Aktuális

A spermabank emberidegen megoldás

Akár több száz gyermeke is születhetett Amerikában egy spermadonornak anélkül, hogy tudnának róla, hogy testvérek. Soma különvéleménye.

A hír: Bár kicsi a valószínűsége, előfordulhat, hogy egy egyetemistától több száz gyermek megfogant – ha az illető spermát adott donorként az Egyesült Államokban. Nagy a felháborodás, hiszen súlyos egészségügyi következményei lehetnek annak, ha egy így született testvérpár véletlenül találkozik és kapcsolatot kezd egymással. A hazai szabályozás kizárja ezt a veszélyt.

Sorozatunkban szerzőink szubjektív véleménye jelenik meg, amely nem feltétlen azonos a szerkesztőségi állásponttal.

Csak az egoisták mennek spermabankbaSoma véleménye: Igen népszerű egy ideje a 2012. december 21-éhez kötődő maja naptár, annak jóslataival, az armageddonról, világvégéről. Én nem hiszek a világvégében (az emberiség még kiskamaszszinten tart, sokat kell még fejlődnie), a paradigmaváltásban hiszek, abban, hogy egyszer csak elkezd felébredni a tömeg, és ebből a vak, anyagba süppedt, ostoba és lélektelen, spirituálisan alvó létállapotából magához tér, és elkezdi meglátni azt, hogy mennyire nem látott eddig. (Hogy ehhez mi minden kell, külön téma…)

Amikor ilyen jellegű dolgokról olvasok, mint például ez a spermadonor-téma, kicsit a jövő emberének a szemével nézek az egészre, és döbbenten csodálkozom: úristen, emberek! Hogy távolodhattatok el ennyire a lélektől-szellemtől? Hogy lehet az, hogy a 21. század elején még mindig azt gondoljátok, hogy egy ilyen módon fogant gyermek lelkileg egészséges lehet? Végy egy kis lisztet, sót, vizet, kovászt, s gyúrd egybe, hagyjad állni, és süsd ki, kenyér lesz belőle. Végy egy anyát (lombikprogramnál elég a petesejtet), egy kémcsövet, egy pornóújságot és egy egészséges hím egyedet, majd az abból kijött anyagot fagyaszd le, aztán olvaszd föl, vágd le a kis fürge sperma farkincáját, olvaszd föl, ültesd be, hordja ki, szülje meg, kész a gyerek. Ennek generációkon át lesznek következményei! És nemcsak az anya, a gyermek, de a soha nem látott apa, sőt még a családja számára is.
(Hirtelen beugrott egy thrillerötlet, ami azzal indul, hogy megjelenik egy új faj. Ők azokból lettek, akik több generáció óta spermadonor apától származnak…)

Elképzelem a párbeszédet az anya s a spermadonortól származó, már nyiladozó elméjű gyermek között.
– Mondd, anya, nekem ki az apukám, és miért nem ismerhetem meg?
– Mert én sem ismerem kicsim.
– Hogyhogy? Annyira be voltál állva, hogy nem emlékszel rá?
– Jaj dehogyis! Tudod én nem tudtam egyetlen férfival sem kapcsolatot létesíteni, igazából nem is       szeretem őket, de azért sem akartam semmit tenni, hogy ez változzon, úgyhogy elmentem a spermaboltba, hogy akár apa nélkül is, de legyen nekem saját gyerekem.
– Ennyire fontos volt, hogy a tiéd legyek, hogy belőled jöjjek ki?
– Igen, át akartam élni a szülés élményét.
– Akár annak az árán is, hogy nincs apám, és azt sem tudom, igazából, ki vagyok?
– De hát te te vagy, az én gyermekem!
– Mekkora egód van, anyám!
– Ezt hogy érted, kisfiam?
– Úgy, hogy mindannyian porszemek vagyunk, te meg azt gondoltad, hogy neked feltétlenül örökítened kell magad! Arról nem hallottál, hogy egy ilyen eljárás mennyibe kerül, és hogy így is túl sokan vagyunk a bolygón, és rengeteg az árva gyerek?
– Persze, hallottam, de ha már itt tartunk, te is ezt az utat választottad, lejöttél hozzám.
– Igen, mert én kivetett, kóbor lélek vagyok, afféle szellem, aki fenn akadt a mentális hálón. Úgyhogy igazad van, itt a helyem. Én is sérült vagyok és te is, nekem nem lehetett volna igazi apám.
– És ezt eddig is tudtad?
– Persze, csak megvártam, míg eljön az ideje, hogy elmondhassam…

És még folytathatnám az izgalmas párbeszédet, de máris beugrott egy torz utópia, egy bolygó, ahol csak nők vannak. Áááááááááááááá!!! Még belegondolni is rémes! A maszkulin nők számítanak férfiaknak, a nők spermabankból szaporodnak, illetve a másik típusú emberi fajt kislánycsecsemők levett köldökzsinórjából vett őssejtből klónozzák, akikből csak kislány lehet. (Ez nem fantasy, valóság.)

Egyes  szellemtudománnyal foglalkozó gondolkodók szerint Atlantisz a pusztulása előtt épp olyan fejlett volt technikailag, mint a mostani. (Ők is tudtak klónozni.) És a spirituális fejlődésükben is épp ott tartottak, mint mi, hogy az egóból kellett volna továbblépni a szív felé. Nekik ez nem jött össze.

Lehet, hogy radikális vagyok és fejlődésellenes: én nem engedném a spermabankok létét. Ezt a pénzt sokkal inkább arra költeném, hogy a minőségibb kommunikációra és párkapcsolatra neveljem, készítsem föl a gyerekeket, illetve segítsem a felnőtteket is ebben. Hamarosan kiderül, mi lesz. Izgalmas mozi, aminek mi vagyunk a stábja, forgatókönyvírói, rendezői, de még a szereplői is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top