1 év kínai termékek nélkül

Ha betérünk a svéd nemzeti színekkel jelzett, tegeződős lakberendezési áruházba, nagyjából 20 százaléknyi a valószínűsége annak, hogy olyan áru kerül a bevásárlókocsinkba, amelyet Kínában gyártottak. A neves amerikai tornacipőgyártó pedig, amely csillagászati áron kínálja termékeit, már 90 százalékban Kínában dolgoztat, így az „eredeti” amerikai dorkókon ugyanúgy a „Made in China” címke olvasható, mint az ugyanott készült hamisítványokon. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ma már a makói hipermarketben is többnyire csak kínai vöröshagyma kapható. A saját márkás, piros-fehér-zöld szalagos „makói” fokhagymát is a távol-keleti országból importálják, majd saját nevük alatt forgalmazzák az élelmes magyar kereskedők.

A kínait vesszük mindenből, mert ellenállhatatlanul olcsó, és mert az van mindenütt. A családom karácsonyra apró betlehemet kapott ajándékba, azon is ott volt a „Made in China”: már Jézus is Kínában születik. Ma a napkeleti három királyoknak sem volna más választásuk, mint Kínából hozni az aranyat, tömjént és mirhát. Lassan, de annál biztosabban az egész világ a kicsit savanyúbb, kicsit sárgább kínai importba fullad.

Aki kirúgta otthonról Kínát

Sara rávette családját, hogy egy éven át egyetlen kínai terméket se vásároljanak

Nem az országot magát, persze, hanem mindent, amin a „Made in China” felirat látható. Sara Bongiorni amerikai gazdasági újságíró minden kínai terméket megtartott, ami már a házban volt, de egy éven át nem engedett be többet az ajtón. Karácsonykor ugyanis rádöbbent, hogy lakásukba beköltözött Kína. A tévé a sarokban. A sportcipők az ajtónál. A karácsonyfaégők. A játék baba és a játék mozdony a fa alatt. Két halomba rendezte az ajándékokat, és az eredmény mellbevágó volt: 25:14-re nyert Kína a világ többi részével szemben.

És akkor ráébredt, hogy az idei karácsonyukat a kínaiak gyártották.

Elege lett. Miután rávette a férjét is, január 1-én egyéves családi embargót hirdettek a kínai importra. Az ötlet nem azért született, hogy megbüntessék a kínaiakat. Csupán azért tessékelték ki az otthonukból a kínai ipart, hogy fel tudják mérni, milyen messzire nyomult már be korábban az életükbe. Tudni akarták, mennyi időbe, pénzbe és energiába kerül elkerülni a kínai árut.

Az első nagy kátyút ezen az úton Bongiorni akkor tapasztalta, amikor a négyéves fiának új tornacipőt akart venni. És nem talált sehol. Lejárta a lábát, de még a neves európai cipőmárkákat forgalmazó boltban is csak kínai gyártású csukák sorakoztak. Két hét után megtört, és 14 000 forintnak megfelelő összeget költött egy garantáltan olasz tornacipőre. Közben rosszul volt, ha az árra gondolt, erkölcstelen dolognak tűnt ennyit adni egy gyerekcipőért. Aztán hamar hozzászokott az érzéshez, hetekkel később ugyanis ugyanennyiért tudott csak hozzájutni egy USA-beli cipőhöz a kétéves lánya részére.

A legegyszerűbb bevásárlások is komoly tortúrává váltak. Sara fél tucat boltot végigjárt, hogy gyertyát vegyen a férje szülinapi tortájára, és a fiókot sem tudták megjavítani, mert csak kínai pótalkatrészt lehetett kapni. Ugyanez történt a turmixgéppel és a tévével is. A tévé ugyan később magától megjavult, de azt a nyarat frissítő turmixok nélkül voltak kénytelenek legyűrni.

Sara Bongiorni könyvet is írt az egyéves időszakról

Bongiorniék fia a születésnapján teljesen kiborult, mert semmi mást nem kaphatott, csak a dán Legót. A távol-keleti ország ugyanis szinte egyedül uralja a világ teljes játékgyártását. „Ez túl hosszú idő Kína nélkül!” – nyafogta a kis Bongiorni, amikor nem kapta meg a lilán világító elektromos töklámpást. A férj is nyafogott, mert egyetlen karácsonyi ajándékot sem tudott megvenni, amit szeretett volna. A család négy egeret ölt meg a régimódi, kegyetlen egérfogókkal, mert a gyengédebb változat, ami csak csapdába ejti, majd elengedi az egeret, ugye már kitalálták, honnan származik. Sara férje egész nyáron egy olyan össze nem illő pár papucsot hordott a tengerparton, amit a garázsban talált. Újat nem tudott venni, ugyanis a vietnami papucsokat is Kínában gyártják. És bár az amerikaiak híresek a patriotizmusukról, ha valaki közelebbről megnézi, láthatja, hol gyártják az amerikai zászlós hűtőmágneseket.

A Kína-mentes élet tehát nem lehetetlen, de komoly áldozatokkal jár. Normális, átlagos, hétköznapi élet mindenesetre nem lehetséges „Made in China” nélkül. Bár nem uralja életünk minden szeletét, azért nézzük csak meg a játékdobozok feliratait, és garantáltan el fogunk gondolkodni a globális gazdaság természetén. Úgy tűnik, élni élhetünk ugyan Kína nélkül, de sokkal körülményesebben és költségesebben. Olyan mélyen kapcsolódunk már ehhez az országhoz, hogy elképzelhetetlennek tűnik akár egy lépést is visszalépni. Lesz-e vajon tíz év múlva bárki olyan bátor, aki ismét kísérletet tesz hasonlóra?

A kis Bongiorni például már most pontosan tudja, melyik oldalon áll. Amikor közeledett az egyéves bojkott vége, azt mondta az anyjának, örül, hogy ismét eljön náluk Kína ideje: „Ha majd újra vehetünk kínai dolgokat, soha ne hagyjuk többé abba!”

A cikk nyomtatásban az e heti Nők Lapjában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:

• Az oxitocin titkai – Nem ölni, ölelni!
  
• Miért legyen kisállat a háznál?
  
• Malek Andrea – Mit kérdezne tőle három hónapos kislánya, Léna?
  
• 21 táska 3 méretben
  
• Lesz-e nálunk béranyaprogram? Folytatódik a Nők Lapja-vita
  
• Tamással sülve-főve
• Ezotéria – Baj lehet a szerelmi varázslásból?
  
• A hét kérdése: Hol készül a magyar termék?
  
• Persányi Miklós: Életkert a kerítések mögött  

Ha előfizetnél a hetilapra, itt és most megteheted!