2011. Február 09.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: Már nem az ÉN a fontos, hanem a MI

Telis-tele a világ előítélettel. Az a kapcsolat szabályos, amelyben a férfi két-három évvel idősebb. Punktum. Akkor is fintorognak a "mindentudók", ha hússzal több, ám ha a nő idősebb…!? Akkor biztosak abban, hogy a kapcsolat kérészéletű lesz. Ehhez képest Anita és Ottó kilenc esztendeje szerettek egymásba – a Barátok közt sorozat színészeiként –, és már hét éve házasok.

nlc

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: „Már nem az ÉN fontos, hanem a MI!” Kellemes családi ház, gondozott kerttel, tágas terasszal. Mézes teával és finom tortával kínálnak, közben észreveszem, hogy a teraszon egy piros csomag telel a babakocsiban, de az sem kerüli el a figyelmemet, hogy Anita egy évvel a szülés után kislányosan karcsú. Ottó kicsit fáradtnak látszik, mert az éjszaka nagy részét írással töltötte, de a kapcsolatukról szívesen mesél.

– Egyikünk sem gondolta azon a mindent eldöntő, 2002-es nőnapi színészvacsorán, amikor lelkesen udvaroltam Anitának, hogy az udvarlásból életre szóló kapcsolat lesz. Régóta tetszett nekem, hiszen olyan szép, mint Sigourney Weaver, ráadásul nem volt akkor senkim, az ő kapcsolata pedig a végét járta. Aztán a vacsora végén elcsattant egy csók. Eleinte próbáltunk küzdeni a szerelem ellen, hiszen tudtuk, hogy ebből nagy balhé lesz. Nyolc év korkülönbség van köztünk, ami minket egyáltalán nem zavar.

– Másokat zavart?
– Hogyne! – felelik egyszerre. – Azok is aggódtak, akik szerettek minket – teszi hozzá Anita. – Például a producerünk, mert pontosan tudta, hogy bulvársajtó nem fog kegyelmezni egy ilyen szabálytalan párnak. Sokáig nem is kegyelmeztek… A szüleim is féltettek, hiszen azt gondolták, hogy nekem már család és gyerek kellene, amire egy tizenkilenc éves fiatalember biztosan nem vágyik.

– Pedig vágytam – vágja rá Ottó –, ugyanis én nagyon korán értem. Tizennégy évesen költöztem egyedül albérletbe, középiskolás koromban már sokfelé dolgoztam, a szüleim is húszévesen házasodtak. Fontos volt számomra, hogy fiatal apuka legyek! Ezért is terveltem ki kétévi együttélés után, hogy megkérem Anita kezét, méghozzá romantikus körülmények között. Ezt sokaknak elmeséltem a stúdióban, aztán valaki elpöttyintette egy bulvárlap újságírójának. Ő felhívta Anitát, és megkérdezte: „mit szólsz ahhoz, hogy Ottó Egyiptomban kéri majd meg a kezedet?” Aztán együtt dühöngtünk-nevettünk, hogy lelőtte a poént. De azért gyönyörű és emlékezetes a lánykérés Saccarában, a lépcsős piramisok között. Bár Anitának épp harminckilenc fokos láza volt…

– De lázasan is értékeltem a „rendezést” – nevet Anita, majd komolyan folytatja. – Azóta is szeretem Ottó meglepetéseit, mert szeretet, ötlet és törődés van bennük. Például tavaly anyák napjára kaptam tőle egy pulóvert, aminek a jobb vállán a nagylányunk, Emma kéznyomata van, a balon Hanni talpnyoma, alatta a személyi számuk.

Itt tartunk, amikor a teraszon alvó csomag mozgolódni kezd, mire Ottó kisiet, és néhány perc múlva egy rózsaszín tüneménnyel, az egyéves Hannival érkezik vissza. A pici lány átveszi az uralmat a nappaliban, mászik, pakol, teázik, engem is bűvöl a kék szemével, de mi nem hagyjuk magunkat, folytatjuk a beszélgetést, ami a szülők szerint lehetetlen lenne, ha a családi „beszélőgép”, a hatéves Emma itthon lenne és nem az óvodában.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: „Már nem az ÉN fontos, hanem a MI!” – A romantikus kezdet után jönnek a hétköznapok…
– A kisgyerekesség azt jelenti, hogy kevesebb az időd a párodra, és már nem az én a fontos, hanem a mi – mondja Anita. – Csakhogy Ottó és én nagyon szeretünk beszélgetni… Ezért nehéz. Bár a nagylányunk négy-öt éves korára már ügyesen megszerveztük, hogy kettesben is lehessünk, és a házassági évfordulónk idején általában elutaztunk néhány napra valamelyik európai nagyvárosba. Talán idén júniusban is sikerül a szüleim segítségével.
– Akárhogy gyűrnek a hétköznapok, mindent meg tudunk beszélni – jelenti ki Ottó. – Néhány évvel az esküvőnk után mindkettőnk fejében megfordult, hogy uramisten, ez most gyönyörű, de mi lesz később…! „Mi már soha nem lehetünk együtt mással?” Büszke vagyok arra, hogy ezt is képesek voltunk megbeszélni. És a megfogalmazással ki is pukkadt az érzés… Szóval mi együtt akarjuk leélni az életünket, de ez csak akkor sikerülhet, ha nem dugjuk el egymás elől a gondolatainkat.

– Soha nem veszekedtek?
– Dehogynem! – felelik nevetve, majd Anita hozzáteszi: – Ha Ottó dolgozik, akkor megszűnik körülötte a világ, ráadásul borzasztóan precíz, amit nehezen viseltem eleinte. Szóval mi is ütközünk az eltérő vérmérsékletünk miatt, minket is kimerítenek a hétköznapok, és éppúgy nyögjük a házunk hitelét, mint bármelyik fiatal pár.

Deutsch Anita és Kinizsi Ottó: Már nem az ÉN a fontos, hanem a MI Az interjú folytatása a legfrissebb Nők Lapjában olvasható.
Az eheti szám tartalmából.