Akiknek a fagy vette el az életét

Az új év első napjaiban száz fölé emelkedett a megfagyott emberek száma. A hírt Karafiáth Orsolya kommentálja.

A hír:  Míg szeptember vége és december 30. között kilencvenkilencen szenvedtek fagyhalált, december 30. és január 3. között, négy nap alatt tizenegyen távoztak az élők sorából. Hatvannégyen saját otthonukban hűltek ki, negyvenhatan pedig a szabad ég alatt.

Különvélemény Karafiáth Orsolyától
Tavaly télen még egy villanyfűtéses, viszonylag nagy lakásban laktam, fenn a hegyen. A ház szigetelése elég necces volt – értem ezalatt, hogy a falak is lukacsosnak tűntek néha, főképp ha a szél is felkerekedett. Szinte láttam, ahogy kúszik be a hideg, csúszik át a téglák között, és jön felém. Ám az igazi jeges szorítást a villanyszámlák érkezésekor éreztem: volt, hogy nyolcvanezer fölé ment az összeg úgy, hogy azért nem sültem össze otthon, dupla melegítőben, bundás mamuszban léteztem, teák között, éjjel dupla dunyha alatt. Sok nyugdíjas élt azon a környéken, a házban is, és el nem tudom képzelni, ők miképp tudták kifizetni ezt az összeget. Valószínűleg jó részük sehogy, fagyoskodtak, összehúzódtak, vagy nem is tudom, mit csináltak.
Tkarafiáth kv elente Angliában mindig megállapítom: ezeknek az embereknek nincsen hőháztartásuk. Ott mosolyognak a szimpla ablakok, a kandallót csak akkor izzítják, ha mindenki behúzódott a nappaliba, a tűz köré, és egyáltalán: ők nem szenvednek annyira, mint mi. Most volt, hogy sírva ébredtem éjjel, annyira rázott a hideg, míg vendéglátóink mosolyogva kérdezték reggel, egy szál köntösben, hogy hogyan aludtunk. Arra következtetek ebből, hogy a hideget is meg lehet szokni egy bizonyos pontig.
Gyerekkoromban mindig ámulva lestem a német turistákat, hogy bizony október elején is beleugranak a Balatonba egy kis fürdőzésre, Berlinben télen is kiülnek egy-egy kávét meginni. Az igluk népéről már ne is beszéljünk. Én nem vagyok egy jegesmedve, nehezen viselem a hideget, telente, mint egy ősasszony szőrökbe-bőrökbe burkolózom, és nehezen mozdulok el hazulról, ahol olyan kellemes a klíma. Én ilyentájt szó szerint értem az otthon melegét. És hálát adok az égnek, hogy fűtött lakásban élhetek, ahol most is pizsamában gépelek a dolgozószobában, néha-néha kipillantva a havas udvarra. Egyik írótársam nyilatkozta nemrég: „Életem Szibéria.” Tekintsünk el attól, hogy ez mennyire hatásvadász kijelentés egy, a budapesti éjszakában tobzódó bohémtól, csak a sóhaj jelentésére koncentráljunk. Ha jól érezzük magunkat, gyakran mondjuk, hogy „tiszta Hawaii”, utalva a napsütésre, az állandó melegre. Szibéria ennek a dermesztő ellentéte, kietlen és fagyos, fázni pedig senki sem szeret – lélekben sem. Volt alkalmam télen hajléktalanszálláson járni (újságíróként), láttam egyet s mást. És annak még szerencséje van, aki bejut oda. Elképzelni sem tudom, hogyan bír ki valaki akár egyetlen éjszakát is ilyenkor a szabadban. Egyszer vidéken lekéstem az utolsó hazafelé induló vonatot, azt hittem, megtébolyodok. Elkezdtem cirkálni a településen, hogy legalább egy kis kocsmát találjak, ahol elgémberedett ujjaim kiengedhetnek: de ez reménytelen volt. Mindössze pár órát kellett kihúznom, s egy, a környéken élő barátom a segítségemre sietett, de mit mondjak, azt a hideget sosem fogom elfelejteni. Húgommal évente minimum kétszer megnézzük a Titanicot, olyankor is mindig eszembe jut. Ráadásul a fagyhalál előtt több stádiumot jár végig a test: a szövetek roncsolódásától egészen az üszkösödésig.
„Lefagy az orrom” – mondjuk sokszor, pedig dehogy, a közelében sem járunk, szerencsére. Ha arról hallok, hogy valakit az otthonában ér utol ez a vég, elborzadok. Hogyan lehet, hogy senki rájuk nem nyitotta az ajtót, nem látta, mi történik? Vagy hogy ezek az emberek miért nem hívtak előbb segítséget? Sajnos sokunk körül nem elég erős a szociális háló, nincs kihez fordulni. Vagy éppen akihez fordulnának, az is didereg, és éppoly rossz állapotban van. Akkor, amikor egy átlagos családnak még a gázdíj kifizetése is nehéz, ahol ennyi elmaradt köztartozást tartanak számon, és mindenki csak a saját tűzhelyének parázson tartásával van elfoglalva, nem várhatunk sokat. Egyszerűen nem lehet mindenki helyett kifizetni a számlákat. De annyit tehetünk, hogy ha a környezetünkben sokáig behúzódó öreget észlelünk, jelezzük az illetékes szervek felé. Ha szenvedő hajléktalant látunk, nem megyünk tovább, hanem kihívjuk a mentőket. Annyit meg kell tennünk, hogy figyelünk a környezetünkre. Emlékszünk még a viccre? „Megvesz az isten hidege” – mondja egyik homeless a másiknak. Mire a másik arca felderül: „És mennyiért?” Ne feledjük, hogy az ár az életük lehet…

Hozzászólások

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Igényes egyedülállók társkeresője
Elittárs: regisztráljon és találja meg az elvárásainak megfelelő társat!

További információk>>>