Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
„Azt kérdeztük magunktól, hogy milyen arcot adhatnánk a vírusnak. Ez az arc azonban semmiképpen sem lehetett kedves" - idézi a Magyar Távirati Iroda Dirk Silz reklámszakembert, „Az AIDS tömeggyilkos" elnevezésű kampányt kigondoló Das Commitee reklámcég kreatív igazgatóját. „A kampány célja, hogy felrázzuk az embereket, és, hogy újra a középpontba állítsuk az AIDS problémáját, illetve visszaszorítsuk a védekezés nélküli szexuális együttlétek egyre növekvő számát" - tette hozzá a reklámszakember.
A hirdetésben egy védekezés nélküli szexuális együttlét elmosódott képsorai láthatók, csupán a film legvégén ismerhető fel Hitler arca. A kisfilmet „Az AIDS tömeggyilkos" felirat zárja. A reklámot a német televíziók és mozik vetítik majd, de elérhető a www.aids-is-a-mass-murder.com internetes oldalon is.
A Joszif Sztálin és Szaddám Huszein hasonmásainak plakátjait is felvonultató kampány, a Regenbogen (Szivárvány) nevű AIDS-szervezet együttműködésével készült el. A világszerte eddig 30 millió ember halálát okozó betegség naponta mintegy hatezer emberrel végez - derül ki a figyelemfelkeltő akcióból. A második világháborúban körülbelül 60 millió ember lelte halálát - hangsúlyozták összehasonlításképpen a készítők. A reklámot bírálók ugyanakkor úgy gondolják, hogy a kampányfilm megbélyegzi a HIV-vírussal fertőzött embereket.
Legújabb a címlapról:
Bosszú az exen – foghúzás, hajvágás, kocsialázás
Teljes élet allergiásan is!
Bosszút állni nem szép dolog, de valljuk be, néha bizony jólesik. Csajokat és pasikat kérdeztünk: a csonkítástól a „puha pöcsig” minden szóba került.
Gyerekként nem értjük, miért kell a mamánknak a „dolgozóba” járni, nekünk meg iskolába, miért nem lehetünk mindig együtt. Később aztán igazat adunk neki – és nemcsak ebben. Winkler Nóra mesél.
Húszévesen még sok minden előttünk áll, de vannak dolgok, amik egy percet sem várhatnak!
Végre fordult a kocka, most pénteken fagytunk, hétvégén viszont mehetünk sütkérezni a szabadba.
2 hozzászólás
9 hozzászólás
8 hozzászólás
8 hozzászólás Már 961 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30