Ez van!

Megvan az Év Anyavállalata

Egy háromgyerekes anyuka kapta idén az Év Anyavállalata címet. A versenyt olyan kismamáknak indították, akik gyes mellett kezdtek vállalkozásba. A hírt Soma Mamagésa kommentálta.
soma kv A nő négyszer – avagy Ízbolygó, az időmágus
A hír:  Ma a nők fele nem tud visszamenni szülés után a munkahelyére, ezért sokan lesznek munkanélküliek. A szakemberek szerint ezért fontos, hogy megtanuljanak vállalkozni.
Mosolygó babák nagy szemekkel. Ezek hozták meg az első helyezést Szarvas Micinek. Pontosabban az, hogy a babákat ő maga készíti saját vállalkozásában, amit gyes mellett indított.
„3 gyerekkel, közel a negyvenhez nem igazán kellettem a munkáltatóknak. Véletlenül találtam rá egy oldalra, ahol úgy gondoltam, én is megmutatom magam” – mondta Szarvas Mici.
A babái pedig sikert arattak. Így lett az övé az Év Anyavállalata cím. A versenyt csak vállalkozó kismamáknak hirdették azért, hogy a többieknek is megmutassák, mit kezdhetnek, ha kevés a gyes, vagy ha nem kapnak utána munkát. A nők felét ugyanis szülés után nem veszik vissza korábbi munkahelyére, így sokan lesznek munkanélküliek.



soma kv Különvélemény Soma Mamagésától

Ez példaértékű történet, ami alapvető probléma megoldására kínál alternatívát! Egyre nagyobb dilemma az anyaság és/vagy karrier közötti választás helyzete. Egyre több nő retteg föladni az önállóságát, amit meg lehet érteni, hisz épphogy csak kihúzott a patriarchális szemlélet, és elkezdődött az új egyensúly megteremtése. A nőnek eddig túl sokat kellett (és még most is kell) feláldozni ahhoz, hogy egyáltalán legyen család. Tudomásul kell venni (vagy legalábbis érdemes, mert ez fog előre vinni), hogy a 21. századi nő kiéhezett a tudásra, önmegvalósításra, szabadságra – és minőségi szexre, de ez most nem idetartozó téma. És ezt a hatalmas energiát SENKI nem lesz képes visszafordítani. Tehát el kell kezdeni megsegíteni azt, hogy az anyaság egyeztethető legyen a munkával! Nagyszerű, ha egy ember kreatív, és képes a saját ötleteire és erejére támaszkodni, de tudomásul kell venni: sokfélék vagyunk. Vannak, akiknek több energia, fantázia stb. adatott, vannak, akiknek kevesebb. Fontos rájuk is gondolni! Vagyis államilag kell kialakítani egy olyan szisztémát, ami a kisgyermeket otthon nevelő szülő foglalkoztatási esélyeit javítja, illetve a munkába való visszaállást megsegíti.

Ami még fontos tanulság lehet ebben a történetben, az az, hogy az az ember, akinek van elképzelése, aki nyitott arra, hogy cselekedjen, tegyen magáért, azt az élet is megtámogatja. Túlságosan sokan siránkoznak, és várják kívülről a segítséget! Nekem egészen kicsik voltak a gyerekeim, amikor összeraktam és elindítottam a saját előadói estjeimet a Komédium Színházban. Volt elképzelésem, amivel megkerestem színházakat. Én ehhez értettem. De mindenki ért valamihez. Hiszem, hogy mindenki jó valamiben, csak nem bízunk magunkban eléggé! A másik, amit fontos még felismerni: a szülést és szoptatást leszámítva a gyermeknevelés és házimunka ma már KÖZÖS feladat. Amelyik férfi ezt nem hajlandó tudomásul venni (vagyis képtelen kiszállni a patriarchális szemléletből), az megakasztja a fejlődést, útját állja a nő egyre növekvő belső szabadság-, tudás- és önmegvalósítás-igényeinek.

És mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a válások 64%-át ma nők kezdeményezik, és a két fő ok, amit felsoroltak az elvált nők: 1. a férfi nem fogadja el az egyenjogúságot, 2. nem fejlődik szellemileg a nővel.

Márpedig férfiak és nők: egy hajóban evezünk, így ami az egyikőnknek érdeke, a másiknak is.

 
Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Werbunga 2011-07-13 07:43

Ha sokan olvassák és így el is ad rajta keresztül valamit vagy esetleg másokat reklámoz... Nem kizárt.

avonosaniko 2011-07-13 07:33

Jók a kérdések, a kételyek.
Nézzük, szerintem.
Ha valaki családban él, azaz van férje és neveli a gyerekeket, szerencsére nem az a fő feladata, hogy eltartsa magát és a kicsiket, hanem hogy hozzájáruljon az anyagiakhoz. Miközben boldog feleség és anya marad, megéli önmagát, ami az egész családnak és a társadalomnak is javára van (nem depis, nem munkanélküli, az alkotásaival örömet szerez stb).

Ki tudja. lehet, hogy meg tudna élni belőle akkor is, ha egyedül nevelné a gyerekeket. De ne kívánjuk neki. Inkább örüljünk vele együtt.

Ne legyünk irigyek, hanem próbáljuk mi is megtalálni a magunkét!

Torolt_felhasznalo_513548 2011-05-24 23:00

De a blog, az is vállalkozás???

berbar 2011-05-24 22:46

Mi is indultunk a nővéremel. :))
22-ek lettünk a blogunkkal ( http://erezdmagadotthon.hu/blog ) a több, mint hetven versenyzőből. Jövőre a első tízben. :))

Torolt_felhasznalo_378702 2011-05-24 14:43

Amikor a szakmámat szereztem én is GYES alatt voltam épp..de aztán a munkahelyemről kitettek 19 évvel ezelőtt....egyik kezemmel a kicsilányomat simiztem,a másikkal főztem,a harmadikkal a tankönyvet lapoztam...;)

Torolt_felhasznalo_378702 2011-05-24 14:33

Szűlőket-gyermekeiket és nagyszűlőket-uncsikáikat tanítok : a Boszorkányoktól az orvostudományig ismeretterjesztő tanfolyamomon minden vasárnap !

Torolt_felhasznalo_378702 2011-05-24 14:32

A következő az enyém és Barátnőmé lesz ! Van neki egy Egészségcentruma ,4 éve rakták ki a kórházból mert leépítés volt . 20 évnél többet raktáros -és könyvelő-volt ott,a kórházban ...olyan mint én !Nem esett kétségbe ! megvette a férjével a pici ,két helységből álló üzlethelyiséget ..csodaszépen berendezték...31.-én a szóbelin is keresztül leszek,az már biztosan kerekedni fog ... attól már nem is félek és : biztosítós,természetgyógyász gyakornok és állandó ,bérelhető beugrós szakács leszek!

Pl.: ahol a gyakszim volt ,rendezvényeken szíível megyek és hétvégeken !

newsees 2011-05-24 14:25

Nézd szerintem nem lehet ebből megélni. Férjel a háta mögött lehet vele keresni. 

Én - gyerek nélkül - azt gondolom, hogy aki anya az nem is tud a megélhetésével foglalkozni. Ha egyedülálló akkor az életfenntartását kell fedezni, ha párkapcsolatban van akkor kicsit könnyebben veheti a dolgot.

 

Tehát ha Micinek el kellene tartania a családot akkor nem ezt csinálná. 

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07


  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30