A vonulás többnyire nem egy rövid időintervallumú esemény, hanem egy adott faj azonos állományán belül is akár egy-másfél hónapig elhúzódó folyamat. A madárgyűrűzésre is épülő hazai és nemzetközi kutatások kiderítették, hogy többek között a fecskék esetében a domináns, 2-3 éves hímek érkeznek meg először a költőterületekre.

A legkorábban - akár már március közepén - megérkező füsti fecskék "szuper" hímjeinek faroktollai az átlagnál hosszabbak, farokvillájuk nagyobb és szimmetrikusabb, így egyértelműen jelzik a tojóknak az apajelöltek genetikai értékét. A legerősebb, leggyorsabb vonulásra képes, ezért legkorábban érkező hímek konkurensek nélkül foglalhatnak területet. A vizsgálatok igazolták, hogy ezeknek a korábban érkező madaraknak a költési sikere magasabb, mint a későbbieké. A tojók esetében a sebességnél, a korai érkezésnél fontosabb, hogy a lehető legjobb kondícióban érjenek haza, ezért ők a vonulás későbbi hullámait alkotják.

A friss szárny- és farokevező tollazatú, és reményeink szerint elegendő zsírtartalékkal rendelkező fecskék az elkövetkező két hónapban folyamatosan indulnak északra, az európai költőterületek felé. Ebben a több ezer kilométeres utazásban nem sok pihenő szakasz van, a madaraknak minden erejükre, és kifejezetten nagy szerencsére is szükségük lesz a sikeres átkeléshez. A Szahara feletti első résztáv talán a legnehezebb.

Február-márciusban a sivatagban már tavasz van, a bennszülött madarak ilyenkor költeni kezdenek, így az átvonulónak osztozniuk kell ezekkel a sivatagi körülményekben jártasabb egyedekkel a meglévő szűkös táplálékbázison. A kis számú oázis képtelen ellátni a rövid idő alatt átrepülő több százmilliós számú vonulómadár-tömeget, és az egész kontinensen csak a kelet-afrikai vándorlók életét könnyíti meg egy sivatagi "zöld folyosó" - a Nílus.

A napi hőmérsékleti maximumok már ilyenkor is elérhetik az 50 Cº-ot, ami ellen a legjobb védekezés, ha a madarak a lehető leggyorsabban átkelnek rajta, legjobb esetben 2-3 nap alatt. A hőség mellett a sivatagi klíma másik jellemző és figyelembe veendő hatása a folyamatosan erős-viharos szél. A téli és tavaszi időszakban a jellemző szélirány az északi, így a madaraknak szinte folyamatosan széllel szemben kell repülniük, ami többletenergia-felhasználást igényel.

A Szaharában észak felé haladva, a Földközi-tenger partvidékéhez közeledve, több oázisban is megpihenhetnek a szerencsésen idetaláló madarak, de az ember közelében - különösen Észak-Afrikában és a Mediterránrum egyes részein - illegális vadászat és madárbefogás fenyegeti őket.

A Földközi-tenger déli partvidékét elérő madarak a vándorút legnehezebb részét maguk mögött tudhatják, itt megállhatnak néhány napra pihenni, inni és táplálkozni, pótolni az elégetett zsírtartalékokat, mielőtt folytatnák útjukat a tengeren keresztül. A tengerek és óceánok felett a legnagyobb probléma számukra, hogy vihar esetén nem tudnak leszállni a vízre, így mindenképpen repülniük kell tovább vagy elpusztulnak. Segítség viszont számukra az, hogy a Földközi-tenger szigetei (ezek alkotják a mediterrán tenger nagy léptékű köves gázlóit) között csak néhány száz km-es távolságokat kell leküzdeniük. Az európai partvidéket sikeresen elérő fáradt vándorok a további útjukat szárazföld fölött teszik meg, ahol már folyamatosan van lehetőségük táplálkozni és pihenni.