Aktuális

“Mindig visszakérdeztem: miért, most hol élek, ez nem a valóság?” – Cecily von Ziegesar

Tinilányoknak ír, de távolról sem klasszikus lányregényeket. Hősei egy elit New York-i magániskola diákjai, tizenhét évesek, gazdagok és sikeresek. Partikra és divatbemutatókra járnak, isznak, drogoznak, szerelmesek és szeretkeznek, verset írnak, festenek, filmet rendeznek és a legelőkelőbb amerikai egyetemekre készülnek.

A hátuk mögött pedig egy rejtélyes lány, Bad Girl kibeszéli minden titkukat a blogjában.

A tizenkét részes (hazánkban az ötödiknél tartó) Bad Girl-könyvsorozat népszerűsége határtalan, világszerte több millió kötet kelt el belőle, két kapcsolódó regényszériát és egy tévésorozatot is kitermelt. Pedig a harmincnyolc éves, kétgyerekes Cecily von Ziegesar – aki maga is egy neves magániskola diákja volt, később pedig pár hónapig Budapesten is élt – eredetileg nem is gondolt rá, hogy tiniregényeket írjon.

– Mi volt a kedvenc könyve tinédzserként?

– Thomas Hardytól a Hazatérés. Szerettem azért is, mert élvezetesen van megírva, és persze azért is, mert jól lehet azonosulni benne a romantikus-tragikus hősnővel.

– Volt valami hatása ennek a Bad Girl-könyvekre?

– Igen, egyértelműen. A Bad Girl-könyvekben amúgy is sok az irodalmi utalás. Vicces, mert könnyen olvasható tiniregényekként lettek elkönyvelve, én viszont elég sok időt töltök… nos, ha nem is „kutatással”, de azzal, hogy ilyen utalásokat helyezzek el bennük. Próbálok olyan regényeket írni, amelyeket magam is szívesen olvasnék, amelyek nem csak arra valók, hogy átfussák és rögtön eldobják őket. Talán egy kicsit jobbak is, mint amilyennek az emberek gondolják őket… (nevet)

– Akkor mégis miért pont tiniregényeket kezdett írni?

– Eredetileg eszem ágában sem volt, hogy ilyesmit írjak, de aztán egy tiniregényekkel foglalkozó cég alkalmazásába kerültem. Ott született meg bennem az ötlet, hogy kellene valami olyat írni, ami különbözik a már létező tiniregényektől. Szóval az volt a fő cél, hogy olyasmi szülessen, ami még nem volt korábban, most meg már ott tartunk, hogy a Bad Girlnek is vannak másolatai…

Tipp: itt olvashatsz bővebben a Bad Girl sorozatról »

– És vannak ellenzői is.

– Igen, valóban voltak tiltakozások a konzervatív körök részéről amiatt, hogy a könyvekben szó van drogról, szexről és hasonlókról. De hát ez a valóság: én azt akartam, hogy a könyvek szereplői olyan dolgokat csináljanak, amelyeket az igazi tinédzserek is szoktak. Tizenhét évesekről van szó, nem tizenkét évesekről – ők pedig így élik az életüket. És őszintén szólva azt sem hiszem el, hogy azok, akik most tiltakoznak, nem csinálták ugyanezt tizenhét éves korukban. Megértem, ha valaki félti a gyerekét, de az én véleményem az, hogy ha egy gyereknek valamit tiltanak, azt úgyis ki fogja próbálni. Akkor pedig már jobb nyíltan elé tárni az egészet.

– Ezek a dolgok tényleg valóságosak, de mennyi a realitásalapja annak, hogy a szereplők szinte mind gazdagok és sikeresek? Az egyiküknek leközli egy neves lap a versét, a másikat manökennek hívják egy divatbemutatóra, a harmadiknak a filmjét vetítik le, miközben mind csak tizenhét évesek… Tényleg így megy ez egy amerikai magániskolában?

– Nem, nincs így, ez a része fikció. De hát arra is szükség van, mert nem lenne túl izgalmas a sztori, ha mindenki csak megreggelizne, aztán iskolába menne. El van túlozva az egész, ki van színezve, és ettől mókássá is válik. Egyúttal viszont kicsit azt is jelzi, hogy a tinédzserek ki akarják venni a részüket a felnőttvilágból, nem lehet csak úgy kirekeszteni őket egy teljesen külön valóságba. Sosem értettem, amikor a felnőttek azt mondták nekem tinédzserkoromban, hogy „majd amikor kilépsz a nagybetűs életbe, a valódi világba”. Mindig visszakérdeztem: miért, most hol élek, ez nem a valóság?

– Hogy fogadja azt, hogy sokan „tini Szex és New York”-ként jellemzik a könyveit?

– Furcsa dolog ez, mert sosem néztem a sorozatot. Nem is nagyon tudok azonosulni ezzel a témával, hogy nők férfiak után kajtatnak, és ami azt illeti, Sarah Jessica Parkert is idegesítőnek tartom egy kicsit. Szerintem az összes hasonlóság az, hogy mindkét sztori New Yorkban játszódik, és mindkettőben klassz ruhákban mászkálnak a szereplők… (nevet) Persze amikor hallottam, hogy a sorozathoz hasonlítják a könyveket, megnéztem pár epizódot, és értettem is, hogy miért mondják ezt az emberek. De a Bad Girl nem arról szól, hogy lányok barátot akarnak találni maguknak.

 

– Van kedvenc karaktere a Bad Girlben?

– A könyvekben Blairt szeretem a legjobban. Igyekeztem is szerethetővé tenni, bár nem lett mindig egyértelműen kedvelhető figura. Nagyon hisztis lány, sosem úgy történnek vele a dolgok, ahogy eltervezi, mindig közbejön neki valami szörnyűség, és ez szimpatikus nekem. Amúgy azt hiszem, elég kegyetlenül bánok vele, állandóan csak büntetem, és megnehezítem az életét… (nevet) A tévésorozatban pedig Chuck a kedvencem. Egyáltalán nem olyan, mint a regényekben, de nagyon jól sikerült figura.

– Az előfordult már, hogy megkereste egy régi iskolatársa azzal, hogy önmagára ismert valamelyik figurában?

– Nem, ennél azért sokkal kevesebb köze van az én tinédzserkori életemhez a sztorinak. Sokkal több benne a fiktív elem, mint a valóságalapú, túlnyomórészt a képzelet szüleménye az egész. A volt iskolatársaim neveit egyébként valóban felhasználtam, keverve a vezeték- és keresztneveiket, de csak ennyiről van szó.

 

 

– És Kati Farkas neve honnan jött?

– Az egyik magyar barátnőm testvérét hívják így, de itt is csak a nevet vettem kölcsön, a karaktert már nem róla mintáztam.

– Milyen szemmel tekint egyébként Budapestre? Mit gondol a mi fővárosunkról az, akit „New York szerelmeseként” emlegetnek, de élt egy kicsit itt is?

– Annyira sok időt nem töltöttem itt, de úgy él az emlékeimben, mint egy szép, régi vágású európai város. Itt minden olyan állandó, főleg New Yorkhoz képest, ahol mindig minden új, egy hétvége alatt lecserélődik az egész város… (nevet) Megvan ennek a maga bája, de hosszú távon talán zavaró is tud lenni, elsősorban a fiatalok számára.

– A Bad Girlhöz már két másik regénysorozat is kapcsolódik, az egyik a Magyarországon most debütált Hot Girl, amely egy bentlakásos iskolában játszódik. Ennek az ötlete honnan jött?

– Amikor tinédzser voltam, sok ismerősöm ment bentlakásos iskolába, például a testvérem is kollégista volt. Szóval elég kézenfekvőnek tűnt, hogy ezt válasszam helyszínül egy új szereplőgárda bemutatásához. Másrészt meg ha a tinédzsereket elválasztják a szüleiktől, rögtön több lehetőségük van, azonnal indul a buli, úgyhogy emiatt is adta magát a dolog.

– Volt már olyan, hogy megunta az egészet? Akarta már abbahagyni a sorozatok írását?

– Hát az biztos, hogy nem akarok egész életemben Bad Girl-könyveket írni… (nevet) Keresem az új kihívásokat, részben ezért is kezdtem el most egy új regényt is írni. Nem mondanám, hogy sokkal komolyabb a Bad Girlnél, mert ebben is van humor, de azért érettebb, és talán férfiak is fogják majd olvasni. Csavarosabb, betegesebb egy kicsit, történik benne egy gyilkosság is, akörül bonyolódik a sztori. Sok minden van idebent… (nevetve a fejére mutat) Mindenkinek van egy sötétebb oldala, és ez a könyv az én sötétebb oldalam szüleménye.

– Az egyik Bad Girl-könyvben szó esik egy konyhásnéniről, akinek bajsza van. Tényleg ugyanolyan szőrös az elit New York-i magániskolákban is a konyhásnénik arca, mint mifelénk? Világszintű jelenségről van szó?

(nevet) Ó, igen. Ez például valóságos élményen alapul, nálunk is bajuszos volt a szakácsnő a suliban, szegény állandóan móka tárgya volt emiatt. Ezek a vicces kinézetű idős hölgyek mindenütt ott vannak, a repülőn is találkoztam néhánnyal, szóval azt hiszem, tényleg nemzetközi jelenségről van szó…

Fotók: Udvardy Dávid

Tini.lap.hu
Regény.lap.hu
Könyv.lap.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top