Aktuális

Harcsa Veronika: Legyen nálad kotta!

Harcsa Veronika zongorázott, de nem túl nagy lelkesedéssel, aztán énekelt, annál több lelkesedéssel, és mielőtt majdnem informatikus lett, előadóművészi és tanári diplomára tett szert. Közben pedig lett egy lemeze, ami Japánban vezette a vokális jazz eladási listát.

Közhely: szeresd a zenét

Zeneiskolába jártam hétéves koromtól, de tulajdonképpen azért, mert a szüleim gyerekkorukban mindketten szerettek volna zenét tanulni, és nekik nem volt rá lehetőségük. Úgy gondolták, hogy a kislányukon bepótolják ezt a hiányosságot. Zongorázni jártam, de nem a komolyzene fogott meg igazán. Michael Jacksont imádtam.

Irigykedj kicsit

Tizennégy éves koromtól klasszikus éneket tanultam. A zongora megmaradt mellette, tizenhat évesen pedig már szaxofonoztam is. Akkor kezdtem el jazzéneket tanulni, kezdetben csak hobbiból. A szüleim baráti társaságában volt egy lány, aki azóta színész lett, és amikor összejöttek a szülők, ő midig népdalokat énekelt. Nekem ez borzasztóan imponált, kicsit irigy voltam rá. Sem önbizalmam, sem elég tudásom nem volt akkor ahhoz, hogy bárki elé kiálljak énekelni. Tetszett, hogy neki van ehhez bátorsága.

Fotó: Sanoma Archív/Csibi Szilvia
Fotó: Sanoma Archív/Csibi Szilvia

Döntsd el, hogy merre!
Nagyon jól ment a matek, imádtam nyelveket tanulni. 12 éves koromban felvettek egy speciális matematika tagozatos gimnáziumba, ott érettségiztem. Matekversenyekre jártam és három nyelvet tanultam párhuzamosan: angolt, franciát, németet. Érettségi után felvettek a műszakira, informatika szakra. Négy és fél év után úgy döntöttem, nem fejezem be.

Válts, ha kell!

A diplomám szerint előadóművész és tanár vagyok. Párhuzamosan végeztem a műszakit és a zeneművészetit, másodéves voltam a műszakin, amikor utóbbira felvettek.

Fotó: Sanoma Archív/Falus Kriszta
Fotó: Sanoma Archív/Falus Kriszta

Ha visz az örvény…
Amikor felvettek, bekerültem egy zenész közegbe, ahol állandóan zenéről beszéltünk. Felfedeztem, hogy az éneklés, a zene nekem az igazi önkifejezés. Első év végén vettük fel az első lemezemet. Egy évre rá adták ki Japánban, ott listavezető lett. Kétszer turnéztam kint.

Csak magabiztosan

Jazzénekesként mindenki úgy kezdi, hogy egy kávézó vagy egy étterem sarkában énekel, miközben az emberek esznek. Eljött a pont, amikor ezt nem akartam tovább, eldöntöttem, hogy csakis közönségnek szeretnék énekelni. Koncertet adunk, nem háttérzenét.

Legyen nálad kotta!

Mindig van nálam kottafüzet, ha eszembe jut valami, azonnal lejegyzem. Így képtelenség elfelejteni az ötleteket. A kvartettemben, ha próbára megyek, kottát adok a zenészek kezébe. Csak a hangszerelés változik, az ötleteimet mindenki a saját képére formálja.

Stílushegyek
Három könnyűzenét játszó zenekarban énekelek, de egyik sem szokásos könnyűzenét játszik, amit a legtöbb rádióban hallani. Előfordul, hogy nemet mondok egy felkérésre, ami óriási szabadságot ad nekem.

Tanulj!
Mai napig járok énektanárhoz klasszikus hangképzésre. Egyrészt nagyon szeretem a klasszikus zenét, másrészt meg az ének egy ilyen fura hangszer, hogy amikor az ember énekel, nagyon sok kis üreg berezonál a mellkasunktól a fejünk búbjáig, és mindig más egy kicsit, amit hallunk, mint ami valójában kifelé megy.

Az állandóság fontos
A kvartettemben öt év alatt csak egyetlen tagcsere volt, mi magunk viszont sokat változtunk. Ha arra van igényem, hogy másokkal zenéljek, akkor nem cserélek le magam körül mindenkit, inkább más dolgokba is belevágok. Nem jó csapongni, a zenéléséhez nagy fokú tudatosság kell.

 Életem röviden:
1982. október 8. – megszülettem
2001. – Leérettségiztem a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium speciális matematika tagozatán
2005. – megalakult a Harcsa Veronika Quartet, felvettük a Speak Low című lemezt. Egy meghallgatáson az Erik Sumo Band énekesének választanak.
2007. – a Speak Low megjelent, és listavezető lett Japánban
2008. – megjelent a saját szerzeményeket tartalmazó You Don’t Know It’s You, szintén listavezető lett Japánban, itthon jazz platinalemez. Turnézunk Japánban, lediplomázom a Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékén. Még az év végén megjelent harmadik lemezünk, a Red Baggage, itthon azóta szintén jazz platinalemez.
2009. – a You Don’t Know It’s You nyeri a Fonogram Év Jazzlemeze díjat. A 40. Magyar Filmszemlén a Legjobb Eredeti Filmzene díját nyerjük Márkos Alberttel. Ismét Japánban turnézunk.
2010. – bemutatkozik a Bin-Jip, Kaltenecker Zsolttal, Andrew J-vel, Gyémánt Bálinttal közös, kísérleti elektronikus zenekarunk.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top