Végre, eljött a pillanat! Öltönyben, szigorúan csomózott nyakkendővel írom e sorokat, mert végre kedvére teszünk a tévézés ellenségeinek. Tudjátok, akik egy beszélgetés vagy egy internetes cikk kapcsán rögvest rápirítanak a hozzánk hasonló, menthetetlen tévénézőkre:

„Hm, ti még néztek tévét? Ó, nekem már rég nincs tévém, vagyis van, de elromlott, és nem csináltattam meg, és ettől sokkal jobb lett az életem. Bizony, én már EGYÁLTALÁN nem nézek tévét, nektek sem kéne, vagy legfeljebb a Discoveryt meg ilyeneket. Bizony!”

Hát legyen. Van ugyanis két olyan műsor a Discoveryn, amelyek a fent említett kritikusoknál sokkal furmányosabban érik el, hogy Joshi és Mónika nyúltagyvezérelt produkciói mellett valóban okosodjunk a tévét nézve.

Elsőként a Time Warp (Amikor megáll az idő) duóját kell kicsit magasztalnom. Ha bárkit azzal kecsegtetnék, hogy Jeff Lieberman, a Massachusettsi Technológiai Intézet kutatója a fizika törvényszerűségeit tárja fel, erőkart és közegellenállást magyaráz, akkor kevesek érdeklődését kelteném fel. Aki viszont egyszer megtapasztalja, amit Jeff (a „tudós” képétől eltérően laza, közvetlen srác) és az operatőr Matt Kearney művel, garantáltan a képernyő előtt ragad. Ezek a fickók ugyanis olyan kamerákkal dolgoznak, melyek a szokásos, másodpercenkénti 24 képkocka helyett 30 000 rögzítésére képesek – a végeredmény pedig gyönyörű felvételek sora. Hétköznapi dolgok hétköznapi reakciói válnak sci-fibe illő látványelemmé: egy falhoz vágott üveg „hullámzása”, a légkalapácsos, nagydarab fickó minden porcikáján végigfutó rezgés, a gördeszkások trükkjei vagy egy aláhulló vízcsepp is hihetetlenül szórakoztató ilyen lassítás mellett.

Vízzel teli lufi becsapódása az arcon

Jeff pedig, aki maga is része a kísérleteknek, mindeközben szinte észrevétlenül adja át a látvány megértéséhez szükséges tudást, érthető nyelven elmagyarázva, hogy miért marad egy szempillantásnyi időre egyben a kipukkasztott lufi tartalma, vagy mitől tud a BMX-es srác felugrani az oszlop tetejére. Biztos bennem van a hiba, de ha életem összes fizikaórájának emlékét egybegyúrom, akkor sem jön ki annyi, mint amennyit a látványos felvételekből és a melléjük kapott magyarázó szövegekből tanultam. Ja, és nyilván nem véletlen, hogy míg annak idején B. tanár úrhoz a Kispál és a Borz nem ment be elmagyarázni, hogy mi van az ellenállással, ha a tekercsbe berakok egy vasmagot (és őszintén, előfordult már veletek, hogy úgy ébredtetek: „hm, ma már tényleg be kéne raknom a vasmagot a tekercsbe”?), addig ebben a műsorban a Metallica vendégszerepelt. Saját stúdiójukban voltak alanyai a „nagy lassításnak”.

Time Warp

Mást és más módon, még lazábban tanítanak a Mythbusters (Állítólag…) alkotói. Ők ugyanis a városi legendáknak járnak utána, azoknak a sztoriknak, melyek akár aktuálisan, a modern kor eszközeihez igazodva, akár évszázados legendaként cirkulálnak a kollektív tudatban. A mozifilmek speciális effektusainak felelőse, Jamie Hyneman, és régi kollégája, a robotok és a mechanika szakértője, Adam Savage vezetésével indult a később Tory, Kari és Grant bevonásával kibővített csapat műsora. És hogy mit csinálnak? Egész egyszerűen: kipróbálják! Végre egyszer a végére járnak az összes olyan pletykának, legendának, mely úgy kezdődik: állítólag…

A végigjátszható esetek száma pedig végtelen, naponta támadnak újak, vagy kerülnek elő történelmi keretbe ágyazott régi-régi történetek. Kigyulladhat-e a földeken, műtrágyával is dolgozó mezőgazdasági munkás farmerje a napsütés erejétől? Képes-e felrobbanni a mellimplantátum? Készíthető-e papírból íjpuska, és meg lehet-e ölni valakit egy megfelelő szögben és erővel eldobott kártyalap éles szélével? Működhetnek-e a képregényhősök falmászó „kütyüi”?

A Mythbusters csapata

Kipróbálják. Ballisztikai zseléből öntött, realisztikus figurával a halálos próbákat, de saját magukon is tesztelve a túlélhetőket (ezért aztán pörkölődnek a szemöldökök, fogynak a sebtapaszok). Te pedig folyamatosan meglepődsz: hol azon, hogy mekkora butaságot képes „állítólag megtörtént” felkiáltással terjeszteni a nyilvánosság, hol egy biztosnak hitt történet cáfolatán, hol egy hihetetlennek tűnő sztori igazolásán.

Nézd ezeket a műsorokat, és te is okosabb leszel. Vagy nézz bármi mást, ami jólesik – a „tévé nélkül élek, tökéletes boldogságban” sztorit pedig ne hidd el; hamis az a szabadság és öröm, amelyet csak úgy élhetek meg, ha kényszeresen bizonygatom a többi hozzászólónak tévékritikák alá biggyesztett kommentekben.