nlc.hu
Aktuális
Nemi erőszaktól mentette meg a lányt

Nemi erőszaktól mentette meg a lányt

Igazi hősként kezelik Battonyán Lázár Györgyöt. A férfi ugyanis megmentett a nemi erőszaktól és a biztos haláltól egy kislányt. Lázár György kivételes bátorságról tett tanúbizonyságot, hőstettéért a rendőrség is megajándékozta. A megmentő bevallotta: most is ugyanúgy cselekedne.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon ajándékcsomaggal köszönték meg a battonyai Lázár Györgynek, hogy megmentett a nemi erőszaktól és a haláltól egy 17 éves lányt.

Történt ugyanis, hogy még augusztus végén egy battonyai férfi fényes nappal megfogott egy fiatal lányt, és bevonszolta egy állattartó telepre. A Beol.hu hírportál szerint a támadó szorosan összekötözte e a hadakozó, segítségért kiabáló lány kezét. A rendőrség információi szerint a beteges férfi arra készült, hogy elviszi a zokogó tinilányt a helyszínről, brutálisan megerőszakolja, majd meggyilkolja. A fiatal lány szerencséje az volt, hogy 17 éves lányával éppen arra járt Lázár György.
Lázár úr a boltból tartott hazafelé, amikor lányával az utcán megismerték az áldozat egyik cipőjét és pulóverét, majd hallották a fiatal lány kétségbeesett sikoltozását is. Lázár György nem mérlegelt, azonnal bement a telepre, és a földre szorította a támadót, majd kiszabadította a sokk hatása alatt álló fiatal lányt.

Fotó: békésmegyi rendőrfőkapitányság / hír6.hu
Fotó: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság/Hír6.hu

– Lázár György bátorságával, lélekjelenlétével akadályozta meg a tragédia bekövetkeztét. A segítség vezérelte. Vannak, akik hasonló esetben inkább elfordítják a fejüket, és elhagyják a helyszínt. Szerencsére Békés megyében több példa is akadt az elmúlt időszakban, amikor állampolgárok akadályozták meg a bűncselekményt — mondta  Kis Péter, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Nemi erőszaktól mentette meg a lánytHogyan lett hős a kőbányai fodrásznő? Sikersztorija itt olvasható! 

Lázár Györgyöt azóta helyi sztárként, hősként ünnepelik Battonyán: megszólítják az utcán, mosolyognak rá, kedveskednek neki, sőt egy öreg néni még kézcsókkal is köszöntötte. A sok-sok szereteten csak félénken mosolygó apa ma ugyanúgy cselekedne. Annál is inkább, mert a történtek óta a szülők rettegnek Battonyán, mindenki a gyerekeit félti. 

– Mindenekelőtt örülök annak, hogy nem történt baj. Igazság szerint bele sem gondoltam, hogy mi minden történhetett volna, ösztönösen cselekedtem. Megszólalt bennem az ember, az apa, csak segíteni akartam — mondta Lázár György, aki lényegesen kisebb testalkatú, mint a támadó. — Csak az járt a fejemben, hogy megmeneküljön a kislány. De egyet soha nem fogok elfelejteni, amíg csak élek: annak a férfinak a gonosz tekintetét…

Lázár György azt is elmondta, hogy Battonya lakói félnek a történtek óta.

– Mindenki megdöbbent a történteken, képzelhetik. Az emberek nem értik, hogyan mehetett el odáig valaki, hogy honnan vette a bátorságot arra a férfi, hogy fényes nappal becibáljon egy kislányt valahová… Mindentől féltjük a gyermekeinket. Megijedtünk ettől a gonosz világtól…

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top