Aktuális

A túlsúly nem csak az egészségre káros

Egy kutatás kimutatta: a túlsúlyos emberek az autóban is nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a normál testalkatúak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutolsó jelentése szerint baleset következtében világszerte évente egymilliónál több ember hal meg az utakon, a sérültek száma pedig 20 millió. A hazai főutakon átlag 500 méterenként történik baleset, emiatt minden ötödik kilométernél valaki életét veszti.

A biztonsági öv a felére csökkenti a halálos balesetek számát, de ez még mindig igen sok. Az autógyárak is folyamatosan dolgoznak azon, hogy a kocsik minél biztonságosabbak legyenek.

A törésteszteken használatos bábok azonban az átlagos testtömegű autóvezetőnek és utasnak felelnek meg, miközben a vezetők között egyre több a túlsúlyos vagy kövér. Éppen a súlytöbblet miatt nehezen mozgó emberek járnak már a legkisebb távolságra is autóval.

Dietrich Jehle traumatológus és munkatársai megvizsgálták, hogy a halálos balesetek végkimenetelében volt-e jelentősége az autóvezető testsúlyának is. Vizsgálatuk eredményeit az American Journal of Emergency Medicine közölte.

A kutatók az amerikai statisztikai nyilvántartást (FARS) nézték át, melyben minden közúti balesetet nyilvántartanak. A FARS adatbázis 2000–2005 között 168 049 halálos autóbaleset adatait tartalmazta. Ebből 155 584 eset felelt meg az értékelés szigorú követelményeinek, például tartalmazta az áldozatok testsúlyát és testmagasságát.

A normál testtömegű autóvezető kockázatához képest már a mérsékelten elhízott sofőr 21 százalékkal nagyobb eséllyel hal meg az ütközésben, míg a kórosan kövérek halálának esélye 56 százalékkal növekszik. Érdekes megfigyelés, hogy a sovány emberek halálos autóbalesetének kockázata is nagyobb, mint a normál súlyúaké.

 
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top