Aktuális

Vetítsünk vakon, simogassunk vakvezető kutyákat

"Nem sok hangom van, de elképzelhető, hogy a sajtó elé is kell állnom, mivel a mai nap a vakvezető kutyák világnapja, és országszerte több helyszínen is szerveződnek programok" – Vakvágta-bloggerünk programajánlója.
Vetítsünk vakon, simogassunk vakvezető kutyákatVakvágta-bloggerünk, Szabolcs korábbi bejegyzéseit itt olvashatod! 

Nálunk biztosan lesz legalább négy vakvezető kutyus, akiket most simogatni is lehet, kérdezni is tudtok velük kapcsolatban, projektor segítségével filmeket is vetítünk (ne féljetek, nem én állítom be a készüléket, tehát a kép megfelelő lesz), Györök Márk vak fiatalember gitárjátékával, és remélhetőleg énekhangjával ámulatba ejti a közönséget, (majd megkérem, kísérjen, és akkor eléneklem a La Bambát), a nap végén természetesen a csúcsforgalomban a környékhez közel felvonulást tartunk a kutyáinkkal együtt, nehogy a nap végére elmacskásodjon, helyesebben kutyásodjon a lábuk!

Programok országszerte:
Budapesten 16–19 óra között a Városligetben, a vakok kertjénél piknik.
Debrecenben 16–18 óra között a Fórumnál találkozó.
Miskolcon 16–18 óra között a Kilián városrészben, az Otthon étterem
előtt találkozó.
Székesfehérváron 10–16 óra között az Alba Pláza civil piacterén indul a program, érthető okokból én a székesfehérvári szálak (pórázok) egy részét tartom a kezemben.

Magam részéről fel szeretném hívni a figyelmet arra, mennyire fontosak a jól képzett nevelőgazdik, és hogy a „veterán” kutyákról sem szabad elfelejtkezni, gondoljatok bele: nagy feladat és felelősség egy ilyen nyugdíjas vezetőre vigyázni, és szinte egész napos elfoglaltságot igényel.

Ha a terveim jól sikerülnek, még képeket is tudok feltölteni az oldalra, ha szerencsétek van, nem én készítem őket! 🙂

Várunk, hívunk benneteket egy odaköszönésre, simogatásra (a kutyusnak is).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top