Ez van!

Minden negyedik fiatal elhagyná az országot

Egy új kutatás szerint a magyar középiskolások 30 százaléka más országban képzeli el az életét 2025-ben. A hírt Soma Mamagésa kommentálja.

A hír: A középiskolás fiatalok 30, az egyetemisták 20 százaléka inkább külföldön telepedne le a jövőben – ez derül ki egy friss akadémiai kutatásból, amely többek közt arra kereste a választ, hogy 2025-re hogyan képzelik el a jövőjüket a fiatalok. Fontosnak tartják többek közt a nyelvtanulást, elsősorban az angol elsajátítását. A környező országok nyelveit ezzel szemben szinte senki sem választaná.

Jó jel, hogy a válaszadók 78 százaléka szeretne családot, és a legtöbben két gyermeket vállalnának. Sokan úgy vélik viszont, hogy tizenöt év múlva a népesség nyolcmillió főre csökken. A megkérdezettek többségének nem tetszene, ha Magyarország bevándorlók célpontjává válna, de alapvetően az itt élő külföldiek iránt nyitott, befogadó társadalmat képzelnek el a jövőben, amelyben például az azonos neműek házassága is mindennapos lesz.

A felmérésből az is kiderül, hogy a fiatalok nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, amelyet már a hétköznapok részének tekintenek. A politikában fontosnak tartanák az új pártok létrejöttét, de változások szerintük az alulról szerveződő, civil kezdeményezések segítségével is végbemehetnének.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a jobb anyagi körülmények között lévők ambiciózusabbak, nyitottabbak a jövőjükre, mint azok, akik szerényebb körülmények között nőttek fel.


Különvélemény Soma Mamagésától

Rengeteg fiatal vágyik külföldreAz alapvető kérdés az: vajon milyenné kell az országnak válnia, hogy a fiatalok a hazájukban lássák a perspektívát? Hogy vágyjanak, inspirálva legyenek itt maradni?

Nemrég jelent meg a Püski Kiadó kiadásában az Égi Magyarország című könyv, amely szintén erre keresi a választ. Ennek a gondolkodókörnek a célja, hogy „megrajzolja azt a képet, amely mint tökéletes cél szolgálja a jövő megalkotását. Ha ez a kép a tudatunkban már eleve nem létezik, úgy, mint a régieknél az égi birodalom, amelynek mása a földi élet, akkor minden elemzés, bírálat és jobbítási szándék világos kép és cél nélkül marad.”

És itt nem „ötéves tervekről” van szó, hanem a nemzet identitására szabott perspektivikus jövőképről. Az emberek nagy többsége jelenleg – abszolút érthető módon – kiábrándult. (Erről nemrégen írtam is, megemlítve dr. D. R. Hawkins Erő kontra erő című könyvét, amelyben leírta, hogy kineziológusként kitesztelte a nemzetek rezgésszámát is. A magyar népé 100 – 200 alatt van a negatív tartomány –, amihez a reményvesztettség, kiábrándultság, szeretetlenség érzései kapcsolódnak.) Tehát mi az, amivel reményt, erőt lehet adni az embereknek? Életerőt, életkedvet, reális célokat, amelyek megvalósulnak? Én úgy gondolom, hogy gyökeres változásoknak kell bekövetkezniük, mert jelenleg komoly morális és kulturális válság is van a gazdasági mellett, ami egyébként globális jelenség. Az, hogy a középiskolás fiatalok 30, az egyetemisták 20 százaléka inkább külföldön telepedne le a jövőben, egy kicsit olyan, mint a menekülés a süllyedő hajóról. És ez is érthető, bár azért süllyedő hajó még nem vagyunk, de az biztos, hogy nagyon fontos már most a tudatosság.

Nagyszerű dolog, hogy a környezetvédelmet és az alulról szerveződő, civil kezdeményezéseket támogatja a többség, de először el kellene kezdeni rendet rakni! Háziasszonyos hasonlattal élve: irdatlan nagytakarításra lenne szükség! És hogy csak egyet említsek a legfontosabbak közül: a legszentebb foglalkozások egyikének, a tanítói, tanári állásnak a méltó rangra való visszaemelését meg kellene lépni! Kik tanítanak, mit, hogyan és mennyiért, ebben mind gyökeres változásra van szükség! Éppúgy, mint a másik szentségteljes foglalkozásnál, a gyógyítóinál: kik gyógyítanak (semmiféle alkalmassági vizsga nincs ennél a hivatásnál sem), mi módon (a testet elválasztva a lélektől) és mennyiért? 2025-re a lakosságnak közel a fele roma származású lesz, ha a születések tendenciája marad a mostani. (Idén augusztus 20-án kezdődik Bódis Kriszta szervezésében Ózd-Hétesen az ott élő gyerekeknek a képzőművészeti és alkotótábor, én női csoportot vezetek. El kell kezdeni konkrét modelleket, mintákat teremteni, mert csak abból lesz változás.)

Bármi is lesz, én tudom, hogy maradok. Nem hiszek a véletlenben, itt van dolgom. Ez egy mágikus ország elképesztő szakrális nyelvvel, gazdagsággal, a hazaárulók ideje pedig előbb-utóbb lejár, hiszen egyszer minden véget ér. Nagyon izgalmas mozi itt lenni… Mi vagyunk a saját stábunk…

A hét korábbi különvéleményei: 

Karafiáth Orsolya – Aláírást gyűjt egy anya a családon belüli erőszak ellen »

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Tweety 2010-07-31 16:01

Szia,

 

jaja, vagy az is lehet, hogy csak nem a megfelelő tavakat próbáltam ki :) Lehet, hogy nem egyből a kis hegyvidéki tavacskákkal meg a óceánnal kellett volna kezdeni... hanem valamelyik nagyobb, nyugodtabb tóval délebbre. No majd legközelebb :)

 

Niagara Falls? Wooow az gyönyörű hely, ott jártunk 2 évvel ezelőtt, tömve volt a hely turistákkal mindenféle országból, kanadait szerintem nem is nagyon láttunk köztük Tényleg az egyik leghíresebb hely, jó helyre mentetek ;)

kysslina 2010-07-31 07:00

Lehet, hogy tul koran furdoztetek. Azert kell ido ahhoz, hogy ezek a hatalmas tavak valamennyire felmelegedjenek, legalabbis a partszakasz, ahol strandolunk. Az idei nyar egyebkent is kulonosen forro, bar szo se rola, esot is kapunk. 

 

Szep helyen lakunk, bar nem hiszem, hogy sok olyan pontja lenne Kanadanak, amelyrol ezt nem mondhatnank el, ez inkabb hires-)) Niagara Falls. 

fitospanni 2010-07-30 23:36

Nem ertem a logikadat.

Én pl. ugy vagyok, hoyg hosszutavon reszmunakido fele csak meg nekem, de amig nincs,a ddig valahoyg kihuzom a 8orasban.

Allasinterjura meg az megy, aki masik munkat akar, mint ami van neki, nem?

Hogyhogy nem tudod a kerdesukre ezt felelni?

 

Tweety 2010-07-30 16:24

Igen, ezzel teljesen egyetértek

Tweety 2010-07-30 16:02

Tényleg? Ezt jó tudni, akkor ti jó helyen laktok ;)

 

Lehet akkor csak én voltam kevésbé szerencsés a tavakkal... én amelyikbe belementem, hát majdnem jégkockává fagytak a lábaim. Egyetlen kisebb tó volt, amely még egész jó langyos-hűvös vizű volt, de abba is csak térdig merészkedtem. Az Ontario tavat még nem próbáltam, no talán majd legközelebb :)

 

 

eeeper 2010-07-30 11:28

én pedig orvoscsaládba mentem férjhez...

Erről még csak annyit, hogy természetesen vannak itthonmaradt jó orvosok, de nagyítóval kell keresni. Az én férjem is az, és hozzánk tódulnak a betegek a magánrendelésre. A mamádat és senki olyat nem akarok én megbántani aki lelkiismeretesen végzi a munkáját. De nézz körül, hányan mennek tönkre abban amit itt egészségügyi ellátásnak neveznek.

Itt mondjuk a néhány nappal ezelőtti ordító hibát is megemlíteném, hogy egy 20 éves fiú halt meg vakbélgyulladásban. Itt Magyaroszágon, a XXI.században...

Én 3 éve majdnem meghaltam egy sintér miatt. És, ha a férjem nem menti meg az életem, a gyerekeim szeme láttára vérzek el...

A közkórházakban lévő orvosok többsége belefásult a pénztelenségbe, a kórházi állapotokba. Viszont van olyan orvos is aki szarik bele mindenbe. És ezek jó sokan vannak. És emberek életét teszik tönkre...

 

Az anyagiasságról meg csak annyit említenék, hogy ha nem tudsz enni adni a gyerekeidnek, ha nem tudod fizetni az iskoláit, ha nem tudsz egy rohadt lakást venni mert itthon nem becsülnek meg, bármennyit dolgozol, akkor nem hagynak más választást mint, hogy máshol keresd a boldogulást

 

 

eeeper 2010-07-30 11:18

hát igen...

kysslina 2010-07-30 05:42

Bocsi, nem akartam beleszolni, de erre muszaj reagalnom:

 

DE: a legtöbbjük olyan baromi hideg, hogy abban képtelenség fürdeni!!! Néhány helyi keménylegény persze belemegy a vízbe poénból, de az átlagember még a lábujját se dugja bele, mert két másodperc alatt lefagy... igen, nyáron is. Úgyhogy az ilyen tavakat lehet nézegetni meg csodálni, de egy olyan családi programot, mint "lemegyünk a kétéves kisgyerekekkel csobbanni egyet a tóban", na olyat nem lehet összehozni. Pancsolásra marad a kerti felfújható kis gumimedence 

 

 

 

Itt lakunk az Eire, es az Ontario to mellett, mindketto hatalmas, es bizton allithatom, hogy nyaron kellemes a vizuk, az iden meg mar egyenesen nem is husito volt, hanem annyire felmelegedett, hogy inkabb langyosnak neveztem volna. 

A kicsi fiunk fele evesen furdott eloszor Christal Beachen, ami az Erie to partjan van, es nem volt hideg egy cseppet sem.

Hirdetés Szerelemhetek

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit? Netán ki mered jelenteni, hogy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14


Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Márkás Parfümök
Már 5430 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

 
Old Ideas (CD)
Leonard Cohen :
Online ár:
3 799 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft
5% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv