Egy koi pontyot kellene tetoválni a jobb vállamra!

Hétköznaponként este hétkor rendszeresen a Discovery Channelre kapcsolok. Modern művészettel foglalkozó műsort nézek – indokolnék garbós bölcsészek társaságában. Egy volt izraeli mesterlövésznek és hasonló cimboráinak a mindennapjait nézem – mondanám a nagydarab kopaszoknak. Ez a legjobb celebvalóságshow! – győzködném Győzike műsor nélkül maradt rajongóit.

Ami James

Mind igaz, egyébként. A Miami Ink kiváló hibrid műsor, mely egy tetoválószalon életét mutatja be. A főnök Ami James, aki külsőre olyan, mintha Vin Diesel emberi méretűre fogyna, lenne mimikája, és három számjegyű IQ-ra tenne szert. Ő egy volt mesterlövész az izraeli hadseregből, aki amolyan igazi pater familiasként fogja össze a csapatát; egy szétvarrt, kopasz fickó, akinek olyan aurája van, hogy szinte tolja maga előtt a levegőt. Nem mellesleg pedig hihetetlenül tehetségesen rajzol, illetve tetovál. Nem ugyanaz a kettő! Az utóbbihoz ugyanis kell a nagyon alapos műveltség, mely Ami esetében főleg a japán tetoválókultúrában megdöbbentően széles. Vele nem történhet meg az, hogy a kandzsikat egy étlapról másolja ki, és a wasabis szusi jelét behazudja Nagy Erős Tigrisnek. Tudja, hogy a tigristől a sárkányon át a koi pontyig mit és hogyan szabad bőrbe vésni. A végeredmény pedig minden esetben gyönyörű.

Kell aztán nagy adag felelősség és emberismeret. Sok pénzért sem csinál vacakot, vagy olyat, ami nem illik a vendéghez… és kell a sziklaszilárd hitelesség, hogy tudod, nem pózer a fickó, nem valami hamisságot akar neked eladni. Nyugodtan rábízhatod, hogy életre szólóan megjelöljön.

A műsor egyik fontos tanulsága egyébként épp az, hogy érdemes szakítani az előítéletekkel. A főszereplők mind tokától bokáig teletetovált fickók és csajok, de amint a szemed megszokta, már nem úgy nézel rájuk, mint a nyugdíjas néni a buszon „ezekre a mai fiatalokra”. Főleg, hogy a tetoválószalon akkor is egy munkahely, ha ott alternatívnak mondott életformák külső jegyeit osztogatják. Még cigizni is kijárnak a bolt elé, nem bent füstölnek.

A többi szereplő is telitalálat, a visszafogott értelmiségi Chris Garver, a link latin nőcsábász Chris Nunez, és Darren Brass, a vigyorgó manó. Mind jó arcok, és mind igazi műalkotásokat képesek bőrbe karcolni. Lazításnak meg ott van az örök balfék japán segédjük, Yoji Harada, akivel mindig történik valami.

Ennek az (amerikai) műsornak a legnagyobb ereje egyébként épp abban van, amiből a magyar gyártású produkciók leginkább hiány szenvednek: az aprómunka becsülete, a tervezés, az arányérzék, a hiteles figurák és az önmagukban is megálló produktumok. Mit jelent ez?

A Miami Inkben például minden tetoválásról készül egy utólagos fotó, melyet a műsorban is bemutatnak. Veszik a fáradságot, és pár hét múlva felkeresik a legutóbbi alanyt, az immár behegedt, színhelyes tetoválást lefotózzák, és bemutatják a róla szóló részben. Minden esetben… ehhez képest a Megasztárban már annak is örültünk, ha a színpadon lévő énekesnek bekapcsolták a mikrofonját.

Nyilvánvaló, hogy vannak fikciós elemek a sorozatban: nem biztos, hogy valóban annyira mérges Nunez Amira, mint azt láthattuk, de legalább valódi problémákat nagyítanak fel a kamera kedvéért – ehhez képest nálunk egy kitalált szerelem miatt Kolumbiába utazott Senorita Szöszi, hogy ott kitalált helyzetekben kitalált megoldások során eljusson a kitalált pasijához.

A végeredmény pedig önmagában is megáll a lábán: gyönyörű tetoválások, melyeket ugyanolyan szívesen akasztanál vásznon, bekeretezve a nappalid falára, ahogy mások azokat a testükön hordják… sokáig gondolkodtam a hatásos, magyar ellentétpáron, végül arra jutottam, csak annyit írok: már kapható Fekete Dávid lemeze!

Mindazok, akik hétköznap esténként velem együtt a Miami Inkre kapcsolnak, látni fognak egy csapat szórakoztató, szimpatikus fickót (illetve egy darabig ott van még Kat, a megdöbbentően egyedi fekete-fehér tetkókat készítő csaj is), akik keményen dolgoznak, de azzal foglalkoznak, amit a legjobban szeretnek. Látni fognak egy érdekes, egyáltalán nem durva vagy erőszakos kultúrát, mely semmiben nem „alávalóbb”, mint amit magasra gombolt ingben izzadó, komoly emberek szoktak elővezetni. Látni fognak valóban gyönyörű tetoválásokat, egyedi művészeti alkotásokat – leesik az ember álla, hogy miket hoznak össze egy tűvel és pár tubus festékkel. Összességében pedig látni fognak egy közel tökéletesen összerakott tévéműsort, mely egyszerre vagány, trendi, és mégis becsületes iparosmunka.