Aktuális

2 kemény férfi, aki sosem adja fel

Bár időről időre szembeszállnak a természettel, sosem legyőzni, pusztán megérteni, megélni akarják. Legyenek földön, vízen vagy levegőben, mindig keresik a kalandot, miközben az egyetlen határ, amit átlépnek, a józan észé. Ettől olyan izgalmasak.

A világ egyik legjobb szabad tüdős (apnea) merülője nemrég világcsúcsdöntésre tett kísérletet. Engyel Ákos normál levegővétellel 6 percig bírja a víz alatt, 100 százalék oxigént belélegezve viszont 17,5 perc a csúcsa. Bár az utóbbihoz kapcsolódó rekord (18,5 perc) egy perc híján „elúszott”, a számok magukért beszélnek. A rekorddöntési kísérletek többnyire medencében, a vízfelszínen történnek, s ilyenkor csak az idő számít. Ákos ugyan a mélységi merülést is kipróbálta, utóbbival mégsem foglalkozik, mert itthon – mély vizek hiányában – nehézkes az edzés.

Majdnem csúcsdöntés

Szakmai körökben is elismert tény, hogy Ákos versenyszámában a mentális stabilitásnak hatalmas szerepe van. „Ez a mostani rekordkísérletnél sem jelentett gondot – meséli. – Teljesen relaxált voltam, egy apróság mégis kizökkentett. Tizenhárom perc környékén, amikor annyira megnőtt a széndioxid-szint a testemben, hogy a felhajtóerő már nem tartott fent, süllyedni kezdtem. Tudtam, hogy nem szabad a vízfenékre kerülnöm, mert az az utolsó percekben nagyon veszélyes.” Ákos fent is maradt, ám ehhez az utolsó négy percben két ujjal meg kellett támasztania magát a medence szélén. Ez a kis intermezzo rengeteg erőt kivesz az emberből, így könnyen lehet, hogy ezen múlt a rekord.

2 kemény férfi, aki sosem adja fel

 

Miért éri meg naponta „megfulladni”?

Ahogy Ákos mondja, 17 percig egy dologra koncentrálni amúgy is rettentő nehéz, főleg ha szenved is közben az ember. Márpedig a szabad tüdősök ezt teszik minden edzésen. „Nem könnyű, de szükségszerű a fejlődéshez. Nálam általában tíz-tizenkét perc környékén jelentkeznek az első kontrakciók, amelyeket az oxigénhiányos állapot okoz. Az első légzési inger az, hogy nyelek egyet, aztán lüktetni kezd a hasam, ami a vége felé már egész komoly fájdalmakkal jár. A rekeszizom ezzel a mozgással próbálja kipréselni a maradék levegőt a tüdőből, hogy ellássa az agyat oxigénnel.”

Ákos sokszor került már ájulásközeli állapotba, ún. szambába. Ilyenkor az oxigénhiány miatt megszűnik a test motorikus kontrollja, és izomrángások jelentkeznek. Az oxigénhiányos állapotot, a fulladásszerű élményt a profik mégis máshogy élik meg, mint egy laikus. Az edzések során a szervezetük tanul, az agy felkészült, és képes helyesen reagálni a jelzésekre.

S hogy miért éri meg naponta „megfulladni”? Ákos magyarázata így hangzik: „A sport szeretete miatt. Részben. Büszke vagyok rá, hogy bekerültem a világ élvonalába, s hogy fejben a nagy nyomás alatt is erős tudok maradni. Motivál, hogy feszegethetem a határaimat, versenyzőként pedig minél jobb eredményekre törekszem. Persze, jó lenne a dolog biológiai hátterét is megérteni. Most leginkább az hajt, hogy megdöntsem a tizennyolc és fél perces világcsúcsot, amire minden reális esélyem megvan.”

 A csúcson újabb célokat lát meg

Erőss Zsolt egy évből legalább felet túravezetéssel, expedíciózással tölt, a 8000 méter feletti hegyóriásokból nyolcnak már lenézett a tetejéről. Első magyarként hódította meg a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet. Azért lett expedíciós hegymászó, mert ennek felel meg a fizikuma. Jó a keringése, keveset veszít az erejéből, és az 5000 méter feletti körülményekhez gyorsan, 3 hét alatt hozzászokik a szervezete. Ha pusztán csak eszik és alszik az ember, ebben a magasságban abba is belehalhat. Zsoltnak mégis egy 9 napos túra volt a csúcsa e kritikus magasság felett. Hogy odafönn mi motiválja?

„Szeretem, amit csinálok, és olyan célokat tűzök ki magam elé, amelyekért örömmel küzdök. Persze, azt nem lehet mondani, hogy örülnék a hidegnek, hónak, viharoknak, szélsőséges körülményeknek. De tudomásul veszem és leküzdöm őket, hogy felérhessek. A csúcson az ember végtelen terekkel és dimenziókkal küzd, úgy érzi, eltörpül a világban, és közben mégis helyére kerül a természetben. Aztán körbenéz, és már ott fent annyi célt lát maga előtt, hogy máris azon töri a fejét, hova másszon legközelebb” – mondja Zsolt.

 Tudni kell visszafordulni

Ez az ideális forgatókönyv, de mit él át a hegymászó, amikor csak egy karnyújtásnyira van a csúcs… – és ott is marad? Ésszerű magyarázat érkezik. A hegymászás azzal, hogy elmegy az élet kockáztatásáig, egyben az életet teszi a legnagyobb értékké is. „Hiába vagyok a csúcs közelében, ha túl nagy a kockázat, bárhonnan visszafordulok. Ha felkészülök a lehetőségre, akkor nem nehéz megtenni.”

A Himalája K2 csúcsát támadva előfordult, hogy Zsoltnak 8250 méteren kellett feladnia. Csak 350 méter volt a célig, de az óriási hóval nem tudott megbirkózni. Ám olyan is volt, hogy a csúcsig egy kilométeres hegygerincen kellett végigmennie, maga alatt hat kilométernyi mélységgel. Tudta, hogy ott még senki nem mászott egyedül, biztosítás nélkül. Ő mégis feljutott. De bárhol feladta volna, ha csak egy pillanatig is azt érzi, nem biztonságos. Amiért valószínűleg felesége és féléves kislánya a leghálásabb. Bár ők is nyakig elmerültek benne…

Rekord – véletlenül

Zsolt kislánya már négy hónaposan járt 2000 méter felett, felesége pedig a legjobb expedíciós társa. Érdekes rekordjuk is született, amikor egy alkalommal 7300 méterről másztak 8400-ra. „Huszonhét órát nyomtunk le egyhuzamban, mialatt újabb és újabb időhatárokat léptünk át. Ez olyan szintű megterhelést jelentett, aminél nem tudhattuk, hogyan reagál majd a szervezetünk, hiszen sose próbáltuk. Tizennyolc órán át másztunk felfelé, majd kilenc órán át vissza. Közben a szervezetünk tartalékaiból éltünk. Én mindössze két-három deci vizet és két százgrammos energiagélt vettem magamhoz. Amikor leértünk, csodálkoztunk is: még főztünk, beszélgettünk – vagyis messze jártunk a kapacitásunk végétől.”

Ahogy Zsolt messze jár most is, és nem csügged annak ellenére sem, hogy nemrégiben térdtől lefelé amputálták a jobb lábát. A terveit ekképp összegzi: „Míg élek, küzdök és improvizálok.”

Még több történet a Nők Lapja Évszakok tavaszi számában!
Itt tudsz előfizetni!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top