Ez van!

Nemcsak itthon súlyos gond az iskolai erőszak

  • ELTE TáTK hírlevél
  • 2010. 03. 08.
Az AAP ausztrál hírügynökség által közölt kutatás szerint egyre jobban elharapódzik az iskolai erőszak az országban. Az adatok szerint a gyerekek fele érintett a problémában, 70 százalékuk pedig a legsúlyosabb iskolai problémák közt említi.

Az AAP ausztrál hírügynökség értesülései szerint az ausztrál iskolások fele már erőszakoskodott valamelyik diáktársával, a gyerekek 70 százaléka pedig súlyos problémának ítélte meg az iskolai erőszakot. A kutatás összesen 1000, hét és tíz év közötti gyereket vizsgált, akik korábban részt vettek egy erőszak-ellenes tanfolyamon. Az adatok szerint a probléma sokkal súlyosabb, mint ahogy azt a korábbi kutatások állították. Ausztrál szakértők szerint az erőszakoskodás a játszótéren kezdődött, de mára ez a jelenség a társadalom minden területére kiterjedt.

A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a prevenciós intézkedések ellenére az erőszakoskodás mértéke tovább növekszik az iskolákban. Ezt az állítást az oktatási miniszter is megerősítette, így Ausztrália egyelőre tehetetlenül áll a probléma előtt.

Magyarországon sem ismeretlen a jelenség

Az egyre gyakoribbá váló iskolai erőszakról készíttetett kutatást a magyar oktatási tárca 2009. decemberében. A kérdőíves vizsgálatot 186 középiskolában végezték 11. évfolyamos diákok és pedagógusaik körében. A magyar kutatás két dolgot emel ki, amely az ausztrál tanulmányban nem szerepelt. Egyrészt, a diákok közötti agressziós cselekedetek, mint például a kiabálás és a megszégyenítés, inkább a lányok módszereire jellemző. Másrészt, a gyerekek egymás közti agressziója mellett igen jelentős a tanárokkal szemben elkövetett verbális és fizikai erőszak is. A kutatás eredményeit azonban ellentmondások tarkítják, az erőszakra, illetve annak gyakoriságára másképpen emlékeznek a tanárok és diákok.

A megkérdezett pedagógusok két százaléka állította, hogy fizikai erőszakban részesült valamelyik diákja részéről, valamint minden kétszázadik pedagógus számolt be arról, hogy a szülők agresszívan viselkedtek vele. A diákok 10 százaléka állította, hogy a tanára bántalmazta, ám ezt a pedagógusok mindössze 2,6 százaléka ismerte el. Az adatok alapján megállapítható, hogy a gimnáziumokban a legalacsonyabb, a szakiskolákban pedig a legmagasabb az erőszak mértéke.

Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Philips

A gondtalan nyaralás titka

A gondtalan nyaralás titka

Végre megérkezett a nyár, és vele együtt a megérdemelt pihenés és kikapcsolódás a strandon vagy a vízparton! Hogy a nyaralás igazán gondtalanul teljen, a túlélőcsomagból semmiképp nem hiányozhat egy tökéletes fürdőruha, egy pár csinos papucs, egy elegáns strandkendő, a bőrödnek megfelelő naptej, egy izgalmas regény és egy óriási színes strandtáska, amibe minden belefér... de nem felejtettél el valamit? Hiszen az igazán felszabadult strandolás a sima lábakkal kezdődik! »

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-06-01


  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Tolle

Egészséges ételek és aktív mozgás. Válaszolj, egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás 2012-06-07