Aktuális

Egy nő, aki 310 férfit irányít Wimbledonban

A wimbledoni teniszbajnokság 133 éves történelmében először lehet nő a játékvezetők élén. A megtisztelő feladatot a 63 éves Jenny Higgs láthatja el.

A most kinevezett hölgy – akire egy ideje már várt a szakma – 310 wimbledoni bírót irányít majd, akik a bajnokság teniszmérkőzéseit vezetik. A teniszversenyt többször érte az a vád, miszerint – diszkriminatív módon – eltérő mértékű pénzdíjazást ítél meg a nőknek a férfiakhoz képest, illetve azt is sérelmezték, hogy a vonzóbb női játékosokat feltűnőbb, központi pályákra osztják be.

Mrs. Higgs, a frissen kinevezett „főbíró” tizenéves kora óta vezet teniszmérkőzéseket. A The Timesnak adott interjújában így nyilatkozott: „Nem hinném, hogy bármiben különbözünk másoktól. Szerintem bármely eddigi bíró megállta már itt a helyét, és ez most sem lesz másként.”

Egy nő, aki 310 férfit irányít Wimbledonban

 

Mrs. Higgs egy olyan főbírától veszi át a stafétát, akit immár több mint 650 meccs szervezésébe vontak be. Az új női vezető a bíráskodásban már nem vesz részt, de feladata lesz, hogy a tenisztorna indulásakor asszisztenseivel ellenőrizze, hogy minden bíró a helyén tartózkodik-e az előírt időpontban.

Az első női játékvezető majdnem 30 évvel ezelőtt, 1981-ben tűnt fel. Jelenleg 132 női játékvezető vesz részt a tenisztornán, de hogy a férfiak döntőjében lehet-e közülük valaki, azt a torna későbbi szakaszában döntik majd el. A frissen kinevezett vezető hangsúlyozta: a kiválasztásban a rátermettség – és nem a játékvezető neme – számít majd. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top