Ki adja vissza a vörösiszapba fulladt gyermeket?

Megrázó képek a vörösiszap-katasztrófáról

A hír:
Tekintettel arra, hogy a vörösiszap-katasztrófában megsérült felperesek meghallgatásakor intim részletek is szóba kerülnek, Salamonné Piltz Judit bírónő a keresetek ismertetése után zárt tárgyalást rendelt el.
A vörösiszap-áradat az édesanyja kezéből ragadta ki a 14 hónapos kisgyermeket. A gyerek meghalt, egy másik gyermekük pedig szemsérülést és súlyos nyelőcső-károsodást szenvedett. A szülők maguk is kórházba kerültek égési sérüléseik miatt. Mindezekért a két szülő összesen 31 millió forint nem vagyoni kártérítést követel a saját részére, gyermekeiknek pedig összesen több mint 10 millió forintot.
A 2010. október 4-én történt vörösiszap-katasztrófa után már több mint 30 kártérítési per kezdődött. (hír24.hu)

Különvélemény Für Anikótól:
Sokszor végigolvastam ezt a hírt. Annyi minden kavargott bennem ennek hatására, hogy újból segítségül kellett hívnom a szöveget, hogy valamiféle rendszert tudjak teremteni a feltoluló érzelmeimben és gondolataimban, hogy egyáltalán meg tudjam őket fogalmazni.
Először a számokat vettem szemügyre. Mondom, többször is. Azon csodálkozom, hogy milyen hihetetlenül szerények ezeket az emberek, akik csupán ennyit szeretnének kapni az őket ért veszteségért. Mert ha érző szívvel vagy divatosabban fogalmazva kicsit is empatikusan szemléljük ezt a hírt, a tragédia elképesztő! Bármilyen hátborzongató is, próbáljuk elképzelni magunkat abban a helyzetben. Hiába próbáljuk testünkkel védeni, az áradat kitépi a kezünkből alig egyéves gyermekünket, és hiába ordítunk, kapálózunk, nem tudunk rajta segíteni, és még látjuk, hogyan sodródik kis teste a biztos halál felé; másik gyermekünket sikerül ugyan megmenteni, de a szenvedést egyedül kell kiállnia a szemét, torkát szétmaró méregtől.
(Ehhez képest tulajdonképpen semmiség, hogy minden ingó és ingatlanvagyonunk is odaveszett.)

Nem hatásvadászatból próbálom a fantáziátokat és a beleérző képességeteket, kedves Lányok, éppen ellenkezőleg: azt szeretném, ha a történteket a maga helyén, lehetőleg objektíven értelmeznénk. Mert nem tudom, észrevettétek-e – és talán titeket is megijeszt –, hogy mennyire szkeptikussá váltunk a világ borzalmai iránt, köszönhetően annak, hogy az információhisztéria közepette nap mint nap elárasztanak bennünket a tragédiákról szóló tudósítások. „Tűzoltóslaggal” zúdítják az arcunkba, ha akarjuk, ha nem. (Jól ismerjük sajnos némelyik újság „csalogató” címlapját, hogy ezeket a híreket milyen hányingerkeltően tálalja!) Eleinte még megrettenünk, aztán már csak elszomorodunk, végül sóhajtunk egy nagyot, miközben egyik fülünkön be, a másikon ki. Mi mást tehetnénk a bangladesi földcsuszamlás, a kínai sárlavina, a japán földrengés, de még a tiszai árvíz hallatán is? A szükségeshez képest csak keveseknek áll módjában kétkedni segítséget nyújtani, és még „szerencse”, ha feltüntetnek egy számlaszámot, amin keresztül legalább anyagi veszteségüket tudjuk enyhíteni.
(Csöppnyi öröm volt az áradatnyi ürömben, hogy mennyien fordulnak az érintettek felé pont a vörösiszap-katasztrófa kapcsán!)
De manapság sajnos az esetek többségében az összes tragédia és emberi nyomorúság szaftos bulvártémává degradálódott, és csak addig a két percig érdekes, amíg nem történik egy újabb. (És mert a szenvedések tárháza mondhatni kimeríthetetlen, mindig akad „friss csemege”.) Ezért tartom emberségesnek és tapintatosnak a bírónő „salamoni” döntését, hogy a pert zárt ajtók mögött folytatják. Nem hagyja, hogy azoknak az embereknek, akiknek ilyen szörnyűségeken kellett keresztül menniük, még a média zaklatását is el kelljen viselni.
Azon megint csak elcsodálkoztam, hogy a számomra aránytalanul csekély összeg zömét nem is pénzben követelik! Nem „megszedni akarják magukat”, csak visszakapni az életük megmaradt szeletét. És a gyerekeikét. Akik megmaradtak. Istenem, és még hányan álltak ki hasonló megrázkódtatásokat! (Remélem, sokan látták az idei sajtófotó-kiállítást és az ide vonatkozó felvételeket!)
Mindezek után, kérem szépen, ráérős befolyásosok pedig csűrik-csavarják, és arról polemizálgatnak – más a kérdésfelvetés is bicskanyitogató! –, hogy veszélyes anyagnak minősül-e vajon a vörösiszap?! Végül is a dinamit sem veszélyes anyag, csak ha meggyullad.