2010. Április 16.

A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénk

Egy régi vicc szerint az ír sztepptánc úgy keletkezett, hogy egy dugig tömött ír pubban túl sok volt a Guinness sör, és túl kevés a vécé… A ritmusos topogást egy Michael Flatley nevű táncművész tette igazán világhírűvé, amikor tizennégy évvel ezelőtt megalkotta a Lord of the Dance című show-műsort.

Kertész Gábor

Tökéletes összhangban kopognak a vasalt cipősarkak a padlón – az ember már a bécsi főpróbán is ritmusra bólogat a nézőtéren. A színpadon tizenkét táncos fekete tréningruhában gyakorolja az esti koreográfiákat. Minden nap átveszik a programot, pedig látszik, hogy már a vérükben van. Nem hiába, a show tizennégy éve járja a világot, és néhányan közülük már ott voltak az első években is. Egyedül két fiatal lány pihen a nézőtéren – a ma esti szóló táncosok. Először észre sem vesznek, amikor odaülök melléjük. Láthatóan belemerültek a pletykálásba, a vörös székeken összekuporodva úgy nevetgélnek, akár a kamaszlányok a plázák kanapéin.

Közös szobából lett a jó barátság

Egy barátom egyszer azt mondta: „Hazugság, hogy magad választod a barátaidat. Melléd ültetik őket az iskolapadba.” A két ír táncos lánynál ugyanez a mondás másképp igaz: őket egy szobába osztották, így lettek a legjobb barátnők. A turné során három-négy hónapot élnek együtt, városról városra, kontinensről kontinensre utazva járják a világot, majd amikor végre jön a jól megérdemelt pihenés, az is legfeljebb két hét nyugalmat jelent.

– A szobabeosztásról a producerek döntöttek. Akkor még nem értettük miért, de azóta kiderült, hogy jó pszichológusok… Igyekeztek olyan párokat alkotni, ahol a személyiségek hasonlóak, és a kettő közül legalább az egyik rutinos turnézó, így oda tud figyelni a másikra – mondja a barna hajú Aisling Murphy. Ő a rangidős, már hét éve táncol Flatley társulatában. – A Las Vegas-i show-ban kezdtem, huszonegy éves koromban. Az ír tánc egy olyan műfaj, ahol az ember húszéves kora környékén döntésre kényszerül: mivel versenyezni már nem tud tovább, vagy abbahagyja az egészet, vagy elmegy egy show-műsorba táncolni. Én az utóbbi mellett döntöttem – meséli, ám nem tudja, hogy a turnémenedzser már elmondta nekem a válogatás valódi menetét. A táncosok közül mindenki írsztepptánc-bajnok, és a komoly versenyeredmény csupán arra elég, hogy Flatley megnézze őket. Ezután egy többfordulós válogatáson kell még bizonyítaniuk, sőt, folyamatos kontroll alatt dolgoznak. Az ír származású amerikai táncos-koreográfus a mai napig rajta tartja a szemét társulatain, két-három havonta személyesen ellenőrzi, hogy minden megfelelően megy-e.

– Én kicsit másképp kerültem be a társulatba – veszi át a szót Katie Pomfret, akit társai stílusosan csak Csipsznek becéznek (A Pomfret név kiejtve hasonlít a „pommes frites” kifejezésre, amely magyarul hasábburgonyát jelent). – Eredetileg balett-táncos vagyok, illetve színészmesterséget tanultam. Michael fedezett fel, és ő kért fel, hogy a műsorban szerepeljek. Az én feladatom más, mint a többieké – sztepp helyett inkább színészi feladataim vannak.

– Mondd ki, köréd épül az egész darab… – cukkolja a barátnője.

– Igen, így is mondhatjuk. Én vagyok a Kis Szellem, akinek a Sötét Lovag ellopja a furulyáját. Szerencsére a Tánc Ura legyőzi a lovagot, és helyreáll a rend a világban!

„Előadások után csak diszkréten bulizunk”

A lányok szeretik a hétköznapjaikat, bár rögtön hozzáteszik, nem mindig könnyű a vándorcirkuszi „üzemmód”.

– A bőröndünkből élünk, mostanra lassan ügyesebben pakolunk, mint táncolunk – mondják nevetve. Amikor rákérdezek, mi van abban a bőröndben, azt válaszolják, hogy főleg kozmetikumok. Krémek, testápolók, barnítók, azaz minden, amiről egy fiatal nő nem hajlandó lemondani, még akkor sem, ha tudja, mennyi helyet foglalnak. – Korán kelünk, általában hétkor. Gyors reggeli, majd irány a busz, hiszen át kell érnünk a következő városba. Az úton leginkább pihenünk, mert pótolni kell a kimaradt órákat. Az előadások után ugyanis képtelenség elaludni. A tánc, a mozgás és a közönség energiája annyira felpörget, hogy éjjel a szállodában még órákig nem tudunk lenyugodni. A testünk persze fáradt, de egyszerűen muszáj még valami elfoglaltságot találnunk. Ilyenkor szoktunk szobáról szobára járni, és keresni, hol van jó buli…

– „Az „ereszd el a hajamat!” típusú házibulik turné közben be vannak tiltva, mert nagyon kell vigyáznunk a testünkre – árulja el Csipsz. – Erősnek és fittnek kell lennünk, különben nem bírnánk a strapát. Az is fontos, hogy egészségesen étkezzünk, és itt most nem a kalóriák figyelésére gondolok, mert a sok tánc miatt amúgy sem híznánk meg. Nem mindegy, hogy milyen vitaminokkal, ásványi anyagokkal, fehérjékkel tartjuk karban az izmainkat, ízületeinket.

– A turné alatt két-három napot töltünk el egy-egy városban, országban. Ha szerencsénk van, kapunk egy szabadnapot is, és akkor egy kicsit körbe is tudunk nézni – meséli Aisling. – Azt hiszem, mostanra elmondhatom, hogy nemcsak bejártam a világot, de meg is néztem!

– Én mindig azon csodálkozom, mennyire különböznek a kultúrák – folytatja Csipsz. – Még azon is érződik, ahogyan a műsorunkat fogadják! A skandinávok például csakis ütemesen képesek tapsolni, közösen, együtt, mintha csak vezényelnének nekik. Távol-Keleten a nézők olyan extázisba jönnek, hogy előrerohannak a színpadhoz, és úgy csápolnak és sikítanak, mintha csak egy rockkoncerten volnának. De az amerikaiak is rendszeresen kurjongatnak az előadás közben. Azt kiabálják, Yeah! Come on! All right!

Házinyúlra bizony lövünk

Szinte lehetetlen, hogy ilyen életvitel mellett ne lobbanjon fel szerelem a társulaton belül. A lányok magánéletét firtató kérdésemre mindketten nevetni kezdenek, majd megmutatják Aisling jegygyűrűjét – nemrég kapta az egyik táncos fiútól, akivel hat éve járnak. Most azon töprengenek, hogy a házasság után továbbra is külön szobában kell-e aludniuk…

Csipsznek szintén van barátja, bár Mattet ritkán látja, mivel a fiú „civil”.

– Tudom, hogy nem könnyű neki, de megérti, hogy nekem ez a munkám, és időnként hónapokra el kell válnunk egymástól. Szerencsére gyermekkorunk óta barátok vagyunk, ezért Matt tudja, hogy mennyit jelent nekem a tánc. Ismeri a társulatot, többször is meglátogatott már, látta, hogy bízhat bennem. Meg aztán, azzal is tisztában van, hogy a mai, válságokkal teli világban meg kell becsülni a jó munkahelyet. Ez pedig az.

– Egyetértek – bólint Aisling. – Lehet, hogy nem mi vagyunk a világ leggazdagabb táncosai, de tisztességes fizetést kapunk, ráadásul a fizetésünket egy az egyben félre is tudjuk tenni, hiszen a kosztot és a kvártélyt a cég állja, arra pedig, hogy költekezzünk, időnk nincs. Mindent egybevetve, nagyon jól érezzük magunkat a bőrünkben.