nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Időzített bombaként ketyeg saját önzésünk

Vajon milyen tragédia szükséges ahhoz, hogy végre szembenézzünk önmagunkkal, és odafigyeljünk a természetre? Für Anikó a Mexikói-öböl olajkatasztrófája kapcsán fogalmazta meg különvéleményét.
Különvélemény
f Ajánlom

A hír: Az amerikai történelem legsúlyosabb olajkatasztrófája
Amerikai szakértők egy csoportja szerint sokkal nagyobb mennyiségű nyersolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe, mint azt korábban feltételezték. Szinte bizonyos, hogy az amerikai történelem legsúlyosabb olajkatasztrófájáról van szó, „sokkal nagyobb” szennyeződés történt, mint 1989-ben, amikor 11 millió gallon (41,6 millió liter) olaj szennyezte be a tengert és a partot.

Különvélemény Für Anikótól

Nos, ez az a hír – és az ilyesfélék, bár ennyire pusztító nemigen volt még –, amelyet olvasva-látva először összeszorul a szívem, aztán vagy dührohamot kapok, mikor is a belőlem előtörő tirádákat az a bizonyos kocsis simán megirigyelné, vagy a könnyeimmel küszködöm. Ebben a sorrendben, de leginkább egyszerre. Summa summarum, nem tudok uralkodni magamon! Sokkol(nak)!
A legrosszabb az egészben viszont az, hogy tökéletesen tehetetlen vagyok, miközben lavinaként borítanak el a gondolatok és kérdések: hogy miféle teremtmények is vagyunk mi? Hogy hogyan merjük magunkat a legértelmesebb lénynek aposztrofálni, miközben ahová betesszük a lábunkat, ott pusztulást és mocskot hagyunk magunk után? Ehhez képest csekélyke eredmény, hogy autó van a fenekünk alatt, és mobil a kezünkben…)
Mik vagyunk mi, akik létrehozunk ugyan (számunkra) remek műveket – nem elírás a két külön szó –, de vívmányaink azon tulajdonságaival törődünk a legkevésbé, melyek idővel ellenünk fordulnak? Hogyan vált saját önzésünk időzített bombává? Hogy lehet, hogy tulajdonképpen saját kényelmünk áldozataivá válunk, és mintha mindenki süket és vak volna, mikor erről esik szó, az ok és okozat alapvetésről? Egyre gyorsabb és hatékonyabb életbe hajszoljuk fajtánkat, de hová és miért ez a nagy rohanás? Valóban mi volnánk a legnagyszerűbbek, az eget verő IQ-nkkal, akiknek legfontosabb szempontja a pénz és a haszon? Hogy már levegőt lassan nem tudunk venni, a víz ihatatlan, a nap éltető fényét is káros sugárzássá szennyeztük, egyetlen istenünk mégis a gazdasági növekedés (Hová? Meddig?), amely felülír minden pusztítást? A cél ez esetben tényleg szentesíti az eszközt? (Milyen visszataszító bölcsesség!)

Für Anikó különvélemény

Tényleg saját találmányaink áldozataivá leszünk? Miért csak a 24., de a 25. órában hozzuk szóba saját felelősségünket? Miért nem úgy születnek csodálatra méltó újdonságok, hogy már feltalálásukkor gondolnának arra, mi lesz velük, ha a kukában kötnek ki? (Mert ugye, szép új világunk egyszer használatos és eldobható! (De nem baj, mert annyira lágy és krémes!)
Hogyan gyárthatnak tonnamilliókat olyan anyagokból, melyek nem bomlanak le, és megsemmisítésükre nemigen gondoltak? Vagy igen? Akkor miért fulladnak bele lassan például a PET-palackokba? Hogy a még nagyobb profitra áhítozó BP-nek csak addig fontos a tenger, míg a mélyére fúrhat az olajért, a szuperbiztos eljárásba viszont hiba csúszott? Hogy ezt a faktort senki nem veszi figyelembe, ha pénzről van szó?
Milyen figyelmeztető jel szükséges, milyen tragédiáknak kell bekövetkezniük ahhoz, hogy az emberiség végre szembenézzen önmagával? Hogy hajlandó legyen változtatni – ha másért nem, saját magáért? Hogy az ÉLET és ne a pénz legyen a legfőbb érték a Homo sapiens sapiens számára? Különben is, hogyan akarja elkölteni, ha már nem lesz hol? Semmiből soha nem tanulunk? – és még sokáig sorolhatnám, amik ilyenkor kavarognak bennem, és én csupán annyit tudok tenni, hogy szelektálom a hulladékot, kapcsolgatom a villanyokat, nem pocsékolom a vizet (a soknál több az elég!), és sűrűn felháborodom, hogy a világ kisebb-nagyobb urainak végre eszébe jusson, hogy nemcsak azért kell megújuló energiaforrásokra váltani, mert különben elpusztul a bolygó – az, köszöni szépen, simán kihever bennünket pár százezer vagy millió év alatt –, hanem most MI pusztulunk el, mi pusztulunk bele a saját hülyeségünkbe: a legértelmesebb lény!

Tanuljunk már az indiánoktól, akik nem leigázni akarják a természetet (micsoda baromság!), hanem élni benne-vele, kiélvezni minden gyönyörűségét! Ők mondták: „Ha kivágtad az utolsó fát, és megmérgezted az utolsó folyót, rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni!”

Írtam mindezt egy türkizkék papírtollal!

 A hét korábbi különvéleményei:
Karafiáth Orsolya: Film készülhet 8 év borzalmairól
Soma Mamagésa: A legfontosabb dolgokat nem tanítják
Winkler Nóra: Ledobta ruháit és elmenekült a dzsungelnő

 

Megosztás Facebookon