Műfákkal harcolnak a légszennyezés ellen

Rekordsebességgel vékonyodik az ózonréteg

A hír: A massachusettsi vezetés úgy döntött, hogy Treepodokra bízza a város levegőjét. Ez azt jelenti, hogy néhány hónapon belül dizájnos fák lepik el az utcákat, amik napközben megkötik a káros szén-dioxidot és oxigént bocsátanak ki, éjjel pedig neonszínben világítanak.
A fák egyébként újrahasznosított üdítőspalackokból és egyéb műanyagból készülnek, lesz rajtuk napelem, sőt a tövükben helyet kap egy energiatermelő libikóka is, amire bárki felpattanhat, hogy így termeljen energiát a kijelzőnek, ami azt magyarázza el a járókelőknek, hogyan működik a Treepod. (MTI)
 

Különvélemény Für Anikótól
Tulajdonképpen örülnöm kellene, mégis kitör a frász! Álmomban sem gondoltam volna, hogy a „szép új világ” nem a sci-fi távoli tartománya – maaajd, egyszer, valamikor ük-ük unokáink idején… –, hanem a JELEN!
Mondom, örülnöm kellene, mert a leírtak szerint a Treepodnak csak és kizárólag pozitívumai vannak. (No, pont ettől gyanús számomra!) Hiszen újrahasznosított műanyagból készül, napelemmel működik, oxigént termel, ráadásul még interaktív is, hiszen a libikókával a járókelők is működtethetik a kijelzőjét. Ügyes! Így sokkal könnyebben meg lehet kedveltetni az új kreációt: ha egyszer már valaki saját testét bevetve kért információkat a Treepodtól, rögtön köze lesz hozzá, személyes viszonyba kerül vele, s így viszolygása is hamar elszáll, ha egyáltalán volt neki.

Még egy réges-régi reklámdalocska is eszembe jutott úgy Anyu fiatalságának idejéből, valahogy úgy szól, hogy: „póthaj, pót…, pótkerék, pótkávé a jó” stb. Mondom, nem emlékszem, csak foszlányaira, csupán az ide passzoló lényeg ötlött azonnal az agyamba. (Ha esetleg valamelyikőtök tudja az egészet, kérem, ossza meg velünk!)

Vagyis: oké, hogy jobb a valami, mint a semmi, ha az embernek szüksége támad, de az optimálishoz képest a valami, a pót, mindenképpen rosszabb. Egészen leegyszerűsítve: mondjuk egy hosszú gyalogútra a lábunkra tekert rongyok például jobbak, mint mezítláb mendegélni, viszont a célra egy kényelmes cipő jelentené a legjobb megoldást. (Hogy ki milyen szinten elégíti ki saját szükségleteit, vágyait, az nagyon sok mindentől függ, nemcsak a pénztárcájától; egy-egy dolog kiválasztásában megmutatkozik az ember teljes személyisége.
Olyan benyomásom is támadt, hogy ezeknek a műizéknek az elkészítése egyszerre „mutiba készült”, világraszóló bravúr, meg vezeklés – bár ez utóbbi egyáltalán nem szándékos. Az USA, ugyebár dobogós a CO₂-kibocsátók között, fogyasztásáról nem is beszélve. Persze elég gazdag is, így futja bőven kutatásra, fejlesztésre, és azokra a koponyákra, akik ezeket végzik. Nos tehát, mindezen tényezők összeadódásának „gyümölcse” a Treepod, ami csodálatos, és nagyon amerikai, és végtelenül progresszív, csak egy baja van csupán: hogy NEM IGAZI!
És itt jönnek az én kérdéseim: biztos, hogy a rengeteg műanyaghulladékot nem lehetne kevésbé látványosan, viszont hatékonyabban felhasználni (pl. textilipari alapanyagok)? Mennyibe kerül egy ilyen izének az előállítása? Hogyan hasznosítják a „kiöregedett” műfák műanyagját?

Fészkelt-e már rá (az odvába ugye nem tud) bármilyen madár is, és nem riasztja-e, mint minden jó ízlésű lényt – kivételt természetesen csak a „homo sapiens americanis” képez – egy neonfényben villódzó fa??! És vajon a levelei vékony vagy vastag gumiból készültek? Van illata? Stb. stb. Az istenért, nem lenne olcsóbb és kézenfekvőbb facsemetéket ültetni?! Még akkor is olcsóbbak lennének, ha ősszel a lehullani készülő leveleket egyenként szednék le csipesszel, minden fáról külön kertész! (Ezek tövébe is lehet libikókát tenni, ami ha kijelzőt nem is működtet, „csak” a játék örömét adhatja.
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én nem verem a fenekem a földhöz örömömben egy olyan jövő víziójától, melyben nem az esti park illatos, bársonyosan sötét zegzugaiban turbékolnak a szerelmespárok, hanem a dizájnos fasor villogó fényei és kedves műmadárkák csivitelése közepette andalognak kézen fogva az emberklónok!