nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Fekete, na ne! – Bújtatott(?) rasszizmus

Riportunk készítése során több alkalommal szemtanúi voltunk, hogy több vendéglátóhelyre nem engedtek be fekete bőrszínű embereket. Ez nagyon rossz fényt vet az iparágra. És nem csak arra. Természetesen tisztában vagyunk vele: Magyarországon a legtöbb vendéglátóhely korrekt, fair szolgáltatást nyújt. Ám vannak kivételek. Amelyekből egy is sok lenne. Ám – mint kiderült – egynél azért jóval többen vannak…
Kertész Gábor
f Ajánlom
Wallace Junior
Wallace Junior

Private party… private party! – a biztonsági őr, hogy szavait nyomatékosítsa, még be is hajtja a pinceklub ajtaját. Csütörtök éjjel van, a helyszín Budapest egyik legnépszerűbb szórakozóhelyének bejárata. Ebben a pillanatban álltunk be a sorba.

– Ó, a fenébe! – néz rám keserűen Attila barátom, amikor látja, mi a helyzet. – Látod, milyen szerencsétlenek vagyunk? Fél Budapest ide jár bulizni, mi meg képesek vagyunk kifogni az egyetlen napot, amikor privát bulit tartanak…

Dühösen int, hogy menjünk. Azt mondja, csak találunk a környéken egy másik szórakozóhelyet! Ekkor azonban ismét megszólal a nagydarab ajtónálló. Ezúttal magyarul, csak nekünk intézve szavait:

– Hé, srácok, hova mentek? Gyertek vissza! Ötszáz forint lesz a belépő!

Nem azt mondtad az előbb, hogy privát rendezvény van odalenn? – kérdezi Attila meglepve.

– Jaj, srácok, ne értetlenkedjetek! Menjetek csak be! – válaszol az izomkolosszus, majd ismét a sorban előttünk állókhoz fordul – No! NO! Private party!

A Feketék először láthatóan nem értik a helyzetet. Hárman vannak, két lány és egy fiú. Hiszen ők csak bulizni jöttek! Makulátlan, jó minőségű ruhákban, józanul. És ha „privát parti” van a helyen, akkor miért nyert bebocsátást az elmúlt tíz percben mindenki, aki érkezett, őket kivéve?

– You don’t let us in, because we’re black? (Azért nem engedsz be, mert feketék vagyunk?) – kérdeznek rá végül az egyértelműre. A biztonsági őr nem válaszol. Csak azt hajtogatja konokul, hogy „private party”. Azért meg kell hagyni, profi, hiszen a fiatalok egyre hangosabb, egyre felháborodottabb érvelése ellenére sem szakad el nála a cérna. Néhány perces győzködés után végül a három színes bőrű feladja a küzdelmet. Hangos „nazi country” (náci ország) és „nazi people” (nácik) kiáltásokkal távoznak a Vígszínház irányába.

– Figyelj, tényleg azért nem engedtétek be őket, mert feketék? – kérdezzük Attilával a biztonsági őrt. Még mindig meg vagyunk rökönyödve a jelenettől.

Tényleg! – válaszolja hepciásan.

– De miért?!

– Mert már vannak lenn néhányan. Ha sokat engedünk le belőlük, akkor elkezdenek klikkesedni, és abból balhé lesz. Ugyanolyanok, mint a cigányok! Egy bizonyos mennyiség bejöhet, aztán stop.

– Te jó ég! És ez törvényes?

– Persze. Úgy hívják, hogy „Face Control”. Ez egy magánkézben lévő klub. Azt engedünk be, akit akarunk!

Face Control

Az úgynevezett Face Control intézmény úgy egy éve lett divatos a pesti éjszakában. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a biztonsági őrök a helyszínen döntik el, kit engednek be a szórakozóhelyre, és kit nem. A legtöbb szórakozóhely szerint a biztonsági szakemberek „az emberek viselkedéséből és mimikájukról képesek megállapítani, hogy balhésak-e, vagy sem.” Azt azonban, hogy pontosan mik azok a jelek, amelyek alapján ki tudják szűrni a „balhés” vendégeket, természetesen titokban tartják…

„Feketéket nem szolgálunk ki”

A Blaha Lujza tér környéki sörözőben viszonylag kevés a vendég, amikor a bárpulthoz lépek. Egy kedves arcú, szőke lány fogad, szelíden mosolyog, miközben kiönti a kólámat. Előveszek egy újságot, és úgy teszek, mintha belemélyednék. Körülbelül ekkor lépnek be a Feketék.

(A Feketék ezúttal már beépített emberek. Név szerint Laure, Alain, Fedox és Wallace Junior. Két napja keresték fel a Nők Lapját, hogy elmesélhessék olvasóinknak, milyen attrocitások érik őket a városban. Például ebben a sörözőben, nem messze a Blaha Lujza tértől.)

Christine Mague
Christine Mague

A pulthoz lépnek ők is, közel hozzám, hogy az újság alá rejtett diktafonom rendesen rögzíthesse a beszélgetést. Angolul kérnek egy kapucsínót.

Ne haragudjatok, nem tudlak titeket kiszolgálni mondja kissé zavarban a szép arcú lány a pult mögött.Beszéltek magyarul? Értitek, amit mondok?

Nem értik. Továbbra is kérik a kapucsínójukat. Udvariasan, de határozottan.

– Sorry… no szerviz… – erőlködik tovább a fiatal pultos. Látom, ahogyan a füle egyre vörösebb lesz. Nagyon kényelmetlenül érzi magát.

Ne haragudj, beszélsz angolul? Tudnál segíteni? – fordul végül oda hozzám kétségbeesett tekintettel.

– Persze, mi a gond?

– Kérlek, mondd meg nekik, hogy nem tudom őket kiszolgálni!

– Miért?

– Mert feketék. Tudod, volt itt egy balhé néhány héttel ezelőtt, és azóta nem szabad feketéket kiszolgálnom. Még titokban sem, mert be van kamerázva az egész söröző, és a főnök megnézi a felvételeket. Tényleg nagyon, nagyon sajnálom!

– Azt tudod, hogy ez teljesen illegális?

– Tudom, de én mit tehetek? Új vagyok itt, csak követem a főnököm utasításait. Hidd el, az egészben én vagyok a legnagyobb vesztes. Nekem kell megmondanom nekik a rossz hírt, és még csak nem is tudok angolul, hogy elnézést kérjek, és meg tudjam magyarázni a helyzetet…

Miközben fordítok, látom, amint a fekete fiataloknak ellágyul az imént még harcra kész szívük. A lányon tényleg látszik, hogy utálja, amit tennie kell. Legszívesebben azonnal leültetné őket az egyik asztalhoz. Fodox végül azt mondja, „menjünk, srácok, keressünk egy másik helyet”. Elköszönnek, majd magunkra hagynak minket.

– Milyen balhé volt itt néhány hete? – faggatom tovább a pultoslányt.

– Nem tudom, én csak nemrég kezdtem ezen a helyen. A környéken történt valami, de hogy pontosan mi, azt nem tudom. Mindenesetre a második munkanapomon kitiltották innen a feketéket. Pedig emlékszem, az első munkanapomon még vagy harmincan voltak itt…

– Akkor a tiltás csak ideiglenes?

– Nem tudom… Remélem, hogy az. Már nem bírom így sokáig…

– Igen, látom, hogy megvisel…

– Tudod, a régi munkahelyemen nem volt ilyen szabály. A vendég vendég volt, bármilyen volt is a bőre színe! Ráadásul a feketékkel soha semmi baj nem volt. Nagyon helyesek voltak, sokszor maguktól hozták vissza nekem az üres üvegeket, nem is kellett kimennem lepakolni az asztalokat! Nem értem ezt az egészet…

– Ha ennyire zavar a dolog, miért nem keresel új munkahelyet?

– Lehet, hogy azt kéne… Tudod, van nekem egy régi törzsvendégem, Hamala. Azt mondta, hogy egyszer majd meglátogat itt. Őt bármi áron ki fogom szolgálni. Ha kirúgnak, akkor is.

Miután elköszönök a pultoslánytól, „beépített embereim” elvisznek egy másik sörözőbe, két utcával odébb. Itt is ugyanaz a jelenet zajlik le – talán annyi különbséggel, hogy ezúttal a pultos kisasszony annyira nem szégyelli magát… Elmondja, hogy balhé volt a környéken, ezért nem szolgálhat ki feketéket. Nem, nem tudja, milyen balhé, csak két hete dolgozik itt. Tudja, hogy ez diszkrimináció, de nem tud mit tenni. A főnök tulajdona a hely, ő meg azt enged be, akit akar.

„Márpedig mindenkit ki kell szolgálni!”

Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság főosztályvezetője
Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód
Hatóság főosztályvezetője

– Ez nem igaz. A főnöknek nincs joga megszabni, hogy kit szolgál ki, és kit nem – jelenti ki határozottan Gyarmati Edit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság főosztályvezetője. A hatóság az Egyenlő Bánásmódról szóló törvény (2003) betartását hivatott ellenőrizni. Ha valakit diszkriminatív jellegű hátrány, illetve sérelem éri, akkor hozzájuk fordulhat. – Ha házibulit tartok a lakásomban, akkor oda valóban azt engedek be, akit akarok. A lakás ugyanis magánszféra. Azonban, ha nyilvános helyet üzemeltetek, és előtte nem hirdettem meg, hogy ma este – mondjuk – zártkörű rendezvényt tartok (például érettségi bankettet), és ehhez kötöm a belépést, akkor törvény kötelez arra, hogy ne tegyek különbséget vendég és vendég között.

– Mégis, mit tegyen, akit sérelem ér? Hívjon rendőrt, aki majd rápirít a biztonsági őrökre, a pultosra? Vagy ideiglenesen nyugodjon bele a történtekbe, kullogjon haza megszégyenülten, és rá egy hétre tegyen panaszt önöknél?

– Hívhat rendőrt, de tudnia kell, hogy egy vendéglátóhely azzal, hogy nem szolgál ki valakit, még nem követ el bűncselekményt. A rendőr a helyszínen meghallgatja a feleket, és a bejelentésről ír egy jelentést. Ez utóbbi nagyon hasznos bizonyíték lehet a későbbiekben. Például a vendéglátóhely később nem mondhatja majd azt, hogy a „panaszos nem is járt ott soha”. A rendőrnek emellett fel kell hívnia a vendéglátós figyelmét arra, hogy, amit tesz, az jogszabályba ütközik, a sértettet pedig tájékoztatnia kell, hogy panaszával hova fordulhat (például jegyzőhöz vagy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz). A rendőr is jelezheti az ügyet a jegyzőnek, aki egy vendéglátóhely működéséhez feltételül szabhatja az egyenlő bánásmód elvének betartását. Sőt, akár be is zárathatja a már működő intézményt.

– Önök sok bírságot szabtak már ki?

– Igen. De meg kell mondanom, hogy nagy csodákra a hatóság önmagában nem képes, szemléletváltásra is szükség van, ami nem megy máról holnapra. El kellene jutnunk odáig, hogy valamit nem azért nem teszünk, mert a jog tiltja, hanem azért, mert nem helyes. Egyelőre sajnos, az a jellemző, hogy az adott vendéglátó-ipari egység kifizeti a bírságot, majd ott folytatja a gyakorlatot, ahol abbahagyta…

Változhat a világ?

Fodox, Wallace Junior és a többiek lapzártánk idején küldik el írásbeli panaszukat az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak. Már ettől boldogok, pedig tudják: ez „csak” egy eljárás, majd néhány hónap múlva esetleg egy bírság. Erkölcsi győzelem.

Laure azt mondja, abban reménykedik, hogy ha sokan tesznek panaszt, és a hatóság sok bírságot szab ki, akkor előbb-utóbb minden vendéglátós rájön arra, hogy egy ártatlanon leverni egy másik ember bűnét felháborító és igazságtalan. Jó látni, hogy legalább ő optimista.

Bár ki tudja? Hátha igaza van. Martin Luther King is kis lépésekkel kezdte.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság elérhetőségei

1024 Budapest, Margit krt. 85., telefon: 336-7843, 336-7851, fax: 336-7445, postafiók: 1539 Budapest, Pf. 672., e-mail:ebh@egyenlobanasmod.hu


Laure

– Harminchat éves vagyok, harminc éve élek Európában: előbb Londonban, majd Párizsban. Két hétre jöttem Magyarországra, meglátogatni a barátaimat. Előfordult már olyan velem, hogy egy bunkó beszólt nekem, hogy „mi van, te majom?”, de azzal nem igazán törődtem. A világban mindig is voltak, és mindig is lesznek ilyen emberek. De olyan, hogy egy nyilvános helyen ne szolgáljanak ki a bőrszínem miatt, még sosem történt! Megértem, ha valakit feketelistára tesznek egy balhé miatt, sőt, vendégként el is várom, hogy megvédjenek az ilyenektől, de hogy minden feketét büntessenek egy ismeretlen bűnéért? Ez nagyon nem helyes! Az biztos, hogy soha többé nem jövök Magyarországra!

Wallace Junior

– Két hete bementünk az egyik bárba a barátaimmal és egy fehér bőrű, magyar lánnyal. Az elején semmi gond nem volt, kaptunk asztalt, és jól éreztük magunkat. Jó másfél órával később azonban a lánynak haza kellett mennie. Miután elment, szinte azonnal odajött hozzánk a felszolgáló, s megkért minket, hogy fizessünk, és hagyjuk el az éttermet. Megkérdeztük, miért? Azt felelte, hogy foglalt az asztal. Már ezen kiakadtunk, de mivel nem akartunk balhét, felajánlottuk, hogy átülünk egy másik asztalhoz. Erre azt mondta, hogy a többi is foglalt… Némi kakaskodás után végül azt mondtuk, hajlandóak vagyunk elmenni, de akkor egyetlen forintot sem fogunk otthagyni a kócerájban. Vagy elfogadják ezt, vagy hívhatják a rendőrt, meglátjuk, kinek ad igazat. Belementek az üzletbe…

Még több az e heti Nők Lapjából:

Liptai Claudia elhagyja családját »
D. Tóth Kriszta: A színésznő szerepet cserélt »
Hihetetlen hollywoodi házasságok »
Kispapák a pácban »
Gombaszezon »
Formába hozunk! »

 

Megosztás Facebookon