Aktuális

Magyar tanárnő a világ 25 legötletesebb oktatója között

Rendhagyó angoltanítási módszerével egy magyar tanárnő, Bereczki Erika is kivívta a világ legötletesebb oktatóinak járó megtisztelő címet.

Az Innovatív Tanárok Fórumának 2010-es fokvárosi döntőjén Magyarországot különleges sajtófotóprojektjével Bereczki Enikő, a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola tanára képviselhette. 

„Nagyon élveztem a találkozó ötletbörze jellegét, azaz hogy egymás között kötetlenül megoszthattuk tanítási tapasztalatainkat, és lehetőség nyílt mind a formális, mind pedig az informális módokon való kapcsolatépítésre” – számolt be dél-afrikai élményeiről Bereczki Enikő. 

A legötletesebb oktatási módszerek közé jutott „Élet a lencsén túl” egy 20 órás angol nyelvi projekt, melynek középpontjában a sajtófotózás áll. Első lépésben a diákok tanulmányozták a különböző angol nyelvű sajtótermékeket, majd pedig 10 hírneves sajtófotót elemeztek ki. Ezt követően Robert Capa, a világhírű magyar sajtófotós életútjával kellett közelebbi kapcsolatba kerülniük, ennek zárásaként pedig angolul készítettek fiktív interjúkat a fotóművésszel, amelyeket feltöltöttek a YouTube-ra. Nem sokkal később a diákok maguk váltak sajtófotóssá, egy hónapon át különböző témákra koncentrálva örökítették meg a főváros mindennapjait.

Megnézem
Összes kép (1)

A projekt zárásaként a diákok legjobb „sajtófotóiból” kiállítás nyílt az iskolában, ahol közösen megválasztották a legjobb diákfotóst.

S hogy ki lesz az az oktató, aki jövőre hazánkat képviselheti a legkreatívabb oktatók közt, az a november 18–20. között megrendezésre kerülő Innovatív Tanárok Fórumán derül ki. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top