ez a dolog gyógyászatilag lehetséges, már a felfedezés pillanatában lecsapott rá az egyik gyógyszergyár!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top