Aktuális

12 évesen szült a lány – nem vette észre, hogy terhes

A lány éppen osztálykiránduláson volt, amikor világra hozta gyermekét. Sem ő, sem környezete nem vette észre, hogy babát vár. Peller Mariann különvéleménye.
12 évesen szült lány 10 dolog, amit minden kamasznak tudnia kell

A hír:
A Hollandia északi részén található Groningen városban élő általános iskolás lány osztálykiránduláson volt, amikor erős hasi fájdalmakra kezdett el panaszkodni – közölte a város mentőszolgálatának szóvivője. Az iskolásokat felügyelő tanárok gyanúsnak találták a fájdalmakat és azonnal mentőt hívtak a lányhoz.
A kiérkező mentők rögtön látták, hogy a lány nemsokára szülni fog. Gyorsan egy közeli épületbe vitték, ahol sikeres szülést vezettek le. A fiatal anyát és a csecsemőt kórházba szállították. A mentőszolgálat közlése szerint mindketten jól vannak.

 

12 évesen szült lány Különvélemény Peller Marianntól
Én képtelen vagyok elfogadni, hogy „rohanó világban élünk”, és hogy „a mai fiatalok korán érnek”. Vállalom, hogy maradi vagyok, sőt földhöz ragadt. Nem tudok más lenni, mert így nőttem fel, arra neveltek egészen pici koromtól fogva, hogy tisztában legyek azzal, hogy nőnemű emberként jöttem a világra, és szép lassan megtanultam, mivel is jár ez. Nem emlékszem olyanra, hogy a szüleim valaha is megkísérelték volna a szexuális felvilágosítást, mert már óvodában megtudtam a lényeget a nagyobbaktól. Tudomásul vettem, de különösebben nem foglalkoztatott egészen serdülőkoromig. Olyan misztikum volt ez kisgyerekfejjel, mint a Mikulás és a Jézuska.
Tudom, hogy ez valójában nem újdonság, és jó néhányszor előfordult már az emberiség történetében, hogy egy serdülő lányt, aki tulajdonképpen még gyerek, férjhez adtak a szülei, vagy éppen „önszorgalomból” ismerkedett meg a testiség örömeivel – amiben, csak mellesleg jegyzem meg, hogy egy tizen-egynéhány éves kislány valójában még nehezebben találhat örömöt.
De ha meg is ismerkedik a szexualitással, hogyan lehetséges, hogy a mai, internet által átszőtt világban nincs pontosan tisztában a védekezési módszerek legalább valamelyikével és azok elhagyásának veszélyeivel? A számos nemi betegségen túl a nem kívánt terhességgel és azzal a mérhetetlen lelki teherrel, ami fájdalmas titkolódzással és életük egyik legnehezebb döntésével jár, ami vagy a leányanyaság nehéz státuszával, vagy a terhesség megszakításával végződik. Hogyan lehetséges, hogy nem készítették fel arra, hogy mivel jár a nőiség, hogy a menstruációval nemcsak örömök, hanem komoly felelősség és hanyagság esetén szenvedés is járhat?
Annak ellenére, hogy hála az égnek, drága szüleim nem akartak erőnek erejével felvilágosítani, azért időnként egy-egy kérdéssel ellenőrizték, hogy mi az, amivel már tisztában vagyok, illetve megbeszéltük, hogy ha bármi kérdésem lenne, bátran fordulhatok hozzájuk. Elő is fordult párszor, hogy anyától, sőt még apától is kértem tanácsot – igaz, tőle inkább szerelmi téren… De hol vannak ennek a kislánynak a szülei, akik figyelmetlenségük miatt most saját gyermekükként nevelhetik fel az unokájukat? És hova tették a szemüket a közvetlen környezetében élők, a tanárai, az osztálytársai vagy a kebelbarátnői?
Azt gondoltam, Hollandia fejlett, felvilágosult társadalom, de úgy látszik, bárhol csúszhat hiba a gépezetbe…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top