Ez van!

VANDA: Amikor a kismamából vállalkozó lesz

  • Nők Lapja Cafe
  • 2008. 05. 05.
VANDA (VállAlkozó Nők, Dolgozó Anyák) nevű, kisgyerekes szülőknek szóló programjának nyitókonferenciáját tartotta a Tempus Közalapítvány.
A „kismama-generáció" elhelyezkedési gondjait a családi és munkahelyi szerepkonfliktusok megvizsgálása után a vállalkozó nők szemszögéből is megvitatták a résztvevők, többek között D. Tóth Kriszta újságíró és Csapó Ida gender szakértő közreműködésével.

A programhoz kapcsolódó 7 hónapos vállalkozói képzés - az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával - májusban kezdődik. A projekt általános célja, hogy javuljon a kisgyerekes anyukák vállalkozóként történő foglalkoztatása, ezáltal pedig társadalmi megbecsülése is.

A Tempus Közalapítvány NŐ 2007 nevű kísérleti projektjének folytatásaként idén tavasszal útjára indította VANDA nevű programját, amely - a közalapítvány esélyegyenlőségi törekvéseinek jegyében - a kismamák munkába való visszatérését támogatja a vállalkozóvá válást elősegítő képzésével. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával megvalósuló távoktatásos képzésbe olyan célcsoportok is bekapcsolódhatnak, akik saját forrás vagy egyéb lehetőség hiányában nem tudnának élni a felnőttképzés, az egész életen át tartó tanulás kínálta előnyökkel.

 

A májusban induló programot a Tempus Közalapítvány konferencia keretében nyitotta meg a mai napon, a képzés kismamáinak részvételével. A nyitó előadásokon az anyukák a női foglalkoztatási formák, a női vállalkozások hazai és külföldi gyakorlatát tekinthették át.

Dr. Frey Mária, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet tudományos főmunkatársa a nők atipikus foglalkoztatási lehetőségeiről szólva érdekes összehasonlításokat tett hazánk és más EU-s országok női foglalkoztatási számai között. Bár Magyarországon a 25-54 éves nők foglalkoztatottsága kb. akkora, mint az uniós átlag (67%), Máltát követően nálunk a legalacsonyabb a kisgyermekes nők foglalkoztatottsága: a 25-49 éves, 12 éven aluli kisgyermekkel rendelkező anyák alig fele dolgozik Magyarországon. A teljes munkaidős, határozatlan időre szóló foglalkoztatás dominál - és alig találni munkáltatót, aki alkalmazná a rugalmas munkaidőt (részmunkaidő, távmunka). 2006-ban pl. az összes foglalkoztatott magyar nő 5,6%-a dolgozott részmunkaidőben. Ez a szám mindössze 0,1%-ot nőtt 1991 óta, és jócskán lemarad a 27 EU-s ország átlagától (31,2%).

Míg a magyar foglalkoztatottak 5%-a sem élvez rugalmasságot munkaideje beosztásában, addig a holland munkavállalók csaknem kétharmada befolyásolhatja munkakezdésének és befejezésének idejét. Norvégiában pedig egy közelmúltban elfogadott törvény szerint - a munkáltató és munkavállaló megállapodására bízva - alanyi joggá vált a rugalmas munkaidő.


Az anyaság és munkavállalás közti szerepkonfliktus feloldását segítheti egy - akár otthonról végezhető - vállalkozás elindítása, az Európai Unió pedig kiemelten kezeli a női vállalkozókat. Csapó Ida önismereti tréner, gender szakértő (NŐTÁRS Alapítvány, MiNők Egyesület elnöke) előadásában elmondta, hogy Magyarországon a nők főleg a városokban indítanak vállalkozást, amelyek jellemzően szolgáltatás-jellegű vállalkozások.

A szakértő - személyes tapasztalatai alapján is - a sikeres (női) vállalkozás feltételeihez sorolta az üzleti terv mellett az önismeretet, a sokszor női megérzéssel párosuló ügyfélismeretet, a termék ismeretét és a hatékony kommunikációt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az anyukák merjék meglépni a vállalkozás növekedési fázisát, ügyelve arra, hogy bár saját maguknak dolgoznak, de mégsem váljanak saját maguk hajcsáraivá.

 


A családi és munkahelyi szerepekből adódó konfliktusokról szóló kerekasztal-beszélgetésen Sződy Judit pszichológus, D. Tóth Kriszta újságíró (itt mint gyakorló anyuka) és Csiszér Éva, a Tudatos Életért Egyesület elnöke osztotta meg hasznos személyes és szakmai tapasztalatait.

Majd már sikeres női vállalkozók és business coach segítségével megvitatták a nőből és alkalmazottból vállalkozóvá válás neuralgikus pontjait. Madai Kriszta business coach (három gyermek anyukája) szerint vállalkozásunk indítása előtt fogalmazzuk meg vágyainkat és térképezzük fel lehetőségeinket, mert ezek együttese fogja megadni a saját utat. Valamint nagyon fontos a családi erőforrás-rendszer felmérése is: minden eshetőségre felkészülve legyen egy vészmegoldás, amit baj esetén alkalmazhatunk.

 

Albrechtné Garai Katalin, a Tempus Közalapítvány képzési menedzsere a program céljairól szólva elmondta: „Konkrét célunk, hogy projektünk kismamáinak vállalkozói és pályázatkészítői jártassági szintje olyannyira megnőjön, hogy a bevont résztvevők új, piacképes vállalkozást alakíthassanak, vagy már meglévő vállalkozásuknak sikerrel bővíthessék profilját. Általános célkitűzésünk pedig, hogy növekedjen a munkaerőpiacra gyermekgondozásból vállalkozóként visszatérők száma, és hosszú távon javuljon foglalkoztatásuk. Ezáltal remélhetőleg nem csak saját, de társadalmi megbecsülésük is nőni fog."

Teljes élet allergiásan is!
Az Allegra termékcsalád hatékony segítséget nyújt a szezonális allergia és bőrkiütés* (krónikus ismeretlen eredetű csalánkiütés) tünetei ellen anélkül, hogy álmosítana. Allegra és Allegra Forte segítségével kompromisszumok nélkül teljes életet élhet! További információk! >>>
Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

További cikkek

11 dolog, amit szeretnénk megélni 20 éves korunkig

Húszévesen még sok minden előttünk áll, de vannak dolgok, amik egy percet sem várhatnak!

Megdőlt a hidegrekord!

Végre fordult a kocka, most pénteken fagytunk, hétvégén viszont mehetünk sütkérezni a szabadba.

Minden házhoz saját kutat!

Ma már lazán fizethetünk akár hatszáz forintot is a víz köbméteréért, ezért sokan alternatív megoldásokat keresnek. Ilyen lehet például a saját kút, ami a fúrás és az engedélyeztetés költségei után...

„Minden gyereknek az anyja mellett a helye!”

A börtönben lévő anyák mellett csak akkor lehet ott a csecsemőjük, ha külön engedélyt kapnak rá. Az ombudsman törvénymódosítást kér. Winkler Nóra különvéleménye.

Hirdetés Philips

A gondtalan nyaralás titka

A gondtalan nyaralás titka

Végre megérkezett a nyár, és vele együtt a megérdemelt pihenés és kikapcsolódás a strandon vagy a vízparton! Hogy a nyaralás igazán gondtalanul teljen, a túlélőcsomagból semmiképp nem hiányozhat egy tökéletes fürdőruha, egy pár csinos papucs, egy elegáns strandkendő, a bőrödnek megfelelő naptej, egy izgalmas regény és egy óriási színes strandtáska, amibe minden belefér... de nem felejtettél el valamit? Hiszen az igazán felszabadult strandolás a sima lábakkal kezdődik! »

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07


  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30