Ez van!

Indul a Werk Film Akadémia

Szeptembertől új stílus a filmoktatásban is!
  • Nők Lapja Cafe
  • 2008. 05. 23.
A film, a tévé fantasztikus csapatjáték. Végeredménye csak akkor lesz sikeres, ha valamennyi csapattag a forgatókönyvírótól a vágóig, a gyártásvezetőtől a rendezőig érti a szakmáját. De jó filmkritikus, filmesztéta is csak az lehet, aki ismeri ennek a csapatjátéknak a szabályait, a történetét, érti a mozgókép nyelvét, észreveszi a részleteket, a fogásokat.

Filmesnek, tévésnek nem születik az ember. Ez a tudás megtanulható. Erre vállalkoznak a Werk Film Akadémia tanárai, akik ismert és elismert szakemberek. A hallgatók tőlük tanulhatnak kreatív írást (forgatókönyv, filmkritika, dramaturgia), kaphatnak rendezési, gyártási-produkciós, szerkesztési-vágási ismereteket. Aztán, amikor kiderül, ki melyik területet találja a leginkább testhezállónak, a második évben, a mesterkurzuson erre szakosodhat. A Werk Film Akadémia a mozgóképes tudás és együttgondolkodás mellett lehetőség arra is, hogy a szakmába igyekvők kiépítsék első kapcsolataikat. És aki alkalmasnak találtatik, a második (mesterkurzus) évben akár már a saját alkotói útjára is léphet.

Az ELTE és a Filmművészeti Egyetem tanárai, ismert és sikeres filmkészítők, filmírók, producerek, vágók és filmkritikusok, többek között Hadas Kriszta (TV2 főszerkesztő), Herendi Gábor (Valami Amerika, rendező), Hutlassa Tamás (Kontroll, producer), Divinyi Réka (Csak szex, és más semmi, forgatókönyvíró), Hargittai László (Sejtjeink, vágó), Hartai László (Szépleányok, rendező, vágó; Mozgókép és médiaismeret, tankönyv), Réz András (Mozibubus, író-filmesztéta, kritikus) lesznek a hallgatók kalauzai a film és a televízió mindannyiunk számára ismerős és vonzó világában.

Budapest új filmakadémiájára nyáron lehet felvételizni.

Jelentkezés a www.werkakademia.hu-n, vagy werk@werkakademia.hu
Tel: 06 30 444 8888

Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

11 dolog, amit szeretnénk megélni 20 éves korunkig

Húszévesen még sok minden előttünk áll, de vannak dolgok, amik egy percet sem várhatnak!

Megdőlt a hidegrekord!

Végre fordult a kocka, most pénteken fagytunk, hétvégén viszont mehetünk sütkérezni a szabadba.

Minden házhoz saját kutat!

Ma már lazán fizethetünk akár hatszáz forintot is a víz köbméteréért, ezért sokan alternatív megoldásokat keresnek. Ilyen lehet például a saját kút, ami a fúrás és az engedélyeztetés költségei után...

„Minden gyereknek az anyja mellett a helye!”

A börtönben lévő anyák mellett csak akkor lehet ott a csecsemőjük, ha külön engedélyt kapnak rá. Az ombudsman törvénymódosítást kér. Winkler Nóra különvéleménye.

Hirdetés Philips

A gondtalan nyaralás titka

A gondtalan nyaralás titka

Végre megérkezett a nyár, és vele együtt a megérdemelt pihenés és kikapcsolódás a strandon vagy a vízparton! Hogy a nyaralás igazán gondtalanul teljen, a túlélőcsomagból semmiképp nem hiányozhat egy tökéletes fürdőruha, egy pár csinos papucs, egy elegáns strandkendő, a bőrödnek megfelelő naptej, egy izgalmas regény és egy óriási színes strandtáska, amibe minden belefér... de nem felejtettél el valamit? Hiszen az igazán felszabadult strandolás a sima lábakkal kezdődik! »

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07


  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30