Aktuális

Hosszú combért előléptetés jár?

A pasiknál legtöbbször a csinos nők a tuti befutók. És a karrierben? Te is tapasztaltad már, hogy a rövidebb szoknyát viselő nők hamarabb jutnak előre a ranglétrán?
Hosszú combért előléptetés jár?
Megnyílt a világ legnagyobb női egyeteme

Miután évtizedes harcokat vívtunk a munkahelyi egyenlőségért, sajnos továbbra is jellemző a szexizmus, legalábbis egy új tanulmány erre próbál rávilágítani. A brit Marie Claire által készített  felmérésben csaknem háromezer dolgozó nőt kérdeztek meg arról, hogyan látja lehetőségeit a munkahelyén.

Hosszú combért előléptetés jár?A megkérdezett nők többsége (78 százalék) szerint a képességeknél még ma is jobban számít a megjelenés, valamint a résztvevők több mint fele (58 százalék) állítja, hogy a nők számára kevesebb a lehetőség az előléptetésre a férfi kollégákhoz képest. Nőtársaink szerint a munkahelyünkön nemcsak a fizetésünkért és a szakmai előmenetelért kell megküzdeni, de még a saját életkorunkkal is harcban állunk.  És ha mindez még nem lenne elég, akkor kiderült, hogy a  résztvevő nők csaknem fele (46 százalék) állítja, hogy a munkahelyén tapasztal szexizmust, sőt 44 százalék már kapott a külsejéről félre nem érthető megjegyzést valamelyik férfi kollégától.

A felmérésben résztvevők kétharmada úgy gondolja, egy nő életkora sokkal inkább beszédtéma egy munkahelyen, mint egy férfié. Arra a kérdésre, hogy mi tudná elősegíteni az előrelépést a ranglétrán, a nők kétharmada válaszolta azt, hogy a mentorálás, ugyanakkor 72 százalékuk szerint nem létezik ilyen rendszer a munkahelyükön.

Ros Taylor, a témával foglalkozó pszichológiaprofesszor és író úgy gondolja, az eredmények aggasztóak, hiszen sokan azt hiszik, hogy a különbözőségből adódó problémák már rég megoldódtak. A Marie Claire főszerkesztője, Trish Halpin hozzátette: a kutatás rávilágít a mentorálás szerepére a nők előrejutásában és képességeik kibontakoztatásában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top