Aktuális

Átok sújtja a híres családot: bűnhődnek a gonoszságokért?

A híres Kennedy család tagjainak életét a balvégzet kíséri, melyről egyesek úgy gondolták, hogy átok, míg mások azt mondják, nehéz karma.

A karma az igazság okkult törvénye, szanszkrit szó, amely azt jelenti, hogy minden cselekedetünk meghozza a gyümölcsét. A karmát elindíthatja egy ős, és családtagról családtagra szállhat, míg végül valaki kiegyenlíti a számlát, de le is záródhat, a család kihalásával. Az átoknak akkor van ereje, és akkor hat, ha valós ok hívja létre. Aki az átkot elmondja, azt igaztalan bántás vagy sérelem éri. Ha ezt nem teszik jóvá, akkor – éppen úgy, ahogyan a karma – az átok is végigvonulhat egy család több generációján keresztül.

A karma és az átok abban is hasonlítanak, hogy gyakran mindkettő eredete, oka rejtett marad az elszenvedői előtt. Hiszen olykor akaratlanul olyan dolgokat is megteszünk, amelyekről nem gondoljuk, hogy valakit megbántunk vele, vagy valakinek kárt okozunk. Ilyenkor azzal sem vagyunk tisztában, hogy ezzel karmát indítottunk el, vagy valaki haragját, átkát vívtuk ki. Családi karma vagy átok esetén pedig fogalmunk sincs, hogy az ősünk mit követhetett el. Akár karma, akár átok, az ember azt érzi, mintha valami akadályozná abban, hogy úgy éljen, ahogy szeretné, esetleg olyan tragédiák történnek a család életében, amelyekre nincs kézzel fogható magyarázat.

Átok sújtja a híres családot: bűnhődnek, mert családokat tettek tönkre?

Sötét ügyek karmája

Ilyen a Kennedy család története is, amelyről megoszlanak a vélemények, hogy vajon átok ül a híres famílián, vagy egy ős által létrehozott karmát képtelenek generációk óta lezárni, netán azt újabbakkal tetézik. Vajon mi a valódi oka annak, hogy az óriási sikerek mellett mélységes tragédiákat kell elszenvedniük?

A család történetét szemlélve, minden valószínűség szerint a karmát az a nincstelen ős indíthatta el, aki Írországból kivándorolt Amerikába. Mégpedig úgy, hogy Amerikában, a megkapaszkodás érdekében, sötét ügyletekben vett részt, amelyet – ha a törvény nem is – a sors egészen biztosan büntet. Aztán ez a karma folytatódhatott tovább, mégpedig azzal, hogy Joseph Kennedy a gazdasági válság idején szintén törvénytelen dolgokat folytatott – főként ingatlan- és whisky-ügyletekkel -, amivel emberek, családok életét tette tönkre, és a vagyonával, a kapcsolataival a háta mögött politikai karrierre tört. Hiába tett meg mindent, nem lett belőle az Egyesült Államok elnöke, de leszármazottai már hatalomhoz jutottak. Ám ők is rendre „beleszaladtak” valamilyen titkos vagy nyíltan törvénytelen, esetleg maffia-ügybe.

 A rabbi átka

Ha az átok szempontjából vizsgáljuk a család történetét, szintén magyarázatot kapunk az egész családot sújtó tragédiák miértjére. Miután Franklin Delano Roosevelt megtudta, hogy legjobb és legbizalmasabb barátja, Joseph Kennedy is jelöltetni kívánja magát az elnökségért, kinevezte őt londoni nagykövetnek, hogy eltávolítsa New Yorkból. Ez sem bizonyult helyes döntésnek, hiszen Joseph Németországgal szimpatizált, és nyíltan antiszemita nézeteket vallott. A nagykövet megjegyzéseiről az amerikai sajtó részletesen tudósított, és az egyik anekdota szerint nagyköveti ténykedése alatt úgy megsértett egy rabbit, hogy az átkot szórt rá és leszármazottaira. És valóban, ahogy a karma törvénye végigvonul az egész családon, úgy az átok is sújtja valamennyi családtagot, de még azokat is, akik a családba beházasodtak.

 Az összekapcsolódás

Mivel a Kennedy család őse úgy alapozta meg vagyonát, hogy a bevándorlás után sötét ügyekbe keveredett, megteremtette saját és családja karmáját.
Mivel Joseph Kennedy szintén piszkos ügyekben vett részt, ráadásul megrögzött antiszemita volt – amit a Szentírás szerint Ábrahám óta súlyos átkot von maga után -, nemcsak a karmát vitte tovább, hanem megátkozták, amit a karmával együtt továbbadott a leszármazottainak. Vagyis akármelyik szempont szerint vizsgájuk a Kennedy család történetét, bizonyos, hogy a karma és az átok összekapcsolódik. Mégpedig Joseph Kennedy személyében, akinek elsőszülött fia és kedvenc lánya néhány éven belül repülőbalesetet szenvedett. Ezután pedig nem volt olyan Kennedy családtag, rokon, akivel ne történt volna valami végzetes.
Gondoljunk csak a legutóbbi két esetre, amikor a dallasi merényletben meggyilkolt J. F. Kennedy feleségének, Jacqueline-nek egy rokona ült azon a repülőgépen, amely 2001. szeptember 11-én a Pentagonba csapódott. Vagy napjaink botránya, amikor Arnold Schwarzeneggert azzal vádolta meg Brigitte Nielsen színésznő az életrajzi könyvében, hogy Kalifornia jelenlegi kormányzója szerelmi viszonyt folytatott vele, miközben J. F. Kennedy unokahúgát, Maria Shrivert készült érdekből feleségül venni. A botrány sokat rontott Schwarzenegger jó hírén választói körében, Kennedy-leszármazott felesége pedig idegösszeroppanást kapott. Ezzel úgy tűnik, a családi karma nem zárult le, és az átok ereje sem gyengült…

A legfrissebb szám tartalmából:

Hol járunk álmainkban? Az álmok titokzatos világa
A világ leghíresebb álmai
Demjén Ferenc: A társam megváltoztatta az életem
Égi útbaigazítás Lourdesban
Egy vérbeli boszorkány: Malek Andrea

Itt tudsz előfizetni, KATT IDE!»

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top