Ez van!

Retteg az X-Faktor sztárja

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 09. 03.
Nyíregyházáról indult, és rekord sebességgel száguld a hírnév, a sztárság felé. Mesébe illő történet Muri Enikőé. Az X-Faktor aranytorkú leányzója, aki valósággal elkápráztatta a műsor zsűrijét és máris több ezer rajongója van, bevallotta: fél a színpadon, és elsősorban azért énekel, hogy örömet szerezzen a közönségnek.

Retteg az X-Faktor sztárjaSokan, sok helyen elmondták már, hogy a pesszimizmus, a borúlátás a magyar ember sajátja. Talán éppen ezért is kellenek a modern mesék, pozitív történetek, hogy abból az ember töltekezzen és úgy érezze: igen, így is lehet élni, az élet igenis tartogat jót, szépet és boldogat.

Talán közhelynek hangzik, pedig igaz: álmodni kell, álmodni muszáj.

Muri Enikő is hisz, hitt álmokban. A húszesztendős leányzó egyszerű körülmények között nevelkedett Nyíregyházán, fantasztikus hangjára már korán felfigyeltek. Talán csak kevesen gondolnák, de Enikőre egy koncertfelvétel volt a legnagyobb hatással.

– Shania Twain felvételét láttam, és a hatása alá kerültem. Olyan akartam lenni mint ő. A végtelenségig inspirált a vágy, hogy én is egyszer majd nagyon sok embernek – hát lehet, hogy ez egy kicsit durva dolog, de – örömet szeretnék okozni. Elkezdtem arról álmodozni, hogy olyan koncertet adok majd az embereknek, ami teljesen lenyűgözi őket, tűzijátékokkal, mindennel. Hiszek az álmokban. Hogy megvalósulnak– mesélte Enikő, aki előadásával elkápráztatta az X-Faktor zsűrijét és máris hatalmas rajongótáborra tett szert szerte az országban. Az egyik közösségi portálon rajongói oldala indult, ahova folyamatosan, százával csatlakoznak azok, akiket lenyűgözött az egyszerű, harisnyás, fodros szoknyás leányzó szívből jövő előadása. 

Enikőnek kedvese - aki egyébként szintén az X-Faktorban próbál szerencsét - és családja is szurkol. Noha azt gondolná az ember, hogy Enikő nekik is gyakran énekel, a fiatal lány bevallotta, hogy szégyellős. Nagy közönség előtt levetkőzi a drukkot, de szerettei előtt nem.

Retteg az X-Faktor sztárjaX-Faktor vagy Megasztár? Hivatalos nézőnk megmondja a tutit.   Katt ide!

– Én nagyon ódzkodom attól, hogy a család vagy néhány ember előtt énekeljek. Ha azonban színpadra kell állni, s százak eőtt énekelhetek, az akkora motiváció a számomra, ami minden áldozatot megér nekem! – magyarázta mosolyogva.

Enikő álma pedig hamarosan nagy valószínűséggel valóra is válik, hiszen ilyen hanggal, elhivatottsággal és bájjal biztosan sokfelé hívják majd fellépni.

Egy álom valóra válik. Érdemes követni. 

Legújabb a címlapról:

Rétesek vasárnapi ebédre

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Szerelemhetek

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit? Netán ki mered jelenteni, hogy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Nyerj stílusos WOW Nexxt tűzőgépet és vigyél színt az irodádba!

Sorsolás: 2012-02-16

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14


E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

 
Old Ideas (CD)
Leonard Cohen :
Online ár:
3 799 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv