Aktuális

Hálásak érte, hogy börtönbe kerültek

Néha a börtön is lehet megváltás, még ha pokoli rossz, vagy épp elviselhetetlenül egyhangú is bent az élet. Harminc- és ötvenéves interjúalanyaink ma már szabad emberként beszélhettek.

„Egy életfogytigosnak mindegy, ha megöl

Már öt éve annak, hogy M. Laura (30) börtönbe került lopás vétsége és kábítószerrel való visszaélés miatt. Csaknem négy évet töltött bent, azt mondja, ha nem tartóztatják le, talán már nem élne.

Száz-valahány rendbeli vétségem volt, főleg lopás, háromszor kábítószerezés. Húszévesen egyből a heroint próbáltam ki, rögtön függővé váltam, ez a legmocskosabb kábítószer, mert a negyedik-ötödik alkalom után már testi elvonási tünetekkel jár. Három hónap alatt lefogytam negyven kilóra, a fogaim tönkrementek, az állásomat elvesztettem. A barátommal éltem, ő is drogozott; gyakran összevesztünk, és hazaköltöztem a szüleimhez, így vette észre a család a dolgot. Ők többször vittek elvonókúrára, de öt-hat hónap tisztaság után mindig visszaestem, ugyanazokkal a barátokkal találkoztam, megvolt a kísértés. Ha az ember nem tud pénzhez jutni, akkor azt nézi, mit tud elvinni otthonról. Én eladtam anyu aranyait, amíg fürdött. A boltból pedig rengeteg mindent loptam. Tusfürdőt, kávét, cigarettát, elemet, és a piacon adtam el.

„Ha nincs a a börtön, már a föld
alatt lennék…”

Eleinte pénzbírságot kaptam, aztán közmunkát és felfüggesztettet. Anyu mindig bizakodott, nem kényszerített a család semmire, de persze nehezen viselték az egészet. Jártam kötelező elvonón is, de nem használ: hetente egyszer meg kell jelenni, aláírni egy papírt, részt venni egy előadáson, és ez nem tartja vissza az embert. Én pedig nem is fogtam fel az egésznek a súlyát, nem nagyon voltak barátaim sem, nem érdekelt senki. Aztán 2006-ban nem jelentem meg egy tárgyaláson, és körözést adtak ki ellenem. Egy igazoltatásnál kiderült, bevittek, és már ki sem engedtek.

Nagyon nehéz volt bent megszokni, de viszonylag jól viseltem, van, aki sokkal jobban belereccsen. Legrosszabb a családom hiánya volt, és hogy nem csinálhattam azt, amit akarok. Négyfős zárkában voltam, hárman laktunk benne. Egy kis szoba ágyakkal, szekrénnyel, vécével, mosdóval. Egy függönyt kell elhúzni a vécézéshez, nagyon rossz volt, mert szégyellős vagyok. Kalocsán ültem, ott többnyire dolgoznia kell az embernek. Voltak, akik nem vették fel a munkát, de én hosszabb távon bekattantam volna, ha nem dolgozom.

Varrónő voltam, ami távol áll tőlem, de legalább lefoglalt és gyűjthettem a dicséreteket. Börtönőrös és BKV-s egyenruhákat varrtunk. Négykor felkeltünk, reggeliztünk, és hatra már a munkában voltunk. Aztán ebéd, beszélgetés, vacsora, késő délutánig nyitva vannak a zárkák, átmehettünk egymáshoz. Két igazi barátom lett bent. Egyik kábítószer-árulás, másik emberölés miatt ült, tudtam, elfogadtam, hogy miért csinálta. De voltak, akiktől féltem: egy életfogytigosnak mindegy, ha megöl bent, mert nem ül tőle se többet, se kevesebbet. Amikor nincs munka, nehezen telik az idő. Ilyenkor az ember takarít, mos, levelet ír, tanul. A legjobb időtöltés a levélírás volt, családnak, barátoknak. Gyakran beszéltem is velük, naponta félórát lehet telefonálni, beszélő pedig havonta egyszer van, ha jól viselkedsz, havonta kétszer. Az ünnepek a legrosszabbak, ilyenkor nagyon magába fordul mindenki, nincs munka, csak ülünk a feldíszített zárkában és próbáljuk tartani egymásban a lelket.

Közel négy évet voltam bent, már erősnek érzem magam, nem fogok visszaesni. Persze az elvonással járó fájdalmakat, verejtékezést, nyugtalanságot át kellett ott is élnem, nem volt más választásom. Amikor szabadultam, az első dolgom az volt, hogy anyu nyakába ugorjak. Ő jött értem és a barátom, aki látszólag végig kitartott mellettem, de a szabadulásom napján szakítottunk. Már akkor megcsalt, amikor bent voltam, csak nem akarta elmondani, nehogy valami hülyeséget csináljak. A korábbi társaságommal nem tartom a kapcsolatot, ők sem keresnek. A régi barátaimmal vagyok inkább, akik még gyerekkoromból maradtak, közülük volt, akivel a börtön alatt is írtunk egymásnak. Sokat segített anyu és egy benti barátnőm, aki nálam hamarabb szabadult és mindenben mellettem állt. A környezetem nem szól meg, de a priuszom miatt nem tudtam munkát találni itthon, ezért most külföldön dolgozom felszolgálóként. Így ismertem meg a mostani barátomat is, aki antidrogos, de azt mondta, szeret annyira, hogy szemet hunyjon a múltam felett.

Ha hallgatok a szüleimre, nem történik meg mindez. De a magam feje után mentem. Csúnyán hangzik, de ha nincs a börtön, már a föld alatt lennék, néha még szoktam azt álmodni, hogy bent vagyok. Ma már nem drogoznék. Tudom, azt mondják, soha ne mondjuk, hogy soha, de én mondom, mert ha nem tenném, minden elölről kezdődne. Ma már keményebb tudok lenni. Már tudom bármire azt mondani, hogy „nem”.

„Zárkatársaim gyilkosok voltak”

Idén engedték szabadon Ágnest (55), miután leülte gazdasági csalás és csődbűntett miatt kiszabott, kétéves büntetését. Szenvedés volt számára a börtön, de azt mondja, nem hiábavaló.

Amikor bekerültem, egy héten keresztül csak sírtam
„Amikor bekerültem, egy héten
keresztül csak sírtam…”

Megtanultam, hogy a saját lábamon kell megállnom, mivel elég korán, 26 évesen váltam el és maradtam egyedül két gyerekkel. Sajnos egy cégem könyvelési hiányossága miatt csődbűntett vétségét állapították meg, ezért tíz hónapot kaptam felfüggesztve. Később második férjemmel, aki akkor még élettársam volt, egy ígéretes vállalkozásba kezdtünk, ami eleinte nagyon jól is ment: gerendaházakat építettünk. Felfutóban volt a dolog, már tíz házat sikeresen felépítettünk, amikor egyik ügyfelünk nem fizetett, a vállalkozás pedig bedőlt. Forgótőke nélkül működtünk, így feljelentettek, és az ítélet során figyelembe vették korábbi vétségemet, így két év hat hónap letöltendő büntetést kaptam. A családom nagyon megsínylette, már az eljárás folyamán megtagadott nagylányom és a családja is. A férjemet is nagyon megviselték a történtek, azt hiszem, ő volt az, aki a legjobban megtört.

Amikor bekerültem, egy héten keresztül csak sírtam, nem volt nálam a szemüvegem, váltóruha, és főképpen a Bibliám. A családom csomagot hozott a börtön elé, de nem engedték be, ahogyan elbúcsúzni sem tudtunk egymástól. De tudtam, hogy Isten rájuk és rám is vigyáz. Minden nap arra kértem, hogy bocsássa meg bűneimet, és megerősödve, őt szolgálhatva jöhessek ki. Most már tudom: megengedte, hogy bemenjek, de nem engedett elbukni és megalázkodni.

A Kalocsai Fegyház és Börtönben töltöttem le a büntetésemet, Isten nélkül nem tudtam volna túlélni. Zárkatársaim gyilkosok voltak, egyikük a gyerekét ölte meg, másikuk a férje meggyilkolásában segédkezett. Áldozatnak tekintették magukat, borzalmasan csúnyán beszéltek, lopni tanították egymást, és általános jelenség volt, hogy férfiak híján egymással keveredtek viszonyba. Azok pedig, akik kilógtak a sorból, marokszámra kapták a gyógyszereket, hogy valahogy el tudják viselni a körülményeket.

Engem totálisan kiközösítettek, volt, hogy megfenyegettek, hogy agyonütnek, irritáltam őket, mert nem vettem részt a beszélgetéseikben, mert minden istentiszteletre eljártam, és mert sokat írtam. Azt hitték, róluk vezetek naplót, pedig csak imádságokat írtam egy füzetbe. Keményen meg kellett dolgozni a jó magaviseletért, de végül 2011. januárban szabadultam, feltételesen. Most takarításból élek, persze a férjem is dolgozik, és sikerült kapnom egy jó munkalehetőséget is. Tudom, Istennek dolga volt azzal, hogy mindezen keresztülmentem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top