Aktuális

Ingyenes játszóház várja a csellengőket Ramocsaházán

Ramocsaháza aprócska település a Nyírségben. A szegénységről tanúskodó cigánytelep mellett is elhaladunk, mielőtt megérkezünk a református templom és az iskola elé. A gyülekezeti teremben Nagy Gáborné, Brigitta néni várja kézműves foglalkozásra a kisdiákokat.

Amire szükség lenne:

• Alapanyagokra a kézműves foglalkozásokhoz Festékekre, ceruzákra, filcekre
• Fejlesztő játékokra

A gyerekcsoport kódja: 12

Hétfő kivételével mindennap itt van, még csak időre sem kell jönni. A foglalkozás akkor kezdődik, amikor a gyerekek tanítás után „átszivárognak” hozzá. Egész délután megtalálhatják, és kérdezgethetik, mit is készítenek majd aznap. Most épp húsvéti csibék, színes virágok kerülnek ki a gyerekek kezei közül.

Brigitta néni mindenben segít, ha kell, a tanulásban is. Volt eset, hogy ő mentett meg valakit a bukástól. De nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy itt együtt lehessenek a különféle környezetből érkező gyerekek. Romák és magyarok, tehetősebbek és szegényebbek. Tanulják egymást is és a világot is. Nyáron szalonnát sütnek, biciklitúráznak. Sokaknak ez jelenti az egyedüli programot. Csorba Juli is azt mondja, otthon csak unatkozna, itt meg mindig történik valami. Ha más nem, hát az, hogy a harangozó bácsi felviszi a bátrabbakat a templomtoronyba.

 

– Azt szeretnénk, ha éreznék, szerető közösség veszi őket körül – vallja Brigitta néni. – Ha nem itt volnának, talán rossz társagába keverednének, vagy egyszerűen csak unatkoznának. Mi itt nem büntetünk meg senkit, csak mutatunk nekik valami mást. Mert hiszünk abban, hogy pici lépésekkel lehet változást elérni!

Szavazni a gyermekcsoport kódjának megadásával lehet:

– SMS-ben a PALYAZAT szót és a gyermekcsoport kódját kell elküldeni a 06 91 331 442-es telefonszámra (pl. PALYAZAT 21) Az SMS bruttó díja 90 forint. Ügyfélszolgálati szám: 06-1/422-3490, Tele-For Kft.

– Telefonon a 06-1 371 3242 szám felhívásával és a gyermekcsoport kódjának beütésével lehet “tone üzemmódú telefonkészülékeken.

– Interneten a nlc.hu/unicefszavazas oldalon.

Az egész akció alatt a szavazók között egy félmillió forintos utazást sorsolunk ki. Sorsolás: 2008 április 18-án.

A játékban való részvétellel automatikusan hozzájárul adatainak továbbításához a magazin kiadója és tulajdonosának egyéb vállalkozásai felé.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top