Aktuális

Geszti Péter: “A feleségem itt az igazi hős”

Felesége és talán kislányai is elkísérik Geszti Pétert a Nők Lapja Café Fesztiválra, ahol a zenész új együttesével, a Gringo Sztárral lép színpadra. Ráadásul aznap, szeptember harmadikán indul az X-Faktor második évada is, ahol Geszti újra a mentori székbe ül.
Még több információ a Nők Lapja Café Fesztiválról – itt!

Geszti Péter: „A feleségem itt az igazi hős”Ismét zenélsz. Mondhatjuk, hogy végre?
Nem tudok nyugton maradni, mindig kell valami, ami hajt előre, amit imádok, amiért lelkesedhetek. A zene is ilyen – és a periférián valójában az elmúlt években is ott volt az életemben. Hiszen mint szövegíró közreműködtem több sikeres előadó produkcióiban, megcsináltuk az egyszeri Rapülők nagykoncertet, és az X-Faktorban ellátott mentori szerepem is arrafelé vitt, hogy igen, ez a zene-dolog még mindig akar tőlem valamit. Nem volt még elég. S ennek a Gringo Sztár együttes lett a vége… azaz inkább a kezdete.

Egy zenekar frontembereként most nyilván még több dolgod lett, lesz, mint eddig volt. Megbeszélted ezt a feleségeddel?
Én mindig azt mondom, hogy az igazi hős nem én vagyok, hanem a feleségem, Edit. Tavaly karácsonykor megbeszéltük, hogy az idei év nekem részben arról szól majd, hogy a zenéléssel kapcsolatos terveimet is valóra váltsam. Próbálom az otthoni teendőkből is kivenni a részem, amennyire tudom: igyekszem mindig hazaérni, mire az öt hónapos Lenkét fürdetni kell, és még az ájulás szélén elolvasni egy esti mesét Sárinak. A nap többi részében Edit van velük, és tudom, hogy sok áldozatot, fáradságot vállal amiatt, hogy én ilyen sokat dolgozom, hogy időről időre megvalósíthassam önmagam.

Geszti Péter: „A feleségem itt az igazi hős”A Gringo Sztárral kapcsolatban meglepő adat: összesen tizennégyen vagytok az együttesben!
Ez így igaz, és a csapat összetételének megvan az a szépsége, hogy a régi zenész barátaim segítettek nekem tető alá hozni a tökéletes felállást. Így lett végül a két énekesnőnk Sapszon Orsi és Gereben Zita. Amolyan „kozmopuritán” popzenét játszunk, jazz, pop, elektronikus zene, rap és balkáni népzene egyaránt jelen van a dalainkban. Azért adtuk magunknak ezt a nevet, mert egyrészt Ringo Starr emlékét szeretnénk megőrizni, másrészt, mert a gringo szó spanyol–portugál nyelvterületen fehér bőrű bevándorlót jelent. Ezzel is szerettük volna jelképezni mindazt a sokféleséget, ami a zenénkben jelen van.

Szeptember 3-én startol az X-Faktor második évada. Milyennek találod a mostani mezőnyt?
Hihetetlenül erősnek. Rendkívül szélsőséges karaktereket, nagy tehetségeket találtunk, akik ugyan mások, mint az első széria résztvevői voltak, egészen páratlanok. Lesznek más újdonságok is a műsorban, mentorként új feladatokat kaptam, amiknek nagyon örültem, mert nehezen viselem a monotóniát.

A szeptemberi Nemzeti Vágtán is számíthatunk újdonságokra?
Természetesen. Idén először lesz fogatvágta, olyan kétkerekű járgányokkal, amilyeneket a Ben Hurban is látni lehetett és ez nagyon látványosnak ígérkezik. Emellett most már nem csak a sztárfutam az, amivel szeretnénk érdekesebbé tenni a rendezvényt: idén szeptemberben a Nemzeti Vágtát bor- és pálinkafesztivállal kötjük össze a Hősök terén.

Új csapatoddal a Nők Lapja Café Fesztiválon is fellépsz szeptember 3-án, a Szabadság téren. Életed legfontosabb női szereplői is látni fogják a nagy eseményt?
Hacsak a koncert nem esik egybe a lányok alvásidejével, biztosan ott lesznek és drukkolnak nekünk. Ami biztos, hogy a feleségem, Edit eljön, és a jelenléte sokat jelent nekem, amikor színpadra lépek. S egyáltalán maga a tudat, hogy ennyi év után ismét zenészként lehetek jelen, nagyon jó érzéssel tölt el. Az elmúlt éveimet azért jórészt az üzleti világban töltöttem: a sok szervezés, tervezés, tárgyalás még akkor is kivesz az emberből, ha egyébként imádja a munkáját. A zene azonban ezzel ellentétben feltölt, s erre a töltésre nekem már nagy szükségem volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top