Aktuális

Rubint Rékát elvitték egy körre

Rubint Réka szépségével és remek alakjával teljesen levette a lábáról Rákóczi Ferit és Lovász Lacit. Reggeli tornára ugyan nem tudta rávenni a két szószátyár fiút, de Laci elvitte egy körre csodaverdájával.

Rákóczi Feri és Lovász Laci régóta tervezte, hogy meghívja a fitneszlady Rubint Rékát a Csilibe, de ez idáig várni kellett a nagy pillanatra. Réka, miután megérkezett, szabályosan leparkolt – bár a várakozni tilos táblától számolni kellett a métereket –, és semmilyen szabálysértést nem követett el.

A fiúk természetesen rögtön vezetési szokásairól kezdték faggatni a sportladyt. Réka persze nem csak erről mesélt, elmondta például, hogy várja iskolaigazgatók jelentkezését, mert bármikor szívesen tart ingyenes nagy tornaórákat az ország bármelyik iskolájában egy-egy alkalommal.

– Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy láttam Rékán, őszintén hisz abban, hogy meg tudják változtatni a lusta magyar szokást, és a sajnos egyre inkább elhízófélben lévő társadalmat megmozgatja. Mi drukkolunk neki, és miután rendkívül csinos volt, azt is megígértük, hogy bármikor szívesen látjuk vendégül a továbbiakban is, persze a férje nélkül – mondta Rákóczi Feri.

Lovász Laci azonban nem hagyta annyiban, mindenáron le akarta tesztelni Réka sokszor megkérdőjelezett vezetési tudását, így elvitette magát egy körre.

– Réka szabályosan parkolt, így megfelelő pozícióból tudtunk indulni. Azt kell hogy mondjam, az általános vélekedést, miszerint a nők rosszabbul vezetnek, Réka megcáfolta, meglepően jó sofőr. Ráadásul nagyon szabályosan vezetett, mindig indexelt, bekötötte magát, nem telefonált, sőt kihangosítója is van. Egyébként arra gyanakszom, hogy miattam volt ennyire szabályos, ugyanis már-már gyanúsan túl sokat indexelt, néha még amikor egyenesen haladtunk, akkor is az irányjelzőre tévedt a keze – mesélte élményeit Lovász Laci. (NLC)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top