Ez van!

Tekerj a békéért!

  • Nők Lapja Cafe
  • 2009. 02. 24.
Béke, fenntarthatóság, interkulturalitás, európai párbeszéd. Ezek a kifejezések rendre elhangoznak, de gyakran nincs mögöttük tartalom, és mi magunk sem tudjuk, mit takarnak igazán. Egy csapatnyi fiatal arra vállalkozott, hogy a gyakorlatban mutatja be, miről szólnak a fenti szlogenek.

Ehhez pedig olyan eszközt választottak, amely rajtuk kívül sokunk életében jelen van: a biciklit. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett Green Bikes For Peace projekt keretén belül öt magyar fiatal további négy ország küldötteivel együtt sokkal többre vállalkozik, mint egy egyszerű biciklitúra. Egyrészt távolságot sem kilométerekben, hanem kilométer-ezrekben tervezik az ókori Római birodalom keleti határvidékén - az olaszországi Velencéből Pécsig, érintve 2010 másik európai kulturális fővárosát, Linzt. Másrészt zöld üzenetet és vidámságot visznek magukkal, amelyet minél több emberrel szeretnének megosztani.

 

Az út igazi valóságshow-ként követhető majd az interneten, az arra vállalkozók pedig önköltséges alapon csatlakozhatnak a 25 túrázóhoz. Az érintett városokban olyan interaktív, fiataloknak, családoknak és gyerekeknek szóló programokkal várják majd az érdeklődőket, mint a bringás karnevál Győrött, környezettudatos használati tárgyak piaca Budapesten, varázskert utcabál Pécsett. A tervek között szerepel köztéri szoboravatás, vagy egy pet-palack hajó megépítése és a Dunán való leúsztatása Linztől Budapestig.

Ugyan a túra 2009. június 19-én indul, egyes hozzá kapcsolódó programok és pályázatok már jóval korábban elkezdődnek. Ilyen például a márciusban induló fotó és street art pályázat, vagy az áprilisban a középiskolások körében meghirdetett környezetnevelési vetélkedő.

A Green Bikes For Peace blogján a lakosság mellett a különböző civil szervezetek is nyomon követhetik a projekt alakulását, ezzel számos gyakorlati tanácsra is tapasztalatra tehetnek szert egy hasonló programterv létrehozásához. A projekt fő támogatója a Merlin.

www.greenbikesforpeace.eu

Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Bosszú az exen – foghúzás, hajvágás, kocsialázás

Bosszút állni nem szép dolog, de valljuk be, néha bizony jólesik. Csajokat és pasikat kérdeztünk: a csonkítástól a „puha pöcsig” minden szóba került.

„Lassan megértettem, miért nincs velem mindig”

Gyerekként nem értjük, miért kell a mamánknak a „dolgozóba” járni, nekünk meg iskolába, miért nem lehetünk mindig együtt. Később aztán igazat adunk neki – és nemcsak ebben. Winkler Nóra mesél.

11 dolog, amit szeretnénk megélni 20 éves korunkig

Húszévesen még sok minden előttünk áll, de vannak dolgok, amik egy percet sem várhatnak!

Megdőlt a hidegrekord!

Végre fordult a kocka, most pénteken fagytunk, hétvégén viszont mehetünk sütkérezni a szabadba.

Hirdetés Philips

A gondtalan nyaralás titka

A gondtalan nyaralás titka

Végre megérkezett a nyár, és vele együtt a megérdemelt pihenés és kikapcsolódás a strandon vagy a vízparton! Hogy a nyaralás igazán gondtalanul teljen, a túlélőcsomagból semmiképp nem hiányozhat egy tökéletes fürdőruha, egy pár csinos papucs, egy elegáns strandkendő, a bőrödnek megfelelő naptej, egy izgalmas regény és egy óriási színes strandtáska, amibe minden belefér... de nem felejtettél el valamit? Hiszen az igazán felszabadult strandolás a sima lábakkal kezdődik! »

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07


  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30