2017. 03. 31. Árpád

Szeretnem kell a fiam barátnőjét? - Soma Mamagésa válaszol

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A kisebbik fiamnak olyan barátnője van, akit el tudok ugyan fogadni, hiszen most még nincs tétje a kapcsolatuknak, de bizony nem szeretném, ha ő lenne a menyem, vagy az unokám anyja. Meddig szólhatunk bele gyerekeink kapcsolataiba?
2009. 06. 18. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Kedves Soma!

Elolvastam a válaszodat a Segítség, az anyám utálja a pasimat » című levélre. Magam is anya vagyok, két felnőtt fiúgyerekkel. Már kisgyermekkorukban is az volt az alapállásom, hogy akit a gyerekem
szeret, azt én is szeretem. Ugyanilyen örömmel fogadtam a fiúk első barátnőit is.

Szeretnem kell a fiam barátnőjét? - Soma mamagésa válaszol

 
Most a kisebbik fiamnak van egy ideje olyan barátnője, akit el tudok ugyan fogadni, hiszen most még
nincs tétje a kapcsolatuknak, de bizony nem szeretném, ha ő lenne a menyem, vagy az unokám anyja.
(Meg is mondta, hogy nem szereti a gyerekeket, és ő sem szeretne.) Természetesen sok minden történhet még az életben, lehet, hogy ez a veszély nem is fenyeget! Akkor is, ha tudod, hogy nem élheted a gyereked életét, mégis szeretnéd őt megóvni. Hol az a határ, ami még nem beleszólás, de mégis valamiféle figyelmeztetés a kapcsolatát illetően? Hiszen azért van felelőssége is egy szülőnek, még akkor is, amikor a gyereke már felnőtt.

Hogyan és meddig mehetünk el – gyerekeink életét tekintve – szülői felelősségünk gyakorlásában?

A választ előre is megköszönve, üdvözlettel:

Andrea

 Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu


Kedves Andrea!

Szeretnem kell a fiam barátnőjét? - Soma mamagésa válaszolNagyon is jellemző szülői probléma az a kérdés, amelyet fölvetettél. Biztos, hogy nagyon sokan vívódtunk, vívódunk azzal, hogy mi az, amitől megóvhatjuk a gyermekünket, és mi az, ami az ő sorsa, és meg kell élnie.

Nem tudom, mennyi idős lehet a kisebbik fiad, lehet, hogy még hosszú évekbe kerül, míg megtalálja az igazit. (Ha rajtam múlna, én a lányoknak átlagban 25, a fiúknak 30 alatt nem javasolnám a szülővé válást, persze a sors a magasabb erő.) Az, hogy a párok nagy többsége egy idő után arra vágyik, hogy legyen gyermeke, a legősibb hozott programunk egyike. Genetikai kód, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy népesedjen a bolygónk. Ha a legalapvetőbb ősi ösztön nem működik a fiad barátnőjénél, annak mindig lelki sérülés áll a hátterében. Ez fakadhat az ő egyéni életéből, de lehet hozott, generációs stressz is. Ha egy felnőtt nő ilyet mond, hogy nem szereti a gyerekeket, és ő sem szeretne szülni, annak nyomós oka kell hogy legyen. (Épp ilyen alapvető sérülés, ha valaki nem lesz gondoskodó anya.)

Elmesélek néhány idevonatkozó történetet, amelyekkel különféle terápiákon találkoztam. Az egyik lelki wellnesshétvégémen volt egy hölgy, aki elmesélte, hogy nyolc éve együtt van a férjével, és mivel már elmúltak 30 évesek, többször szóba került a gyermekvállalás, a család is nyúzza őket. A lány azonban még nem érzi, hogy igazán belülről, zsigerileg vágyna a babára, ráadásul már több mint négy éve nem védekeznek, és nem esik teherbe. A finom, 36 fokos termálvízben való születésterápia során az derült ki, hogy feltehetően hosszabb ideig benn ragadt a szülőcsatornában, és ez olyan negatív emléket hagyott benne, hogy ennek az érzésnek a megélését nem akarja továbbadni a gyermekének.
És ha már itt tartunk, elmesélek egy másik, nagyon tanulságos történetet is. Egy másik nő, aki évek óta szeretne gyermeket (alkalmas rá fizikailag ő is, a férje is), hat éve nem fogan meg. Már elkezdett az egyik mesterséges megtermékenyítő intézetbe is járni, ahol sajnos csak minimális szinten nyújtanak segítséget a lelki gyógyulásban. Egy transzlégzéssel egybekötött regressziós belső utazás során az derült ki nála, hogy az előző életében belehalt a szülésbe, és ez az emlék, az ettől való félelem blokkolta őt az anyaságban.
Szintén az egyik lelki wellnesshétvégémre jött el az a hölgy, aki 30 fölött még mindig nem vágyott gyermekre. Én ennek fő okaként azt láttam, éreztem, hogy (saját elmondása szerint) utálja az anyját. Ha valaki nem tiszteli, nem fogadja el a szüleit olyannak, amilyenek, annak mindig komoly következményei vannak, és sokszor több generáción át hatnak. Ez a törvények törvénye. Az a nő, aki nem tiszteli az apját, minimális az esélye, hogy valaha harmonikus kapcsolata legyen egy férfival. És az a férfi, aki nem tiszteli az anyját, az egyetlen nőt sem fog igazán tisztelni! Az a férfi, aki nem tiszteli az apját, a saját férfiénjét sem, és az a nő, aki nem tiszteli az anyját, a saját női énjét sem becsüli igazán. A szülők iránti negatív érzések nagyon komoly blokkokat okoznak, nem véletlen, hogy minden vallás és spirituális tan egyik alapja a szülők tisztelete. Ilyenkor szokták nekem mondani: és mi van akkor, ha nincs miért tisztelni, mert alkoholista volt, ütötte az anyámat, börtönbe került, sose szeretett bennünket? Azért tiszteld, mert neki köszönheted az életedet. Pont. Ennyi.

Szeretnem kell a fiam barátnőjét? - Soma mamagésa válaszolA szülő-gyermek kapcsolat hierarchikus, a szülő a nagy, a gyermek a kicsi. Ettől függetlenül persze a szülő nem élheti felnőtt gyermeke életét, de szeretetteli figyelmeztetését, óvó tanácsait jó, ha elmondja gyermekének, és hogy a gyermek ezzel mit kezd, az az ő dolga lesz. Ha valaki a legalapvetőbb ösztönt, az anyai ösztönt nem vágyja megélni, a lényeg az, hogy ennek oka van, és hogy ez változhat. Ha az illető tudatos ember, akkor könnyű dolga van. A különféle terápiák, segítő módszerek által felkutathatja az okot, és feloldhatja ezt a blokkot, stresszt, elindítva ezzel a változást. Ha erről hallani sem akar, az idő akkor is hozhat a lelkében gyógyulást, változást. Egyelőre nem lehet tudni, hogy vajon nem az-e a fiadnak a sorsa, karmikus feladata, hogy épp az ő türelme, feltétel nélküli, elfogadó szeretete gyógyítsa meg ezt a lányt. Most persze ez hülyén hangzik, olyan, mintha azt mondanám, hogy beteg, mert nem akar gyereket, pedig nem erről van szó. De nem gondolom azt, hogy mindenkinek az a sorsa, hogy anya legyen. Az persze furcsa, hogy nem szereti a gyerekeket, de attól még élhet kiegyensúlyozott, boldog életet. Eszembe jutott az a sztori, amikor megkérdezték Weöres Sándort a Bóbita megírása után: „Ugye, Sanyi bácsi, maga szereti a gyerekeket?” Erre ő: „Jaj, dehogy szeretem! Olyan zajosak!” És mégis ő volt a tüneményes, szeretni való, zseniális Weöres Sándor, aki egy kincsestárat hagyott maga után.

Szóval, kedves Andrea, nyugodtan mondd el a fiadnak az aggályaidat, aztán bízd rá, hogy dönt. Esetleg beszélgess el a barátnőjével is, elfogadva és megértve őt (nem szemrehányóan), kutakodva, kérdezgetve, hogy vajon ő mit gondol, mi állhat ennek az érzésnek a hátterében. (Milyen az anyukájával a viszonya, milyen volt a gyermekkora, mesélt-e neki az anyukája arról, ő hogy született?)

Próbálj meg bízni a fiadban, mert az aggályoskodás az az energia, amely mindenkit lehúz.

Minden jót:

Soma Mamagésa

Olvass tovább

Hozzászólások
Szeretnem kell a fiam barátnőjét? - Soma Mamagésa válaszol