Aktuális

Bátran viselj feketét!

Ez a Rexona Crystal legújabb termékcsaládjának szlogenje, de akár ezzel az egy mondattal fémjelezhetjük azt a divattervezői versenyt is, amelyet a Rexona hirdetett meg tehetséges magyar fiatal tervezők számára.

A Rexona Crystal Divattervező Verseny pályázata 2010 január elején kezdődött, és egy igazán egyedülálló kezdeményezés, hiszen egyszerre jelent lehetőséget a fiatal divattervezőknek és nekünk is, akik számára ezeket a különleges ruhákat tervezik.

A pályázat lényege, megtervezni a Rexona Crystal Kollekciót, amely 10 fekete ruhából áll.

Miért készüljenek a jövő ruhái feketéből? Ennek több oka is van.

Először is mert a fekete, az a bizonyos „kis fekete” soha nem megy ki a divatból, hiszen minden eseményen, partin, találkozón megállja a helyét.

Másodsorban, mert a fekete az elegancia és a kifinomultság megtestesítője.

Bátran viselj feketét!Harmadszor, de nem utolsó sorban pedig azért, mert a Rexona Crystal termékcsalád megújult: kívül és belül egyaránt. Olyan új, innovatív technológiával egészült ki, amely még sokkal hatékonyabb védelmet nyújt fehér foltok ellen.

Ez a technológia a White Mark Control. Sikere abban rejlik, hogy az izzadásgátló komponens rendkívül apró méretű, fehér foltot hagyó részecskéit pedig egy maszk rendszer fedi be. Ezáltal jelentősen csökken a fehér foltok kialakulásának lehetősége a testen és a ruhákon egyaránt. Így a fekete ruhát is bátran viselhetjük, akár egy megeröltető napon is.

De térjünk vissza egy kicsit a versenyhez!

A verseny csúcspontja ugyanis egy igazán látványos divatbemutató lesz, amelynek szakmai zsűrijét:

Nanushka
Nanushka

 

 

 Nanushka,

 

 

 

 

Konsánszky Dóra
Konsánszky Dóra

 

 


Konsánszky Dóra,

 

 

 

 

Lakatos Márk
Lakatos Márk

 

 

Lakatos Márk,

 

 

 

 

Sabján Johanna
Sabján Johanna

 

 

Sabján Johanna és

 

 

 

 

Görög Zita
Görög Zita

 

 

Görög Zita alkotják.

 

 

 

 

A zsűri már kiválasztott 3 nyertes pályázót, akik 3-3 ruhakölteménnyel kápráztathatják el a divatbemutató látogatóit, de a negyedik nyertes még szavazatokra vár, hiszen a zsűri által javasolt 7 pályázó közül az nyer, akire a legtöbben szavaznak.

Április 17.-ig minden nap szavazhatsz a 4. nyertesre, és hidd el megéri.

Bátran viselj feketét!
A szerencsés szavazók ugyanis kétszemélyes VIP belépőt nyerhetnek a divattervező verseny nagyszabású divatbemutatójára, ahol a fiatal tehetségek munkái mellett megtekinthetik Nanushka (Sándor Szandra) nemzetközi ismertségű divattervezőnk új kollekcióját is.

A szavazók közötti sorsoláson pedig tiéd lehet a Rexona Crystal Kollekcióból, 3 egyedi álomruha valamelyike is!

De ez még nem minden!

Játssz a Rexona termékcsaláddal!

Vegyél egy Rexona női dezodort, és regisztráld magad a rexona.hu weblapon! A sorsoláson értékes nyeremények várnak:
Bátran viselj feketét!

egy vadonatúj SEAT Ibiza 

 

 

Bátran viselj feketét!

 2 db 250 000 Ft-os bankkártya

 

 

 Bátran viselj feketét!

hetente 10 db 20000 Ft értékű H&M vásárlási utalvány

 

 

A játék időtartama: 2010.március 17. – május 12.

Bátran viselj feketét!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top