Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
A közös tánc kiszabadítja az egyént az elszigeteltségéből, egy csapásra elillan az esetlegesen ránk telepedett depresszió, és máris sokkal jobban érezzük magunkat. Emellett erősödik a szívünk, az érrendszerünk, az immunrendszerünk, és nem utolsósorban élénkül a csont- és porcanyagcserénk is, tehát a tánc segít megelőzni a betegségeket is. Nincs az a gyógyszer, ami az ember egészségére pozitívabb hatással lenne, mint a mozgás és mindenek előtt a tánc.

Köztudott, hogy a szívbetegek gyógyulására rehabilitációs programokat állítanak össze, amely részben életmód-változtatásból (zsíros ételek, alkohol, cigaretta kerülése), valamint sportgyakorlatokból (kerékpározás, futópad, fitneszterem stb.) áll.
Olaszországban, a Lancisi Kardiológiai Rehabilitációs Központban azt tapasztalták, hogy a páciensek 70 százaléka menet közben abbahagyja a felépítő programot. „Ki kell találnunk valamit, ami a betegeknek jobban megfelel" - mondta Romualdo Belardinelli, az intézet igazgatója.
Vezetésével tavalyelőtt végeztek egy nyolchetes kísérletet 110 olyan beteggel, akiknek korábban szívelégtelenségi problémái voltak: 44 személy a hagyományos rehabilitációs programot végezte a fitneszteremben a futópadokon, kerékpárokon. Másik 44 heti háromszor tánctanfolyamon vett részt alkalmanként 21 percen át, ahol lassú és gyors keringőt táncoltak. 22 személy pedig semmiféle testgyakorlatot nem végzett.

A nyolc hét elteltével összehasonlították a kísérleti alanyok különböző mutatóit: Egyáltalán nem tapasztaltak javulást annál a 22 személynél, aki semmit nem mozgott. A két aktív csoportnál a szív- és tüdőműködés nagyjából azonos mértékben javult. Az oxigénfelvétel a fitnesztermieknél 16%-kal, a táncolóknál 18%-kal növekedett, az izomkifáradási mutató a táncolóknál 21%-kal volt jobb, mint korábban. Ez az érték a sportgyakorlatokat végzőknél csak 3 százalékponttal volt alacsonyabb. A táncosoknál továbbá megállapították az artériák rugalmasságának a javulását is. A többi kondícióérték mindkét aktív csoportnál nagyjából megegyezett.
Belardinelli még hozzátette: a táncolásnak még az is előnye lehetett, hogy a betegeknek nem egyedül kellett edzeniük, hanem közben szociális kapcsolatokat építettek ki egymással, és a táncolásban lényegesen több örömüket lelték, mint az unalmas szóló kerékpározásban vagy a futópad taposásában.
A tánc jótékony hatását már sok országban felfedezték. Magyarországon sajnos ennek még nincs nagy hagyománya, de azért már hírt adhatunk érdekes kezdeményezésekről. Ilyen például a XVI. kerületben a László Attila egykori nyolcszoros magyar bajnok művészeti vezetésével működő nyugdíjasok örömtánccsoportja. (www.oromtanc.eoldal.hu) A táncklub szeptember elseje óta működik, és már több mint 100 ember vett részt legalább egyszer a táncfoglalkozáson. Természetesen van egy kb. 40 főből álló ún. kemény mag, ők semmi pénzért ki nem hagynának egyetlen alkalmat sem. Hagyományos táncokat tanulnak: bécsi és angol keringő, szwing, csa-csa-csa, mambo, tango, twist, rumba stb. Bár jórészt nyugdíjas korúak jönnek, de ezt azért nem veszik szigorúan, jöhetnek fiatalabbak is. A táncklubnak az az egyik fő vonzereje, hogy ide nem kell partner, bárki jöhet egyedül is; intelligens, barátságos, jókedvű emberek között, jó hangulatban táncolhatja magát egészségesre.
| Hétfőnként fél 3-tól fél 5-ig tartanak a foglalkozások az Erzsébetligeti Színház melletti MLTC sportszékház aulájában (XVI., Bökényföldi út 27.) A részvételi díj minimális, egy mozijegy árát se teszi ki. Érdeklődni előzetesen Csirmaz Szilviánál a 06/20/381-1805-ös telefonon lehet. |
Legújabb a címlapról:
Will Smith belekötött Lady Gagába
Teljes élet allergiásan is!
Váláskor ilyet nem kérdezhetnének a gyerekektől, mégis előfordulhat. Most törvénnyel tennék gyerekbaráttá az igazságszolgáltatást, de vajon lesz foganatja?
Akár 17 fokra is lehűlhet az idő, és az esernyőt sem hagyhatjuk otthon. Tegnap ötcentis jég esett Kiskunmajsán, amit le is videóztak.
Sok legálisan forgalmazott vegyi áru is bizonyítottan egészségkárosító, a honi vásárlók azonban nemhogy ettől nem tartanak, de készséggel megveszik a hamisítványt is.
Hogy létezik, hogy a háztartásbeli anyák kevésbé boldogok, sőt nagyobb valószínűséggel válnak depresszióssá, mint akik dolgoznak?
3 hozzászólás
7 hozzászólás
10 hozzászólás Már 961 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01