Szórakozzunk

2+1 kihagyhatatlan kiállítás

Ha kimozdulnál otthonról, de a kinti programokhoz még nem fűlik a fogad, látogass el egy izgalmas kiállításra! Három tuti tippünk is van neked.
Láthatatlan kiállítás

A kiállítások általában az öt érzékszerv közül a látáson keresztül érzékelhetők. A Láthatatlan kiállítás azonban éppen ezt az érzékszervet fogja vissza, ugyanakkor teret enged a többinek. A Láthatatlan kiállításon nincs semmi látnivaló, ha nem számoljuk az „előcsarnokban” bemutatott néhány tárgyat, viszont főszerepet kap a tapintás, a hallás, a szaglás és az ízlelés.

A kiállítás résztvevői belépnek a puha feketeségbe, és egy vak „idegenvezető” segítségével hétköznapi helyszínekkel ismerkedhetnek meg – egészen új szemszögből. Miközben vakon, tapogatózva sikerül beazonosítani egy-egy dolgot a konyhában, az utcán vagy a bárban, kiderül, hányszor is használjuk a „látom” kifejezést, még akkor is, amikor szó szerint ez nem igaz.

A kiállítás felfogható egy láthatatlan tudás- és alkalmazkodási próbának, ahol saját képességeinkről és határainkról is nagy felfedezéseket tehetünk. Ám nem utolsósorban nagy kaland, és empátiaébresztő, ezért felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt izgalmas élményt kínál.

A kiállítás azonban nem teljesen a való élet másolata, ugyanis a vaksötétben botorkáló érdeklődőknek nem kell szembenézniük éles vágóeszközökkel, türelmetlen embertársakkal és így télvíz idején a végtelen hómezővel. Az „idegenvezető” elmondja, mire lehet számítani a következő lépésnél, és segít tájékozódni. Társasága és helyismerete biztonságot nyújt. Bár első hallásra félelmetesnek tűnik a sötétség, a látogatók többsége élményekben gazdagon és azzal a szent elhatározással távozik, hogy ha legközelebb meglát egy fehér botot, azonnal segíteni fog.

Tipp: A kiállítás speciális része a Láthatatlan vacsora, amely külön tarifával meghirdetett időpontokban próbálható ki. Mindenféle vizuális inger nélkül a vacsora egészen szokatlanná válik. Hiába az ismerős illatok és ízek – ahogy a szem cserbenhagyja az érzékelést, az ízlelés és a szaglás felerősödik, és olyan apróságok felfedezésére nyílik lehetőség, amelyek az ingerdömpingben sokszor alig észrevehetők.

A fehér bábuk tetején apró gomb található, és a fehér mezők mélyebben tapinthatók.
A fehér bábuk tetején apró gomb található, és a fehér mezők mélyebben tapinthatók

 

Cím: Budapest X. kerület, Népliget – E-Klub épülete (táblák segítik a tájékozódást)
Megközelítés: M3-as metróval (Népliget megálló), illetve az 1-es villamossal, a 99-es és a 103-as busszal.
Bejelentkezés: a www.lathatatlan.hu-n keresztül a „Foglalj jegyet!” menüpontban vagy a 20/771-4236 telefonszámon.
Megtekinthető: 2009. június 30-ig
Nyitva tartás:
hétfőtől péntekig: 12.00–20.00, hétvégén: 10.00–20.00
Belépőjegyek:
• Felnőttjegy: 1450 Ft
• Diák- és nyugdíjasjegy: 1200 Ft
Honlap: www.lathatatlan.hu »

Legvidámabb barakk


Nem is volt olyan régen, amikor a kisdobos- és úttörő-igazolványba beragasztották a kék és piros nyakkendős képeket, és hiába voltak fekete-fehérek a képek, a nyakkendő színét tudtuk. A fene se gondolta volna, hogy ilyen hirtelen múlt és ezzel együtt történelem lesz a gyerekkorunkból, no meg szüleink fiatalságából. Lelkesen gyűjtöttük a kártyanaptárakat, utáltuk a szocialista divat szerint gyártott tapétát, és szívünk szerint a Gránit bögréket valami finom porcelánra cseréltük volna.

Fotó: VAM Design Center
Fotó: VAM Design Center

 

A Legvidámabb barakk kiállítás gerincét 200 MTI-fotó alkotja, amely megidézi az ötvenes évektől a szocializmus mindennapjait és divatját. Az MTI fotóarchívumából sport, kultúra, divat, mozgalmi képtár, ipar és mezőgazdaság témakörök korabeli fotói kerültek kiállításra.

Fotó: MTI (Rózsa László)
Fotó: MTI (Rózsa László)

A képek múltidéző emlékhívók azoknak, akiknek élete kisebb-nagyobb része azokra az évekre esik, a fiatalabbaknak pedig élő történelem a „poros padlásról”.

Ugye, már a gondolatra mindenki azon kezd el töprengeni, hogy vajon a lakás melyik rejtett zugában rejtőznek a piros műanyag dobozos Kiváló Dolgozó kitüntetések, az úttörősíp, a bádogjátékok és a sokat látott Rakéta porszívó. A kiállításon lehetőség van személyes tárgyak leadására és ezzel a kiállítás anyagának bővítésére.

Tipp: aki személyes tárggyal járul hozzá a kiállítás anyagához, kedvezményesen nézheti meg a kiállítást.

VAM Design Center

Cím: Budapest VI. kerület, Király u. 26.
Megközelítés: M1-es, M2-es és M3-as metróval a Deák tér megálló, és onnan néhány perces séta a Király utcában.
Bejelentkezés: jegyelővétel ajánlott
Megtekinthető: 2009. március 15-ig
Nyitva tartás: mindennap 10.00–18.00
Belépőjegyek:
• Felnőttjegy: 1500 Ft
• Diák- és nyugdíjasjegy: 1000 Ft
Web: www.vamdesign.hu/barakk »

 

Mindenütt hódít... Reklám a Nagy Háborúban (1914–1918)

Igaz, csak február végén nyílik meg a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Hadtörténeti Múzeummal közösen rendezett kiállítása, de már most érdemes bejegyezni a "naptárba". A nagyszerű tárlat a háborús hétköznapokat idézi meg a reklám tükrében. Igazi különlegességek a kor kiváló grafikusainak (Bér Dezső, Bíró Mihály, Bortnyik Sándor, Földes Imre stb.) színpompás plakátjai: árut kínálnak, kávéházba, mulatóba, moziba invitálnak, hadikiállításokat hirdetnek, jótékonyságra és hadikölcsönök jegyzésére buzdítanak. Ma már abszurdnak tűnő újsághirdetésekkel is találkozhat majd a látogató, és meggyőződhet arról, hogy a reklám a háborúban, a legtragikusabb események közepette is reklám maradt.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Cím: 1051 Budapest, Szent István tér 15.
Megtekinthető: február 27. – május 31.
Nyitva tartás: kedd kivételével 11–19 óráig
Honlap: www.mkvm.hu »

 

Kiállítás.lap.hu »
Virtuális kiállitás.lap.hu »

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

Csajfilmek minden mennyiségben! Hétvégi moziajánló

Carrie Bradshaw ezúttal Carrie Prestonná átalakulva hódít a Szex és New York 2-ben, Londonban a srácok megmutatják, hogyan keresztezhető a streetdance a balettel, és egy varázsdada visszatér, hogy...

Álommeló hat dollárért

Különleges taktikával szerezte meg a vágyott munkahelyet egy amerikai reklámszakember. Szülinapos buszsofőrnek éneklő utasok és egyéb megható videók e heti webes ajánlónkban.

A kis képernyőről a nagyvászonra: 5 híres sorozatadaptáció

Carrie Bradshaw másodszor is visszatér a nagyvászonra, hogy meglovagolja a Szex és New York sorozat népszerűségét. A Nők Lapja Cafe a premier kapcsán összehasonlított néhány híres sorozatadaptációt...

A francia szintetizátormágus újra Budapesten

Jean Michel Jarre hamarosan újra Budapestre látogat, hogy egy fantasztikus show-val kápráztasson el bennünket, ahol teljes életművéből hallhatunk majd dalokat.

Hirdetés Szerelemhetek

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Nagyon szeretsz valakit? Netán ki mered jelenteni, hogy szerelmes vagy? Akkor játssz velünk! Lepd meg őt (vagy Őt) egy kedves üzenettel, és nyerj! »

Már 990 Ft-tól kapható

NŐK LAPJA KONYHA ételtárolódoboz-szett a CURVER-től! A 3 db-os szettet keresd a nagyobb hiper- és szuper- marketekben! »

Nagyon szeretsz valakit, vagy szerelmes vagy? Vallj szerelmet 150 karakterben és nyerj!

Sorsolás: 2012-02-14

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01


Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

 
A Bankár
Frei Tamás :
Online ár:
2 974 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv