Aktuális

Tucatnyi kutya kerül életveszélybe

Közel teltház van az Illatos úti ebrendészeti telepen, és félő, hogy a tűzijáték miatt elszökött kutyák miatt már akkora lesz a zsúfoltság, hogy több állat elaltatására kényszerülnek. A helyhiány csökkentésére befogadónapot tartanak vasárnap.

A köznyelvben Illatos útként ismert intézmény a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepe, és mint ilyen, kötelessége minden, Budapest területéről befogott, leadott kutyát befogadni. Nem tehetik ki a „megtelt”-táblát, mint más menhelyek: ha túl nagy a létszám, az állatokat bizony el kell altatni – mondta el a FigyelőNetnek Kozma Tamás állatorvos, a telep vezetője. A befogott ebeket két hétig csak gazdáik vihetik haza, magukra hagyott társaik ellenben már leadásuk napján elvihetők.

A vasárnap örökbefogadott kutyák a védőoltás és az országkódos mikrochip mellé a szponzorok jóvoltából nyakörvet, pórázt, ajándékcsomagot, ízesített féreghajtó tablettát, négyszeres védelmet nyújtó (bolha és kullancs ellen is védő) cseppet, az örökbefogadók pedig ajándékutalványt kapnak ajándékba. A helyszín az Illatos úti ebrendészeti telep.

Nincs teltház az ebrendészeti telepen, a hét elején több eb is gazdára talált, így a 94 férőhelyből most „csak” 86 foglalt – mondja Kozma Miklós. Még így is félő azonban, hogy az augusztus 20-ai tűzijáték alatt elszökött ebekkel együtt meghaladják a maximális létszámot. A durrogástól ugyanis a kutyák megijednek, pánikba esnek és minden áron menekülni akarnak: elfutnak, megszöknek a kertből, a gazdától.

A legveszélyesebb hónap ilyen szempontból a január, amikor a városszerte napokig-hetekig tartó petárdázástól kutyák százai szöknek meg otthonról, és döntő többségük az Illatos útra kerül. Augusztusban a tűzijáték kevesebb, néhány tucat ebet érint. Kozma Miklós kiemeli, hogy nem is szökött, befogott kutyákból van sok, őket még el tudnák látni, gazdához tudnák juttatni. A gondot, a zsúfoltságot a megunt, „feleslegessé vált” ebek okozzák: felelőtlen emberek számtalan állatot adnak le az Illatos úton egyszerűen csak azért, mert elegük lett belőle.

Éppen ezért az igazgató arra figyelmeztet, hogy a vasárnapi örökbefogadó napon senki ne vigyen haza kutyát csak azért, mert esetleg eleltathatják. Csak az válasszon, aki felelősen képes róla élete végéig gondoskodni. Tavaly egyébként közel 3000 kutya fordult meg a telepen, ebből 2400-nak találtak gazdát. A 600 elaltatott eb túlnyomó többsége olyan beteg, idős állat volt, amelyeket gazdájuk vitt be – állatorvos által is javasolt – „kegyes halálra”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top