Nagy baj van a magyar eladókkal

Soma: Másszunk már ki a gödörből végre!

A hír: Mi a baj a magyar eladókkal?

2010-ben is kíváncsiak voltak arra a Mystery Shopping Providers Association, vagyis a próbavásárlókat tömörítő nemzetközi szervezet tagjai, hogy mennyire udvariasak és jókedvűek a betérő ügyfelekkel az eladók. Kiderült, hogy mosolyügyben még van mit fejlődnünk, a felmérés szerint ugyanis csak 75%-ot értünk el, ami nemzetközi viszonylatban a 16. helyre volt elég. A legmosolygósabbnak a portugálok bizonyultak: náluk az eladók 94%-a széles mosollyal köszönti a vásárlókat.
Jobban állunk viszont köszönés tekintetében. Ugyan itt sem szerezték meg az első helyet a magyar eladók, azt Ausztria hódította el 98%-kal, ám Magyarország is csak 3 százalékkal maradt el a győztes mögött.

Különvélemény Für Anikótól:
Meg kell mondanom, tökéletesen egyetértek a felmérés készítőivel! A téma már-már közhelynek számít, mégsem lehet róla eleget beszélni – persze az volna jó, ha nem kéne, mert ez azt jelentené, hogy már nem aktuális, megtanultunk mosolyogni. Nos, minden jel arra utal, hogy a tanulási folyamat kezdeténél tartunk még csak. Sajnos. És nemcsak a bolti eladók, hanem cakpakk az egész haza szenved a mosolytalanság kóros állapotától. Ez amolyan attitűdbeli népbetegség. Hogy honnan is táplálkozik közösségi szinten, azt most nem kezdeném boncolgatni, mert ellennénk vele minimum jövő csütörtökig (lásd például történelmünk különböző bugyrait, úgy ezer évre visszamenőleg). 

 
Nincs sokkal könnyebb dolgunk akkor sem, ha egyénre lebontva vizsgálódunk, hiszen mindenkinél más a diagnózis. Nem mosolyogni mindenkinek van kisebb-nagyobb oka. Ráadásul a mosolyszünet hosszabb ideig is eltarthat. (Mert azt már Virág elvtárs is megmondta, hogy: az élet nem habostorta!) De ez olyan rettenetes! Csak magamból indulhatok ki persze, engem ez az állapot teljesen kikészít, leszívja minden energiámat. Mozdulni sincs kedvem. Lehet, hogy „meglepő”, de én is birkózom az élettel rendesen, általában hajszolt és fáradt vagyok, mint nagyjából mindenki – és ha még ehhez feltörő rosszkedvemet és önsajnálatomat is dédelgetem kicsit, na, az a totálisan kiüt! Szóval, a „rutin meg az évek” megtanítottak rá – és ebben csodálatos barátaim is segítettek –, hogy ha támadásba lendülnének világfájdalmaim szörnyecskéi, nyissz, azonnal levagdosom őket! Mondom, azonnal, mert nagyon gyorsan nőnek, és percről percre nehezebb legyőzni őket! Nyissz = mosoly. Leginkább belső. De el lehet indítani kívülről is. Lehet gerjeszteni. Ez persze munka, de megéri! Komolyan mondom! Picinyke energiabefektetés, hogy pozitív tartományba lökdössem a gondolataimat, és máris könnyebb az élet – még akkor is, ha éppen nehéz!
Nem is olyan hülyék az amerikaiak ezzel a sokat pocskondiázott „keep smiling”-gal! Üzleti beállítottságú ország, tudják, mibe érdemes fektetni: már egyetlen halványka mosollyal is elképesztő hozamot lehet besöpörni! Elsősorban saját jókedvünket, másrészt a szűkebb-tágabb köreinkben szereplők mosolyát és pozitív energiáinak felénk áramlását – ami még inkább táplálja belső derűnket! És ez tud áradni keresztül-kasul, mindenki kaphat belőle, akinek szüksége van rá, vagyis mindenki!
És mindez egy halványka mosollyal indult, avval, hogy sikerült testi-lelki szánk sarkát icipicit felfelé kanyarítani! Nem rossz!
Továbbmegyek. Ha valakinek a mosolyát lehet üzleti szempontok szerint értékelni, azok pont a bolti eladók. Hiszen ti is szívesebben mentek be olyan üzletbe, ahol kedves, hozzáértő, mosolygós eladó fogadja a vásárlót. (Jómagam vissza is járok az ilyen boltba!)
Tehát: ahová több vásárló jár, ott nagyobb a forgalom, több árut vásárolunk, nagyobb az üzlet bevétele! Ez ilyen egyszerű!
És nemcsak az üzletben. Ha nem hiszitek, álljatok a tükör elé, és győződjetek meg saját magatok róla, mennyivel élőbb, megnyerőbb az arcotok, ha mosolyogtok! Nos, rajta, édes lányok: „Csííííz!” (De lehet „vízibicikli” is!)