Aktuális

Művészeti tábort szerveznének Veszprémvarsányban

A veszprémvarsányi Fekete István Általános Iskolában már javában szobrászkodnak a gyerekek, amikor megérkezünk.

Amire szükség lenne:

• Alapanyagra a nemezeléshez
• Textilfestékekre, fehér pólókra
• Agyagra
• Síküvegre, üvegfestékre

A gyerekcsoport kódja: 19

Egyikük a gonosz mostoha fejét igyekszik megformálni, a másik a hét törpe egyikét, a harmadik inkább a mérgezett almát választja. Lassan összeáll a mese, és az agyagfigurákat ki lehet égetni. Aztán varrnak nekik ruhát, és kiállítják az egész kompániát az iskola folyosójára. Van már ott egy szép üvegfestmény, a bejárati ajtó fölött, tavaly készítették a gyerekek a művészeti táborban. Ezt a kéthetes tábort minden nyáron megrendezik a kultúrházban. A foglalkozások lelke, motorja Némethné Fódi Csilla, matematika-technika szakos tanárnő. Nem tudja elnézni, ahogy a környező falvak tehetséges gyerekei kallódnak a szünetekben. Összegyűjti őket, kortól függetlenül, és nekiállnak a munkának. Egyből lesz értelme az otthonmaradásnak, a gyerekek felélénkülnek, az arcok kipirosodnak, az egész házon jó hangulat lesz úrrá. Akik már évek óta járnak a táborba és erre az alapozó szakkörre – mint Dorina vagy Misike -, azoknak a kézügyessége szemlátomást sokat fejlődött. Ezek a diákok az iskolaév során is jobb teljesítményre képesek, kezdeményezőek, kreatívabbak a társaiknál. A tábor résztvevői pénz híján mindent felhasználnak, ami a kezük ügyébe kerül. Tavaly az iskola felújítása alkalmával felszedett linóleumot vagdosták fel metszeteteknek, máskor esernyővázból készítettek késeket. Idén nyáron nemezelni szeretnének, ahhoz minőségi alapanyagot kellene vásárolniuk. A textilfestés is nagy álom, a gyerekek szeretnének akrilfestékekkel, szép anyagra dolgozni.

 

Az önkormányzat nemigen tudja támogatni a tábort, szegények errefelé a falvak. Nincs munka, a szülők is csak széttárják a kezüket. Ezért pályáznak, és remélik, hogy nyernek egy kis támogatást.

Szavazni a gyermekcsoport kódjának megadásával lehet:

– SMS-ben a PALYAZAT szót és a gyermekcsoport kódját kell elküldeni a 06 91 331 442-es telefonszámra (pl. PALYAZAT 21) Az SMS bruttó díja 90 forint. Ügyfélszolgálati szám: 06-1/422-3490, Tele-For Kft.

– Telefonon a 06-1 371 3242 szám felhívásával és a gyermekcsoport kódjának beütésével lehet “tone üzemmódú telefonkészülékeken.

– Interneten a nlc.hu/unicefszavazas oldalon.

Az egész akció alatt a szavazók között egy félmillió forintos utazást sorsolunk ki. Sorsolás: 2008 április 18-án.

A játékban való részvétellel automatikusan hozzájárul adatainak továbbításához a magazin kiadója és tulajdonosának egyéb vállalkozásai felé.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top