Aktuális

Badár és Kőváry új utakon

A két vicces dumagép együtt vág neki a Budapest–Bamako futamnak. Nem feltétlenül győzni akarnak, nekik az is elég, ha különösebb baj nélkül végigmennek, nem mészárolják le egymást útközben, és a hazaút után is barátok maradnak.
Két nagy dumás egy autóban: Badár Sándor és Kőváry Barna egy kocsiban indulnak neki a szegény ember Dakarjaként is ismert Budapest–Bamako 2011-es futamának.

A út

A Badár–Kőváry duó roppant felkészülten vág neki az útnak. Néhány napja már működő GPS-t is láttak – a verseny kategóriában megadott koordinátákon kell feladatokat teljesíteniük a csapatoknak – és napról napra jobban bánnak a szerkezettel. A vezetéssel nem lehet sok baj, hiszen Barna nem itt száll először versenybe, a sivatagi körülményekhez pedig már edzik magukat, Badár például – aki a vasútnál eltöltött hosszú évek során bármilyen testhelyzetben megtanult elaludni – napok óta összecsukható tábori kempingágyon éjszakázik. De arra a kérdésre, hogy miért visznek magukkal a sátron, gigantikus hálózsákon, gázfőzőn kívül halfüstölőt is a sivatagba, nem tudtak elfogadható választ adni.

 
Badár és Kőváry új utakon
 
Képek, könyv, videó

A vidám csapatot egy operatőr is gazdagítja, aki végigfilmezi majd az utat. Ő már sajtótájékoztatón bebizonyította, hogy remekül képes feltartani bárkit, ezúttal az Isuzu-importőr épülete mellett sikerült úgy parkolnia, hogy a villamos hosszú ideig nem tudott tőle továbbmenni. Bamakósok, figyelem, ha őt látjátok, meneküljetek! De ha a munkáját jól végzi, akkor hamarosan vidám filmet láthatunk a két hős főszereplésével, amint egy autó kabinjában összezárva megpróbálják az afrikai utakat és persze egymást is túlélni.

Cél?

Persze a túrának a gondtalan ökörködésen, homokban csapatáson kívül komoly célja is van, méghozzá a roppant szegénységben élő helyiek megsegítése. Idén a szúnyogháló a divat, az alig tízdolláros készséggel rengeteg gyermek menthető meg az évente kétszázmillió embert megfertőző és közel egymillió halálos áldozatot követelő maláriától. De szinte minden másnak is örülnek, amivel kicsit könnyebbé válnak a helyiek napjai, így kaptak már kutat (!) és Európában már nem használható mentőautót is.

Miután kidörzsöltük a szemünk sarkából azt a könnycseppet, amit a Teréz anyának beöltözött, a kiadós jótékonykodásba beleizzadt Badár–Kőváry duó képe csalt oda, akkor nézzük meg, mivel vágnak neki a 8468 kilométeres kalandnak.

 
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top